Hirdetés

A Diósgyőr nyerte a borsodi rangadót

Archív
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

2020. augusztus 16., 20:35

A Diósgyőri VTK hazai pályán 2–1-re legyőzte megyei riválisát, a Mezőkövesdet a labdarúgó OTP Bank Liga első fordulójában, vasárnap késő délután.

2020. augusztus 16., 20:35

Nagyon lendületesen kezdett a Diósgyőr, amely Iszlai értékesített büntetőjével korán vezetést szerzett, majd egy gyors ellentámadás végén megduplázta előnyét. Hegedűs labdaszerzése után saját tizenhatosáról ugratta ki Drazicot, a nyáron igazolt csatár pedig a kiharcolt tizenegyest követően gólt is szerzett.

A piros-fehérek akár el is dönthették volna a találkozót, azonban a kihasználatlanul maradt ígéretes támadások megbosszulták magukat, mivel egy rövid felszabadítást Berecz használt ki – a csatár egy lövőcsellel három védőt is becsapott –, a szépítés pedig teljesen megváltoztatta a játék képét.

A bekapott gólra Grozav egy jó lövéssel válaszolt, de onnantól a vendégek akarata érvényesült, viszont egyenlíteniük nem sikerült. A lefújás előtt ugyan a diósgyőri Ivanovski kiállíttatta magát – tíz másodperc alatt kapott két sárgát a labda elrúgásáért és reklamálásért –, de ennek már nem volt befolyása a mérkőzés alakulására.

Hirdetés

Koronavírusos eset a Puskás Akadémiánál

A Puskás Akadémia FC keretében koronavírusos esetet regisztráltak, ezért a csapat Budapest Honvéd FC elleni, vasárnapi NB I-es mérkőzését a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elhalasztotta. A Puskás FC Kft. egyoldalú halasztási kérelme után az új időpontot az MLSZ versenybizottsága tűzi majd ki. Az MTI információi szerint a felcsúti csapatból nem egy, hanem több játékos tesztje is pozitív lett. A Puskás Akadémia következő mérkőzését szombaton játssza, a bajnokságban a Kisvárdát fogadja, majd augusztus 27-én az Európa-liga selejtezőjének első fordulójában a svéd Hammarbyhoz látogat. 

Labdarúgó OTP Bank Liga, 1. forduló:
Diósgyőri VTK–Mezőkövesd Zsóry FC 2–1 (2–1).
Gólszerzők: Iszlai (8., büntetőből) és Drazic (19.), illetve Berecz (27.).

A nyitóforduló korábbi eredményei:
Zalaegerszegi TE FC–MOL Fehérvár FC 3–3,
Paksi FC–Újpest FC 1–2,
MTK Budapest–Ferencvárosi TC 1–1.
A Budafoki MTE–Kisvárda Master Good mérkőzést hétfőn 20 órától rendezik.
A Puskás Akadémia FC–Budapest Honvéd találkozót elhalasztották.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Szondy Zoltán: az FK Csíkszereda pár meccs után nem cseréli le az edzőjét

Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.

Fegyelmezett játékkal nehezítette meg a Sepsi OSK dolgát az SZFC

Felkészülési mérkőzést játszott egymással a Sepsi OSK és a Székelyudvarhelyi FC szerdán délután. Habár az udvarhelyiek 2–1-es vereséget szenvedtek, hasznos tapasztalatokkal gazdagodtak a harmadosztályú bajnokság augusztus végi rajtja előtt.

Székelyhon

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj

Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

`
Krónika

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Krónika

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

Ez is érdekelheti

Valentin Suciu szerint sok mindenről dönthet a székely fociderbi (videó)

Karrierje jelentős részét a két együttes, a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK és az FK Csíkszereda kispadján töltötte a tapasztalt szakember. Valentin Suciu ezúttal a csapatok helyzetéről, formájáról, valamint a két klub utánpótlás-neveléséről beszélt.

A másodosztályban próbál szerencsét a kézdivásárhelyi focista

Magyarországi tapasztalatszerzés után visszatért a román bajnokságba Dobozi Krisztián. A kézdivásárhelyi labdarúgó a 2. Ligában érdekelt CS Stefănești-hez igazolt, amelynek színeiben már be is mutatkozott.

Bemutatta új csapata Anderson Cearát

Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.

Búcsúzott az ETO, a CFR és a DVSC is

Nem sikerült a bravúr a Konferencia Liga selejtezőjében szereplő magyar és román csapatoknak: a Debreceni VSC, az ETO FC és a Kolozsvári CFR is kiesett, így számukra véget ért a nemzetközi kupaszereplés.

Biztosan lesz magyar és román csapat is ősszel az európai kupákban

A Ferencvárosi TC döntetlent játszott a Górnik Zabrze otthonában, míg az Universitatea Craiova hátrányból fordítva nyert a Kuopio ellen, így mindkét együttes továbbjutott az Európa Liga selejtezőjének rájátszásába.

Minden adott Csíkszeredában a székely futballünnephez

Óriási érdeklődés övezi a szombati FK Csíkszereda–Sepsi OSK összecsapást. A labdarúgó Szuperliga két székelyföldi együttese várhatóan telt ház előtt találkozik szombaton, a csíkszeredaiak első pontjaik megszerzésére készülnek az idei bajnoki idényben.

Rögös út vezet a Román Kupa csoportkörébe a székelyföldi csapatoknak

Kisorsolták csütörtökön a labdarúgó Román Kupa rájátszásának párosításait. Az augusztus 19-én rendezendő fordulóban az élvonal nyolc csapata is bekapcsolódik a küzdelmekbe, köztük az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK.

Öt csíkszeredai fiatal játszhat a Steauában a kooperációs szerződésnek köszönhetően

Az FK Csíkszereda és a Bukaresti Steaua együttműködési megállapodást kötött a 2026–2027-es szezonra, amelynek értelmében a csíkszeredai csapat öt fiatal játékosa pályára léphet a másodosztályú együttesben.

Pénteken indul a jegyértékesítés a székely derbire

Közeledik a labdarúgó Szuperliga első székely rangadója: szombaton 18.30-tól az FK Csíkszereda a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK-t fogadja. A mérkőzésre pénteken 13 órától lehet belépőt vásárolni a csíkszeredai stadion jegypénztáránál.

Kupaellenfelet kap az FK Csíkszereda, a Sepsi OSK és az ASA

A csoportkör előtti utolsó forduló, a rájátszás sorsolását tartják csütörtökön a labdarúgó Román Kupában. A 32 csapatos mezőnyben mindkét székelyföldi élvonalbeli együttes érdekelt.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!