A bajnokság befejezése után Rancz Lajos megkeresésünkre elmondta, amennyiben meghívást kapnak a 3. Ligában való szereplésre, azt mindenképpen elfogadják. A vezetőt most arról kérdeztük, eldőlt-e, hogy a következő bajnokságban hol szerepel majd a csapat?
„Egyelőre a negyedosztályban vagyunk, ám a hónap végéig még változhat a dolog, ugyanis még nincsenek lezárva a 3. Liga végleges listái.
Ez a hónap még rámegy erre, míg kikristályosodik a 3. Ligában szereplő csapatok névsora. A másodosztályban egyébként ugyanez van, még várhatóak változások” – fejtette ki.
Hozzátette, biztos, hogy lesz nagypályás focicsapat, és a klub négy korosztályban működő utánpótlás-együttesei is folytatják a tevékenységet.
– szögezte le.
A játékoskeretet, illetve az edzőt illetően is kérdeztük a vezetőt. „Még nincs semmi konkrétum” – szögezte le.
Végleges döntést hozott a lausanne-i Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) Cosmin Matei doppingügyében. A Sepsi OSK csapatkapitányát kilenc hónapra eltiltották, amelyből egy hónapot már letöltött.
Tíz éve dolgozik a Székelyudvarhelyi FC mellett, végigjárta a 3. Liga minden hullámhegyét és hullámvölgyét, kétszer pedig testközelből élte át, milyen közel lehet a másodosztály. László Zsolt csapatmenedzserrel beszélgettünk.
Lassan kezd visszaállni a rend a csíkszeredai Fürdő utcában, ahol kedden este egy ittas, jogosítvány nélküli sofőr autója csapódott egy családi házba. Az ablakot már sikerült helyreállítani, a fal sérült részét azonban még ki kell bontani.
Sok román állampolgár még mindig az 1997-es mintára kiállított személyi igazolványt használja, azonban ezt fokozatosan kivonják a forgalomból, amint az új elektronikus és egyszerű személyi igazolványok országszerte elérhetővé válnak.
A legfrissebb amerikai hírszerzési értékelések szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök a következő néhány évben korlátozott támadást indíthat egy NATO-tagállam ellen, hogy próbára tegye a katonai szövetség elszántságát.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!