Hirdetés

A csíki ifik szoros találkozókat játszottak az aradiakkal

Örülnek az U17-esek, legyőzték a csoport éllovasát
Fotó: Pinti Attila

2021. március 20., 16:11

Éles meccseken négy pontot otthon tartott a hat lehetségesből az FK Csíkszereda két ificsapata szombaton délután a labdarúgó Elit Ligában.

2021. március 20., 16:11

Hazai pályán játszott a Székelyföld Labdarúgó Akadémiát képviselő, a román bajnokságban FK Csíkszereda névén szereplő mindkét együttes: a Márton Áron- és a Segítő Mária gimnáziumok mögötti műgyepes pályán Arad sztárcsapata, az UTA utánpótlás alakulatait fogadták.

Hirdetés

Az FK U19-es legénységét Demény Norbert és Zöld Péter edzők készítik fel, az U17-es csapat edzői pedig Bajkó Barna és Bokor Zoltán. Előbbiek az első helyen állnak, utóbbiak pedig beérték pontszámban az éllovas UTA együttesét, de az aradiaknak jobb a gólkülönbségük.

A következő fordulóban (március 27.) az FK ificsapatai a Temesvári ASU Pol otthonában vendégszerepelnek.

Az alapszakaszt a tervek szerint rájátszás követi.

Labdarúgó Elit Liga, Nyugati csoport, alapszakasz, 12. forduló:

U19-es korosztály: FK Csíkszereda–Aradi UT 2–2 (0–2),
a hazai csapat gólszerzői Szabó Andor és Bogdan Rotar voltak.

U17-es korosztály: FK Csíkszereda–Aradi UT 3–2 (2–2),
a győztes csapat gólszerzői: Omar El Elsawy, Darius Dobrean és Csáki Dániel.


szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

A játékvezetői testület elismerte, tévesen ítéltek büntetőt az FK Csíkszereda ellen

A Központi Játékvezetői Bizottság (CCA) megtartotta szokásos heti elemzését az elmúlt forduló Szuperliga-mérkőzéseiről, és elismerte, hogy a Bukaresti Dinamo–FK Csíkszereda találkozón Iuliana Demetrescu jogtalanul ítélt tizenegyest a hazai csapat javára.

A KHL-ben is edzősködő lett szakemberre bízták a Csíkszeredai Sportklub irányítását

Hamar megtalálták Kevin Constantine utódját a Csíkszeredai Sportklub jégkorongcsapatánál. A választás lett szakvezetőre esett, Peteris Skudra korábban a legerősebb orosz ligában és több bajnokságban is tevékenykedett edzői pályafutása során.

Székelyhon

Borzasztó baleset történt Hidegségben: az udvaron gázoltak halálra egy kisfiút

Tragikus baleset történt kedden dél körül a gyimesközéploki Hidegségben: egy másfél éves kisfiú életét vesztette, miután véletlenül elütötte autójával egy fiatal nő az udvarban.

`
Krónika

Jön a medve: globális fenyegetéstől a székelyföldi mintáig

Miközben nálunk sürgősségi kormányrendelettel teszik lehetővé, hogy a településekre bejáró medvéket azonnal kilőhessék, ne gondoljuk, hogy csak Romániában, Erdélyben jelent aggasztó problémát a nagyvad és az ember közötti konfliktushelyzet.

Krónika

Romániában világszinten is az egyik legdrágább az áram, ez is rontja a versenyképességet

A világ legdrágább villamosenergiájával rendelkező országok között Románia a 21. helyen áll – derül ki az Intelligens Energia Egyesület (AEI) által összeállított statisztikából, amely 144 ország lakosságának villamosenergia-árait vizsgálja.

Főtér

Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap

Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.

Ez is érdekelheti

Kirobbant a botrány a Szuperligában: saját csapata ellen fogadott a sereghajtó stábtagja

A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) vizsgálatot indított, miután felmerült a gyanú, hogy a Szuperligában szereplő Bukaresti Metaloglobus több labdarúgója is jelentős összegeket tett fel saját csapata vereségére. Az eset kapcsán megszólalt a főszereplő is.

Fordított a Fiság, felzárkózott a Csík körzeti élmezőnyéhez

Véget ért az őszi szezon a labdarúgó 5. és 6. Liga csíkszéki csoportjaiban, ahol a Szépvíz és a Csíklázárfalva vezeti a rangsorokat. A bajnokság tavasszal folytatódik, idén azonban még kupamérkőzést játszanak a csapatok.

Megállíthatatlan hazai pályán, kiütötte ellenfelét a Marosvásárhelyi ASA (videóval)

Nagyarányú győzelemmel feledtette előző fordulóbeli kudarcát a Marosvásárhelyi ASA, mindkét félidőben kétszer betalálva kiütötte a Jászvásári Polit, és visszavette helyét a labdarúgó 2. Liga felsőházában.

Több vereség és csak egy győzelem a székelyföldi csapatoktól az ifjúsági fociligákban

Felemás hétvégét zártak a székelyföldi utánpótláscsapatok az Elit és Ifjúsági Liga rájátszásának harmadik fordulójában: egy győzelem, egy döntetlen és négy vereség a mérlegük.

Botlott Barót, új éllovasa van a Kovászna megyei pontvadászatnak

Három döntetlen mellett három hazai és egy vendéggyőzelmet jegyezhettünk fel a Kovászna megyei labdarúgó-bajnokság 12. fordulójában. A játéknap rangadóját Kovászna nyerte, ezzel átvette a vezetést a tabellán, megelőzve az idegenben botló Barótot.

Robognak a vásárhelyi együttesek a Maros megyei focibajnokságban

A marosvásárhelyi csapatok begyűjtötték a győzelmet a Maros megyei labdarúgó 4. Liga hétvégi 10. fordulójában, így továbbra is az első két helyet foglalják el a tabellán.

Véget nem érő hullámvölgyben a nagyágyúk, a feje tetejére állt a Szuperliga

Messze még az alapszakasz vége, de egyre világosabb, hogy a Szuperliga nagycsapatai komoly gondban vannak. A CFR nyolc idegenbeli próbálkozás után végre megszerezte első győzelmét, az FCSB pedig csak a hosszabbításban tudott pontot menteni Nagyszebenben.

Növelték előnyüket az élboly csapatai a Hargita megyei 4. Ligában

Elkezdődtek az alapszakasz visszavágói a labdarúgó 4. Liga Hargita megyei csoportjában. A hétvégi fordulóban minden találkozó hazai sikerrel zárult, az élboly triója pedig növelte előnyét az üldözőkkel szemben.

Gólt rúgott a riválisnak Marius Corbu a ciprusi bajnokságban (videóval)

A Székelyföld Labdarúgó Akadémia neveltje, Marius Corbu ismét eredményes volt a ciprusi élvonalban: csapata, az APOEL Nicosia 2–2-es döntetlent játszott városi riválisa, az Omonia Nicosia otthonában, a bajnokság 10. fordulójában.

Megszakadt az átok: győzni tudott idegenben a Kolozsvári CFR

Nem volt sétagalopp, de a labdarúgó Szuperliga 16. fordulójában végre megszerezte első idegenbeli sikerét a Kolozsvári CFR. A kincses városi gárda az utóbbi hetekben gyengélkedő Unirea Slobozia otthonából hozta el a három pontot.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!