Rekordszámú, összesen 18 csapat nevezett az 5. Liga csíkszéki csoportjába. A bajnokságot szervező Hargita Megyei Labdarúgó-egyesület (AJF Harghita) vezetősége arról döntött, hogy a 2024–2025-ös pontvadászat a 17 fordulós alapszakaszból és a 8 játéknapból álló rájátszásból tevődik össze, így minden csapatnak 25-25 mérkőzése lesz majd a következő szezonban.
Az alapszakaszban minden csapat játszik mindenkivel egyszer, majd az első kilenc együttes a felsőházban, a következő kilenc pedig az alsóházban folytatja.
A rájátszásra a csapatok pontjait megfelezik, és a felső-, illetve az alsóházban is játszanak egymás ellen, de újra csak egyszer – közölték.
A szervezők augusztus 12-éig adtak haladékot az új csapatoknak, hogy rendezzék a hivatalos benevezési formaságokat. A Csík körzeti futballbajnokság első fordulóját augusztus utolsó, illetve szeptember első napjára tervezték, a sorsolást pedig augusztus 15-én 17 órától tartják az egyesület csíkszeredai székházában.
A bajnoki rajtot a Román Kupa megyei szakaszának első fordulója előzi meg, ezt augusztus 25-ére időzítették.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!