Hirdetés

Tökéletes szezonzáró, négyet vágott az SZFC

Győzelemmel és az alsóház első helyével zárta a szezont a Székelyudvarhelyi FC
Fotó: Székelyudvarhelyi FC

2023. május 27., 21:00

Gólerős játékkal búcsúztatta a labdarúgó 3. Liga idei szezonját a Székelyudvarhelyi FC, szombaton délután hazai pályán 4–0-ra verte a Zernyesti Olimpic együttesét.

2023. május 27., 21:00

Nagyjából százötvenen voltak kíváncsiak a Székelyudvarhelyi FC idénybeli utolsó bajnokijára, a nézőtéri hangulatról pedig a vendégeket elkísérő mintegy harminc fős szurkolótábor gondoskodott,

amely négygólos hátrányban is vidáman énekelt és dobolt – mivel csapatuk megmenekült a kieséstől.

Hirdetés

A meccs elején mindkét oldalon komoly helyzetek alakultak ki, ám egyik fél sem tudott betalálni, a hazai részről Becze fejese, majd Lázár tekerése volt kifejezetten veszélyes. A játékrész vége felé úgy tűnt, hogy gól nélküli döntetlennel ér véget az első negyvenöt perc, a hajrá kezdetén szöglethez jutott az SZFC, a labda Tordaihoz került, beívelése pedig épp jó volt Beczének, aki közelről a hálóba bólintott, így 1–0-s állásnál jött a szünet.

Térfélcserét követően is főleg az SZFC irányította a játékot, apróbb lehetőségek adódtak, a gólra viszont sokat kellett várni. Az eredmény a 72. percben módosult ismét, a frissen beállt Berkeczi fejelt a hálóba Lázár szögletét követően. Ha a vendég szurkolótábor nem is, a vendégek megtörtek, hiszen egymás után jöttek az újabb nagy hazai lehetőségek, Becze passzából Gavîrliță is eredményes volt, majd az ugyancsak csereként beállt Hadnagy is feliratkozott a gólszerzők közé.

Az SZFC 4–0-ra nyerte a mérkőzést, és 47 ponttal az élen zárta az 5-ös csoport alsóházi rájátszását. A csoportból kiesett a Kézdivásárhelyi SE és a Brassói Kids Tâmpa.

Labdarúgó 3. Liga, alsóházi rájátszás, 10. forduló:
Székelyudvarhelyi FC–Zernyesti Olimpic 4–0 (1–0)
gólszerzők Becze (43.), Berkeczi (72.), Gavîrliță (86.), Hadnagy (89.)
SZFC: Vlasa – Marucza, Savin, Kovács Sz. (Berkeczi, 69.), Tordai, Matei, Lázár, Botorok (Szakács, a szünetben, Hadnagy, 87.), Ketesdi (Kovács L., a szünetben), Becze, Gavîrliță. Vezetőedző: Lucian Nicolau.

Labdarúgó 3. Liga, 2022–2023-as szezon, 5-ös csoport, alsóház, 10. forduló

3. Liga, 5-ös csoport, alsóház

Brassói Kids Tâmpa:
CS Păulești:
Kézdivásárhelyi SE:
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK II.:
Székelyudvarhelyi FC:
Zernyesti Olimpic:
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ovidiu Burcă: nem vagyunk különösen kedvelt csapat Romániában

Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.

Megszerezte első győzelmét Ilyés Róbert a Szatmárnémeti VSK-val

Megszakadt a Szatmárnémeti VSK nyeretlenségi sorozata, Ilyés Róbert vezetésével a csapat megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Ligában. A szatmáriak hazai pályán 2–0-ra győzték le a Sellenberk együttesét, és elkezdték a felzárkózást.

Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

`
Krónika

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak

Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.

Krónika

Aranyat ér az érkörtvélyesi málnapálinka

A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

Nem sáfárkodott jól a helyzetekkel, pontokat hullajtott a Kézdi SE

Szakadó esőben, sáros talajon nem tudta érvényesíteni a papírformát a Kézdivásárhelyi SE, amely mindössze döntetlent ért el a vendég Viitorul Onești ellen a labdarúgó 3. Liga 11. körében.

A pihenő után összeomlott a Gyergyószentmikósi VSK

Nem tudta megnehezíteni a Bradul Putna dolgát a Gyergyószentmiklósi VSK a labdarúgó 3. Liga 11. fordulójában. Az első félidőt még sikerült kapott gól nélkül átvészelni, de a szünet után háromszor is betalált a bukovinai csapat.

Sorozatban harmadszor kaptak ki a Sepsi OSK fiataljai a 3. Ligában

Kétgólos vereségbe futott bele a Sepsi OSK fiókcsapata a harmadosztályú labdarúgó-bajnokság 11. játéknapján, a piros-fehérek hazai környezetben kaptak ki a Muscelul Aro Câmpulungtól.

Két gyors góllal nyert az Adjud Székelyudvarhelyen

Elszenvedte szezonbeli harmadik vereségét a Székelyudvarhelyi FC, ezúttal hazai pályán nem bírt a CSM Adjuddal pénteken délután a labdarúgó 3. Liga 11. fordulójában, a Vrancea megyeiek magukkal vitték a pontokat.

Elcsípett egy pontot a listavezetőtől a Gyergyószentmiklósi VSK

A Vaslui-i CSM együttesét fogadta szombaton délután a Gyergyószentmiklósi VSK a labdarúgó 3. Ligában. Nem veszítette el veretlenségét a listavezető, de csak egy pontot tudott elvinni.

Szárnyal és már második a Kézdivásárhelyi SE, sereghajtóvá vált a Kovászna

Újabb értékes győzelmet aratott idegenben a Kézdivásárhelyi SE, amely zsinórbeli ötödik sikerével előlépett a rangsor második helyére a labdarúgó 3. Ligában. Ezzel szemben a Kovásznát az ág is húzza, kilencedik vereségével lecsúszott az utolsó helyre.

A csőd szélére került a székelyföldi csapatok csoportellenfele

Elutasította a Ceahlăul Piatra Neamț átszervezési tervét a Bákói Ítélőtábla, ezzel a hagyományos labdarúgóklub a csőd szélére került. A döntés a harmadosztályú szereplését is veszélybe sodorhatja, nagy az esélye annak, hogy visszalép a bajnokságtól.

Háromgólos pofon után talpra állt, de mégis pont nélkül maradt a Sepsi OSK II.

Küzdelmes meccsen szenvedett vereséget a Sepsi OSK fiókcsapata, amely a Medgyesi SK vendégeként 3–2 arányban hajtott fejet a labdarúgó 3. Liga 10. fordulójában.

A hosszú út rányomta bélyegét a játékra, megszakadt az udvarhelyiek jó sorozata Bákóval

Hatórás utazás után, esős időben és felázott műgyepen szenvedett 2–1-es vereséget a Székelyudvarhelyi FC a Bákói FC II. vendégeként a labdarúgó 3. Liga 10. fordulójában.

Az utolsó másodpercben veszített két pontot a Gyergyói VSK

Döntetlennel zárult a Gyergyószentmiklósi VSK és a Ceahlăul Piatra Neamț mérkőzése a labdarúgó 3. Liga 9. fordulójában. A vendégek a hosszabbítás utolsó pillanatában egyenlítettek.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!