Hirdetés

A bajnoktól vett kölcsön játékost a Sepsi OSK

Cătălin Golofca a kolozsvári csapat Dinamo Zagreb elleni BL-mérkőzése közben
Fotó: Facebook/Fotbal Club CFR 1907

2020. szeptember 05., 12:54

A Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK megegyezett a Kolozsvári CFR-rel, így a bajnoki címvédő játékosa, Cătălin Golofca kölcsönben a háromszékieknél folytatja pályafutását.

2020. szeptember 05., 12:54

A 30 éves középpályás az előző bajnokságban nagyon kevés játéklehetőséget kapott Kolozsváron, és a jelenlegi szezonban sem számolnak vele. Az új idény elején azonban Golofca betalált a CFR-nél, ő lőtte a csapat második gólját a máltai Floriana ellen 2–0-ra megnyert idegenbeli mérkőzésen a Bajnokok Ligája első selejtezőkörében. A második fordulóban is pályára lépett a horvát Dinamo Zagreb ellen, ekkor viszont kihagyta a sorsdöntő tizenegyest, amellyel az együttes továbbjuthatott volna.

Hirdetés

Pályafutását a Foresta Suceavánál kezdte, majd az FC Botoșani-hoz került, amelynél két külön időszakban, a 2016–2017-es szezonban, illetve 2017 és 2019 között játszott, közben pedig rövid ideig az FCSB-nél is szerepelt.

A Sepsi OSK-nál ismét Leo Grozavuval dolgozhat együtt, miután az FC Botoșani-nál már edzője volt. Kettejük között 2017-ben emlékezetes konfliktus történt, az Astra Giurgiu elleni bajnoki mérkőzés közben a szakvezető megütötte a kispadon ülő Golofcát, akit a találkozó első félidejében küldött pályára, majd a végén lecserélte, mivel elégedetlen volt a teljesítményével.

Cătălin Golofca kölcsönbeadását a kolozsvári klub közösségi oldalán jelentette be, a Sepsi OSK egyelőre nem közölt információt az érkezéséről.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Valentin Suciu: Az önbizalom kezdett visszatérni

Az FK Csíkszereda és a Kolozsvári U döntetlent játszott a szombati Szuperliga-mérkőzésen. Valentin Suciu szerint csapata az első félidőben jobb volt ellenfelénél, a vendégek vezetőedzője pedig a hazaiak szervezettségét és agresszivitását emelte ki.

Meglepetésre hazai pályán botlottak a csíki lányok

Megszakadt az FK Csíkszereda női labdarúgócsapatának kiváló hazai sorozata, miután kétgólos vereséget szenvedett a Bukaresti Rapidtól a női Szuperliga 11. fordulójában.

Hazai pályán szakadt meg a Kézdivásárhelyi SE jó sorozata

Mérsékelt teljesítménnyel háromgólos vereséget szenvedett és visszacsúszott a rangsor ötödik helyére a Kézdivásárhelyi SE a labdarúgó 3. Liga 12. játéknapján.

Bátran futballozott az FK Csíkszereda, pont lett a jutalma az ezüstérmes ellen (videóval)

Az első félidőben több helyzetet dolgozott ki az FK Csíkszereda, a pihenő után élénkebb volt a Kolozsvári U a labdarúgó élvonal 15. fordulójának meccsén. Nem született gól, de nem volt unalmas meccs.

 A szezon góljával nyertek Magyari Szilárdék Nagyváradon (videóval)

Ritkán látható nagy gól jelentette a Nagyváradi Bihar FC vesztét a labdarúgó 2. Liga 13. fordulójában: szombaton délben a CSM Slatina Matiș mintegy 45 méterről szerzett góljával vitte el a pontokat a Bodola Gyula Stadionból. Videón mutatjuk.

Marius Corbu kerettag, debütálhat a román fociválogatottban

Marius Corbu is meghívót kapott a román labdarúgó-válogatottba a novemberi mérkőzésekre. A Székelyföld Labdarúgó Akadémiánál nevelkedett 24 éves középpályás a Lengyelország és a Bosznia-Hercegovina elleni Nemzetek Ligája-találkozókon léphet pályára.

Egyre mélyebb gödörben a Marosvásárhelyi ASA, az edzőváltás sem segített

Újabb súlyos vereségbe szaladt bele a Marosvásárhelyi ASA a labdarúgó 2. Ligában: a vásárhelyiek szombaton délben 5–0-ra kaptak ki a Concordia Chiajna vendégeként a bajnokságban. A csapat sorozatban az ötödik mérkőzését veszítette el.

Továbbra is alapember a korosztályos válogatottnál a Sepsi OSK játékosa

Ismét meghívót kapott a román U19-es labdarúgó-válogatottba a Sepsi OSK középpályása, Batzula Hunor. Ion Marin együttese novemberben az Európa-bajnoki selejtezőtorna második körében lép pályára, a fiatalokra három mérkőzés vár Olaszországban.

Legyőzte az éllovast és utolérte a Sepsi OSK-t az FC Argeș

Megszakadt a Bukaresti Dinamo jó sorozata, miután az FC Argeș 2–1-re legyőzte az éllovast a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában. A pitești-i gárda ezzel pontszámban utolérte a Sepsi OSK-t.

Nem bírt egymással a Sepsi OSK II. és a Kovásznai Kárpátok a háromszéki fociderbin

Gól nélküli döntetlennel zárult a Sepsi OSK II. és Kovásznai Kárpátok közti háromszéki rangadó a labdarúgó 3. Liga visszavágósorozatának nyitányán, a 12. fordulóban rendezett összecsapáson egyik fél sem tudott a másik fölé kerekedni.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!