A vendégek lehetőségeivel indult a kedd késő délutáni találkozó, és előbb Petre, majd néhány perccel később Calofir állt közel a gólszerzéshez, azonban mindkét alkalommal Gedő Hunor mentette meg csapatát. A piros-fehérek csak negyedóra elteltével jutottak az ellenfél kapujának közelébe, ekkor Toma lövését a kapus ráütötte Fülöp lábára, onnan azonban a labda a felső léc fölé perdült.
A 29. percben Máthis száguldott el a jobboldalon, elsőre viszont még csak a kapust találta el, miután azonban a kipattanóra is lecsapott, Marina elgáncsolta a tizenhatoson belül, amiért a bíró befújta a büntetőt, amit Becze magabiztosan értékesített (1–0).
A piros-fehérek öröme azonban nagyon keveset tartott, ugyanis Calofir kihasználva a védelem megingását, egy perccel később máris egyenlített, majd egy újabb védelmi hibát követően a 43. percben ismét csak Gedővel találta szembe magát, aki ezúttal is tehetetlen volt,
így a vendégek már az első játékrészben fordítani tudtak (1–2).
Szünetben Andrási Alexandru módosított a felálláson, mindkét bizonytalankodó középhátvédjét lehozta, helyüket a középpályáról visszalépő Berde és az addig középcsatárként játszó Becze vette át. Azonban így is került, aki hibázzon, a 60. percben Máthis adott egy ajándéklabdát Calofirnak, aki Gedőt átemelve duplázta meg a Pucioasa előnyét (1–3).
A véghajrában is a vendégek álltak közelebb a gólszerzéshez, de a védők közül egyedül kiugró Petre nem találta el a kaput, majd a 89. percben Asztalos szabálytalankodott Căpraruval szemben, a játékvezető pedig tizenegyest ítélt. A büntetőt elvégző Marina lövését Gedő kiütötte, de a labda ismét Marina elé került, aki ismételhetett, a háromszékiek fiatal hálóőre azonban bravúrral védett.
A hosszabbítás perceiben Toma még szépíthetett volna, de csak az oldalhálót találta el, így maradt a korábban kialakult eredmény, a Sepsi OSK II. pedig elkönyvelhetett egy újabb hazai vereséget,
így továbbra is nyeretlen a rájátszásban, amelynek küzdelmei során eddig mindössze egyetlen pontot szerzett.
| 2022. 05. 03. 18:00 | Székelyudvarhelyi FC SZFC | Barcarozsnyói Olimpic Cetate Barcarozsnyó | 4-0 |
| 2022. 05. 03. 18:00 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK II. Sepsi OSK II. | FC Pucioasa Pucioasa | 1-3 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Székelyudvarhelyi FC SZFC | 6 | 6 | 0 | 0 | 15-4 | 59 |
2 | FC Pucioasa Pucioasa | 6 | 4 | 0 | 2 | 9-7 | 49 |
3 | Barcarozsnyói Olimpic Cetate Barcarozsnyó | 6 | 1 | 1 | 4 | 4-10 | 33 |
4 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK II. Sepsi OSK II. | 6 | 0 | 1 | 5 | 5-12 | 30 |
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!