Szerdán este az első finálét rendezték a tavaly átadott Puskás Arénában: 10 ezer néző előtt a Budapest Honvéd és a Mezőkövesd Zsóry csapott össze a serlegért.
A mindössze 16 ezer lakosságú Mezőkövesd fennállása első kupadöntőjén lépett pályára, míg a Honvédnak ez volt a 19. Magyar Kupa-döntője – az eddigi 18-ból hetet nyertek meg a kispestiek.
A Mezőkövesd volt aktívabb az első negyedórában, egy veszélyes helyzetet is kidolgoztak Kuttor Attila tanítványai. A két fél nem esett egymásnak, inkább a kivárás volt a taktika.
Nem is csoda, hogy a találatokat pontrúgásból szerezték: előbb a 33. percben egy szögletet követő kavarodásból Neszterov térdéről perdült saját kapujába a labda. Csak négy percig vezetett a Honvéd, Pekár 25 méterről lőtt rá egy szabadrúgást, a kapus csak beleütni tudott.
1–1 állt az eredményjelzőn a szünetben.
A második felvonás is abban hasonlított az elsőhöz, hogy a kövesdiek voltak aktívabbak, de gólt ismét az ellenlábas szerzett: újból pontrúgásból, Ugrai beívelését Kamber fejelte közelről a hálóba (2–1).
A fővárosiak taktikusabban, szervezettebben fociztak, a végjátékra berendezkedtek a saját térfelükre, jól zárták a területeket, a Mezőkövesd képtelen volt áttörni a védőfalat.
A labdarúgó Magyar Kupa 2020-as kiírását a Budapest Honvéd nyerte.
A találkozó tétje nem volt kicsi: a győztes 51 millió forintot kapott, egy évig őrizheti a díszes kupát, de ami sokkal fontosabb, indulhat az Európa Ligában.
Labdarúgó Magyar Kupa, döntő:
Budapest Honvéd–Mezőkövesd Zsóry 2–1 (1–1)
Gól: Neszterov (33. – öngól), Kamber (56.), illetve Pekár (37.).
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Megtartotta az odavágón szerzett egygólos előnyét a Kovásznai Kárpátok, történelmi sikert ért el a Csíkszentsimoni KSK ellenében: 3–2-es összesítéssel feljutott a labdarúgó harmadosztályba.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!