A fegyelmi bizottság a mérkőzésen történtek miatt a házigazda ésa meccsszervező FK Csíkszeredát figyelmeztetésben részesítette, míg a vendég Bukaresti Dinamót 5 ezer lejes pénzbírsággal sújtotta.
A mérkőzést még a labdarúgó Szuperliga nyitófordulójában rendezték, amelyen hiába a csíkiak villámrajtja, a Dinamo egyenlített, végül 2–2-es döntetlennel ért véget a találkozó.
Az FK Csíkszereda történelmének első szuperligás mérkőzését azonban a vendég dinamós drukkerek viselkedése beárnyékolta.
Már a meccs előtt káoszt okoztak, eleve botránykeltési szándékkal érkeztek a városba, felmásztak a kerítésre, ráadásul a stadionban a számukra fenntartott 125 helyre nagyobb létszámban próbáltak bejutni.
A sportlétesítményen belül a vendégszurkolók magyarellenes rigmusokat skandáltak, és egy provokatív molinót feszítettek ki, amelyen az állt: „A körmeitek alatti föld is román”.
A Dinamo ötezer lejes büntetést kapott, ugyanakkorát, mint a Kolozsvári CFR trénere, Dan Petrescu. A sikeredző a csapata és az Universitatea Craiova közti mérkőzésen hevesen tiltakozott egy játékvezetői ítélet miatt és emiatt kiállították. Petrescu három bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást is kapott az ötezer lejes büntetés mellett.
A Dinamót az FCSB elleni derbi miatt is megbüntette a fegyelmi bizottság, 7500 lejt kell befizessen a kasszába, míg az FCSB-nek 10 ezer lejt a szurkolóik rendbontása miatt.
Kevesebb mint egy hónap után menesztette a Csíkszeredai Sportklub a novemberben érkezett Peteris Skudrát: a lett vezetőedzővel egyetlen pontot szerzett a csapat a jégkorong Erste Ligában, miközben sorra jöttek a vereségek.
Fontos hazai győzelmet aratott a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK a labdarúgó 2. Ligában, a 15. forduló zárómeccsén, hétfőn délután a házi gólfelelős Heras találatával megverte a felsőházba vágyódó Jászvásári Polit.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt a Hargita Megyei Mentőszolgálat Csíkszeredai mentőpontjának főasszisztense, Szabó Lenke – jelentette be a mentőszolgálat.
Élesen bírálja Nicuşor Dan román államfőt Cătălin Avramescu filozófus, politológus, aki azt állítja, hogy az elnök olyan háborús veteránt tüntetett ki a román nemzeti ünnep alkalmából, aki a nácik oldalán részt vett többek között az odesszai mészárlásban.
Több mint 3000 román és szövetséges katona részvételével rendezték meg hétfőn Bukarestben a hagyományos katonai díszszemlét a Román Királyság és Erdély egyesülését egyoldalúan kikiáltó 1918-as gyulafehérvári román nemzetgyűlés 107. évfordulója alkalmából.
A románok elsöprő többsége szereti a hazáját és büszke Romániára. „Ki az a Sara?” – liszttel és egyéb alapélelmiszerekkel dekorálta ki volt párja autóját egy nő.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!