A Szeben megyei Feleken született Martin Tudor labdarúgói pályafutását a Petrozsényi Jiulnál kezdte, amelynek felnőtt csapatában 20 évesen csak egy mérkőzést játszott, majd 1997-ben a Szatmárnémeti Olimpiához került, ahol előbb feljutott az élvonalba, majd egy szezont töltött az első osztályban.
Kév évvel később a Bukaresti Steauához igazolt, ahol 2005-ig maradt, ez idő alatt két bajnoki címet (2001-ben és 2005-ben), illetve egy Szuperkupát (2001-ben) nyert a fővárosi gárdával. Ezt követően a Kolozsvári CFR-hez (2005–2007) szerződött, utolsó csapata pedig a városi rivális Kolozsvári U volt.
Labdarúgói pályafutását 2008-ban fejezte be, majd kapusedzőként dolgozott tovább. Kezdetben a Steauánál (jelenlegi FCSB), majd az U Craiovánál, a szaúd-arábiai Al Ittihadnál, a Daco-Geticánál, a Resicabányai CSM-nél, a Sportul Snagovnál, a CSU Craiovánál, valamint Victor Pițurcă korábbi szövetségi kapitány mellett a román felnőtt válogatottnál is tevékenykedett.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!