Hirdetés

A Braga élt a lehetőségeivel, nehéz visszavágó vár a Kolozsvári CFR-re

A társak kétszer is ünnepelték Gorbyt (29-es) a kolozsvári stadionban
Fotó: Facebook/SC Braga

Nem tudott meglepetést okozni a Kolozsvári CFR a labdarúgó Európa Liga selejtezőjének harmadik fordulójában, csütörtökön este hazai pályán szoros vereséget szenvedett portugál Braga ellen.

2025. augusztus 07., 22:05

A kolozsvári csapat szurkolói kellemes emlékeket dédelgetnek a Bragával, hiszen a Bajnokok Ligája 2012–13-as kiírásának csoportkörében a CFR hazai pályán 3–1-re, idegenben pedig 2–0-ra győzött.

A csütörtök esti meccs előtt minden a portugál csapat fölényét jelezte elő, hiszen a fogadóirodák egyértelműen a Bragát látták esélyesnek (a CFR sikere 5,25-ös, míg a Bragáé mindössze 1,75-ös szorzót kapott), illetve a két keret értéke is a vendégek felé billent, hiszen míg a hazaiakat 31 millió euróra, a luzitánokat 171 millióra értékeli a Transfermarkt.

Hirdetés

Ennek ellenére lendületesen kezdett a CFR, és a 11. percben nagy helyzetet alakított ki, Nkololo próbálkozása kevéssel kerülte el a kaput. A vendégek viszont első komolyabb lehetőségüket ki is használták, Gorby vette be Hindrich kapuját.

A kolozsváriak lendülete nem tört meg, és hamar egyenlítettek, Louis Munteanu lövése egy védőn irányt változtatott, ez pedig épp jó volt Sinyannak, közelről nem hibázott.

A szünetben 1–1 volt az állás.

A második félidőben már a Braga focizott fölényben és Gorby duplázott, a találat előtt Hindrich még bravúrral védett, de az ismétlésnél már nem volt esélye. A CFR ismét megpróbált visszajönni a meccsbe, de az egyenlítés nem jött össze.

A mérkőzés egyik kulcspillanata a 70. percben történt, amikor Bosecet buktatta Zalazar a tizenhatoson belül, a játékvezető azonban nem ítélt büntetőt. Dan Petrescu hevesen reklamált, amiért sárga lapot kapott – az Universitatea Craiova elleni hétvégi bajnokin ugyancsak reklamálásért kiállították a kolozsváriak szakvezetőjét.

A CFR elveszítette az első mérkőzést, így pokoli visszavágó vár rá jövő csütörtökön Portugáliában.

A párharc győztese az Európa Liga play-offkörében a gibraltári Lincoln Imps FC és az örmény FC Noah győztesével találkozik, a vesztes pedig a Konferencia Ligában a svéd BK Haecken és a norvég SK Brann Bergen közti párharc továbbjutójával meccsel.

Labdarúgó Európa Liga, selejtező, 3. forduló, első mérkőzés
Kolozsvári CFR–SC Braga 1–2 (1–1)
Gólszerzők: Sinyan (29.), illetve Gorby (17., 50.).

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megőrizte érintetlenül a hálóját, tartja a lépést a címvédővel az FK Csíkszereda

Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.

Burcă keményen fogalmazott: gyáva volt a csapata Aradon

Az utolsó pillanatban maradt pont nélkül a Sepsi OSK az Aradi UTA otthonában. Ovidiu Burcă magára vállalta a felelősséget, ugyanakkor gyávának nevezte csapatát, Adrian Mihalcea szerint viszont teljesen megérdemelt hazai győzelem született.

Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

`
Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Krónika

Mi az az urbex, amelynek veszélyeire már a román belügy is figyelmeztet?

Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.

Főtér

Ártatlan zászlócsókoltatós hazafiaskodás vagy fenyegető üzenet a kisebbségeknek?

Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.

Ez is érdekelheti

Kikerült a román válogatott keretéből Marius Corbu

A román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Gheorghe Hagi kihirdette végleges keretét a közelgő négy mérkőzésre a Nemzetek Ligája új kiírásában. Marius Corbu nem szerepel a listán, így még várat magára a bemutatkozása a felnőtt nemzeti együttesben.

Az FTC a Celtic otthonában is folytatta európai menetelését

Remekül kezdte a labdarúgó Európa-liga alapszakaszát a Ferencváros, amely csütörtök este 3–1-re győzött a Celtic otthonában. A zöld-fehérek kilenc nemzetközi mérkőzés után továbbra is veretlenek az idényben.

A BL mintájára alakítják át a Nemzetek Ligáját és a selejtezőket

Jelentősen megváltozik 2028 után az európai válogatott labdarúgás rendszere. Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) a Bajnokok Ligájában már alkalmazott modellhez hasonló lebonyolítást vezet be a Nemzetek Ligájában, valamint az Eb- és vb-selejtezőkben is.

Öt újonc kapott meghívót, keretet hirdetett Marco Rossi

Marco Rossi szövetségi kapitány kedden Telkiben hozta nyilvánosságra a 26 fős névsort, amelyben megtalálható a kapus Gundel-Takács Bence, a védő Doktorics Áron és Várkonyi Bence, valamint a csatár Jurek Gábor és Szalai József.

Újabb európai kupadöntőknek ad otthont a magyar és a román főváros

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) kijelölte a következő évek nemzetközi kupadöntőinek helyszíneit: az Európa Ligában 2028-ban Bukarestben, a Konferencia Ligában 2029-ben Budapesten avatnak győztest.

Két székelyföldi kötődésű játékos az U18-as válogatottban

Két székelyföldi kötődésű labdarúgó kapott meghívót a román U18-as válogatott össztartására. Mircea Diaconescu szövetségi kapitány 21 játékost nevezett a keretbe, köztük az FK Csíkszereda támadóját, Darius Botát és a székelyudvarhelyi Bencze Lórándot.

Marius Corbu gólját választották a legszebbnek a Ferencvárosnál (videóval)

A zöld-fehérek szurkolói Marius Corbu gólját választották a legszebbnek augusztusban. A Ferencváros csángó származású támadó középpályása a Trabzonspor elleni találatával érdemelte ki az elismerést.

Mutatjuk a román válogatott játékos bődületes szabadrúgásgólját a BL-ben (videóval)

Szenzációs gólt lőtt szabadrúgásból az AEK Athén színeiben játszó Răzvan Marin a LASK Linz ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája főtábláján. Videón mutatjuk a találatot.

Kirakták a török klubtól a Sepsi OSK korábbi csapatkapitányát

Mindössze három mérkőzés jutott Florin Ștefannak a török élvonalban, miután a Gaziantep hétfőn közös megegyezéssel szerződést bontott a Sepsi OSK korábbi csapatkapitányával.

Remek formája meghozta az eredményt, Marius Corbu bekerült a román válogatott bő keretébe

Gheorghe Hagi kihirdette a román labdarúgó-válogatott következő négy mérkőzésére szóló bővített keretét, amelyben Marius Corbu is helyet kapott. A Ferencváros középpályása ezzel minden eddiginél közelebb került a felnőtt szintű bemutatkozáshoz.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!