Hirdetés

A 3. Liga talán legerősebb csapatával találkozik a döntőben az SZFC

Tapasztalt veteránok és feltörekvő fiatalok alkotják a CS Tunari keretét
Fotó: Facebook/CS Tunari

Három év után ismét bejutott a labdarúgó 2. Liga osztályozójának döntőjébe a Székelyudvarhelyi FC, két meccsre van a másodosztálytól. Összeállításunkban bemutatjuk az udvarhelyiek ellenfelét, amely a bajnokságban zsinórban húsz meccset nyert meg.

2025. május 28., 14:12

A CS Tunari-t 1980-ban alapították Arsenal Tunari néven. 2004-ben a klub kénytelen volt lemondani az Arsenal névről szerzői jogi korlátozások miatt, és ekkor vette fel jelenlegi nevét. A Tunari név az ágyús hagyományokat idézi, a község címere – amely egy ágyút ábrázol – ihlette az eredeti klubnév megválasztását is, tisztelgésként a Premier League-ben szereplő Arsenal FC előtt.

A csapat 2009-ben jutott fel a harmadosztályba, és ott is szerepelt egészen a 2022–23-as szezon végéig, amikor sikerült kiharcolni a feljutást a 2. Ligába. Egy szezont töltött a második vonalban, az alapszakaszban a 17. helyen végzett, az alsóházban viszont teljesen szétesett a csapat játéka és az utolsó előtti pozícióból búcsúzott. Az alsóház kezdetén érkezett Dan Alexa a kispadra, de nem sikerült kiharcolni a bennmaradást, hiszen egy győzelmet, egy döntetlent és négy vereséget ért el a csapat.

Hirdetés

Alexa maradt a kispadon és irányításával a 3. Liga idei kiírásában a Tunari a mezőnyből kimagasló teljesítményt nyújtott. Habár vereséggel indított, ezután zsinórban húsz (!) győzelem következett.

Fordulókkal az alapszakasz vége előtt megnyerte csoportját, míg a felsőházban végül húsz pont előnnyel zárt az élen. Érdekesség, hogy kikapott az utolsó fordulóban, így a két vereség keretbe zárta a szezonját.

Gólszerzésben is kimagaslott a csapat, hiszen a 27 bajnokin 72-szer talált be az ellenfeleknek (mérkőzésenként 2,66 gól), míg a védelem mindössze 14 alkalommal kapitulált, 17 meccsen pedig nem kapott gólt.

Meccsenként közel három gólt szereztek •  Fotó: Facebook/CS Tunari Galéria

Meccsenként közel három gólt szereztek
Fotó: Facebook/CS Tunari

Az osztályozó elődöntőjében a CS Tunari eredetileg a CSO Băicoi csapatával mérkőzött volna meg. Azonban a CSO Băicoi nem teljesítette a Román Labdarúgó Szövetség (FRF) által előírt adminisztratív követelményeket, így kizárták az osztályozóról. Így a CS Tunari játék nélkül jutott tovább a döntőbe. Az udvarhelyiek elődöntős ellenfelét, a CS Blejoi-t ötből ötször verte meg (0–4, 4–1, 5–0, 0–1, 2–1).

Keretét másodosztályban komoly tapasztalatot gyűjtött játékosok alkotják, mint az utánpótlásválogatott Gabriel Plumbuitu és Marian Șerban, a moldáv felnőtt válogatott kerettag Denis Furtună, az Aradi UTÁ-nál, a Rapidnál, a Kolozsvári U-nál és a Jászvásári Polinál is megfordult Cătălin Hlistei, vagy a gólfelelős Claudiu Dragu. A középpályán Ion Lucian és Alin Țegle is több mint száz meccset játszott a 2. Ligában. A kapujukat 2020–21-es szezonban a Székelyudvarhelyi FC-nél is megfordult Sebastian Moroz védi.

Összességében a 3. Liga színvonalához képest jóval erősebb kerettel rendelkezik a Tunari, a csapat is összeérett – ezt mutatja a 86 százalékos győzelmi arány is.

A döntő első mérkőzését, a CS Tunari–Székelyudvarhelyi FC találkozót május 31-én, szombaton 18 órától rendezik, a visszavágóra pedig június 4-én, szerdán 17.30-tól kerül sor Székelyudvarhelyen.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Diószegi László: nem zárjuk be holnap a klubot, de segítség nélkül nem tudjuk garantálni a jövőt

A magyar állami támogatások bizonytalanságáról, a Sepsi OSK pénzügyi helyzetéről és a klub jövőjéről is beszélt Diószegi László a Tusványoson. A klub tulajdonosa szerint nincs pánik, de ideje nyíltan beszélni a problémákról, mielőtt túl késő lenne.

