A Román Labdarúgó-szövetség hivatalos honlapjának tájékoztatása szerint Mirel Rădoi szövetségi kapitány együttese november 11-én hazai pályán mérkőzik meg a fehéroroszokkal, a helyszínt és a kezdési időpontot a későbbiekben közlik.
A román csapat mindhárom októberi hivatalos mérkőzését elveszítette: előbb Izland vendégeként 2–1-re kapott ki az Európa-bajnoki pótselejtező elődöntőjében, majd Norvégiától ugyancsak idegenben 4–0-vereséget szenvedett, illetve Ausztriával szemben 1–0-ra házigazdaként is alulmaradt a Nemzetek Ligája B divíziójában.
Fehéroroszország szintén elbukta az Eb-pótselejtezőt, 1–0-ra veszített Grúzia otthonában. A Nemzetek Ligájában a C divízióban szerepel, ahol vezeti a csoportját, négy forduló után hét pontot gyűjtött, megelőzve Litvániát, Albániát és Kazahsztánt.
A barátságos találkozó után a román válogatott november 15-én Bukarestben Norvégia ellen, november 18-án Belfastban Észak-Írország ellen lép pályára a Nemzetek Ligája utolsó két fordulójában.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!