A magyar címvédőnek a szlovákok elleni találkozóinak azért van nagy jelentőségük, mert amelyik csapat ebből a csatából győztesen kerül ki, az már biztosan főtáblás lesz a mostani idényben valamelyik európai kupasorozatban. A párharc nyertesének további két riválist kell legyűrnie a BL-csoportkörös szerepléshez, de ha ezek közül egyben sem jár sikerrel, akkor is pályára léphet ősszel a főtáblás küzdelmekben, mégpedig az előző szezonban életre hívott Konferencia-ligában.
A BL-selejtező első fordulójában a Fradi az idegenbeli 0–0 után hazai pályán 5–1-re verte a kazah bajnok Tobol együttesét, míg a Slovan két gól nélküli döntetlen után az idegenben játszott visszavágó hosszabbításában tudta kiharcolni a továbbjutást, miután egygólos hátrányból fordítva 2–1-re győzött.
A Ferencváros és a Slovan tétmérkőzést kétszer vívott egymással, 1992-ben Pozsonyban 4–1-re nyert a házigazda, majd az Üllői úton 0–0-s döntetlenre végeztek a felek.
A mostani párharc első mérkőzése szerdán 21 órakor kezdődik a Groupama Arénában – az M4 Sport élőben közvetíti –, a visszavágót egy hét múlva rendezik Pozsonyban.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Az első félidőben több helyzetet dolgozott ki az FK Csíkszereda, a pihenő után élénkebb volt a Kolozsvári U a labdarúgó élvonal 15. fordulójának meccsén. Nem született gól, de nem volt unalmas meccs.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!