Új korszakot nyit a Gyergyói Hoki Klub: nagyobb szerepet kap a saját utánpótlás

Irányváltás, szintlépés és szerkezeti átalakulás következik a Gyergyói Hoki Klubnál. A vezetőség szerint elérkezett az idő, hogy az elmúlt évek utánpótlás-nevelő munkája a felnőttcsapatban is meghatározó legyen.

Székelyhon

Többen is a Transalpinán meghalt magyarországi motoros segítségére siettek

Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.

`
Krónika

Magyar Péter: ne legyenek gyávák meghívni Tusványosra!

Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.

Krónika

Románia száguld és eladósodik, Magyarország a nagy vesztes

Románia legfőbb sikere a lakossági életszínvonal drasztikus emelkedése és a fogyasztásbővülés az európai uniós csatlakozás óta eltelt csaknem két évtizedben, azonban az ország továbbra is a régió leggyengébb láncszeme sok mutató terén.

Ez is érdekelheti

Kemény kiszállásokkal indítja a 2. Ligát a Marosvásárhelyi ASA

Kisorsolták a labdarúgó 2. Liga 2026–2027-es szezonjának menetrendjét az alapszakaszban. A Marosvásárhelyi ASA idegenben kezdi a bajnokságot, a Resicabányai CSM vendége lesz, és a folytatásban is kemény kiszállások elé néz.

Még nem teljes a Marosvásárhelyi ASA kerete, a vezetőedző bízik az új igazolásokban

A felkészülési időszak végéhez közeledik a Marosvásárhelyi ASA, amely még további igazolásokban gondolkodik a labdarúgó 2. Liga rajtja előtt. Eusebiu Tudor vezetőedző szerint a csapat jó úton halad, de a keret véglegesítése még hátravan.

Kiderült, mikor sorsolják ki a menetrendet a 2. Ligában

A labdarúgó Szuperliga már ezen a hétvégén elrajtolt, hamarosan pedig a másodosztályban is útjára indul a labda. A Román Labdarúgó-szövetség bejelentette, hogy július 22-én, szerdán készítik el a 2. Liga 2026–2027-es alapszakaszának menetrendjét.

Legyőzte az élvonalból kiesett csapatot a Marosvásárhelyi ASA

Megszerezte első győzelmét a felkészülési időszakban a labdarúgó 2. Liga új idényére hangoló Marosvásárhelyi ASA, a brassói edzőtáborban 2–1-re nyert az előző szezonban az élvonalból kiesett Bukaresti Metaloglobus ellen.

Elutasították a gyulafehérváriak keresetét, indulhat a másodosztályban a feljutó klub

Pont került a román labdarúgó 2. Ligába jutás körül kialakult jogvitára. A Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) elutasította a Gyulafehérvári Unirea keresetét, így a CSL Ștefăneștii de Jos ott lesz a következő idény mezőnyében.

Drámai a helyzet Hermannstadtnál, veszélybe került a 2. ligás részvétel

Egybehangzó sajtóhírek szerint komoly bizonytalanság övezi a Szuperligából kiesett Hermannstadt jövőjét. A nagyszebeni klub súlyos anyagi gondokkal küzd és kérdésessé vált a 2. ligás indulás is, miután több játékos a szerződése felbontását kezdeményezte.

Újabb döntetlent játszott, tovább építkezik a Marosvásárhelyi ASA

Sorozatban a harmadik barátságos mérkőzésén játszott döntetlent a labdarúgó 2. Liga új idényére készülő Marosvásárhelyi ASA, amely további két játékossal egészítette ki a keretét.

Bő két hét múlva kezdődik a 2. Liga, de még most sem teljes a mezőny

A Román Labdarúgó-szövetség közzétette azon klubok névsorát, amelyek megkapták a részvételi engedélyt az új 2. ligás idényre. A bajnokság a tervek szerint augusztus 1-jén rajtol, ugyanakkor még nem tiszta, kik alkotják majd a végleges mezőnyt.

Az ANAF keresztülhúzta a számításokat Jászvásáron, nem lesz csapat a 2. Ligában?

Komoly csapás érte a jászvásári labdarúgást: a román adóhatóság (ANAF) elutasította azt a tervet, amelynek értelmében a városi fenntartású CSM Iași 2020 átvette volna a csődvédelem alatt álló Jászvásári Poli helyét a 2. Liga 2026–2027-es szezonjában.

Megerősítette támadósorát a Marosvásárhelyi ASA, rögtön betalált a hazatérő játékos

Négy új igazolást is bejelentett a labdarúgó 2. Ligában induló marosvásárhelyi klub, amely támadóposzton két légióssal erősített, de mellettük egy hátvéd is érkezett, a hazatérő középpályás Kocsis Bence pedig rögtön betalált barátságos mérkőzésen.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!