Jól kezdte a szombati meccset a KSE, már a 2. percben Pakucs bal oldali beadását Bandi gólra váltotta. Igaz, a 16. percben érkezett rá a válasz Ciobanu gurította be Bunduc mellett.
A két csapat a mérkőzés első felében kiegyensúlyozott játékot mutatott, a szünetre 1–1-es eredménnyel tértek vissza az öltözőkbe.
A második játékrészben a Plopeni dinamikusabban kezdett, több helyzetük is adódott, egyiket sem tudták értékesíteni. A hazai együttesnek kevés lehetősége ellenére a 87. percben Gajdó átadásából, Pakucs ívelte át a hálóőrt, a KSE 2–1-re diadalmaskodott.
A kézdivásárhelyi fiúk a megérdemelt győzelmükkel az alsóházi rájátszások 5-ös csoportjának első helyén zárták az idényt.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!