Az első gólra közel fél órát kellett várni, a 28. percben Covaciu szögletéből Mitra fejelt szépen a hosszú alsóba, a kapusnak esélye sem volt védeni.
A mérkőzés hajrájában cserként pályára lépett Vékás Barna lépett elő főszereplővé: a 84. percben jól futott el a szélen, majd hozta kihagyhatatlan helyzetbe Bálint Rajmondot, majd a 90. percben ő állította be a végeredményt, az SZFC szélsője elcsípett egy labdát, és hiába lihegett nyakában a védő, szépen lefordult róla és 8 méterről a hosszú sarokba lőtt.
Korábban a Dési Someșult 2–0-ra, míg a 2. ligás Bukaresti Metaloglobust 3–2-re verte meg felkészülési mérkőzésen az SZFC.
Legközelebb szerdán 17.30-kor lép pályára, a labdarúgó Román Kupa első fordulójában a Székelyudvarhelyi Golimpiákosszal csap össze a székelyudvarhelyi műgyepes pályán.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!