Mindkét csapat vesztesen hagyta el a pályát az előző fordulóban. Az SZFC 2–0-ra kikapott az FC Pucioasa elleni rangadón, a mérkőzést kettős emberhátrányban fejezte be, így eltiltás miatt Berkeczi és Petra is kihagyja a pénteki bajnokit, akárcsak a kiállított Mihai Ianc vezetőedző. A KSE hazai pályán szenvedett vereséget, az egyre jobb formába lendülő Barcarozsnyó verte 1–0-ra.
Mihai Ianc megkeresésünkre elmondta, csapata nyugodtan készül az összecsapásra, amelyen egyetlen céljuk van: megszerezni a három pontot.
„Amikor elöl vagy a táblázaton, akkor minden mérkőzésed nehéz, hiszen az ellenfelek maximálisan mozgósítják magukat ellened. De mint eddig a bajnokságban, most is csak a győzelemre készülünk. Mi nem foglalkozunk a visszavágással (a kézdi mérkőzésen 2–0-ra nyert a KSE – szerk. megj.), a saját játékunkat játszva kell a lehető legtöbbet kihoznunk a pénteki bajnokiból.
– összegzett a vezetőedző.
Az SZFC-vel azonos pontszámmal álló Sepsi OSK II. szombaton Barcarozsnyón vendégeskedik, míg a harmadik, az első kettőtől mindössze egy ponttal lemaradó Pucioasa a CS Blejoi vendége lesz.
| 2021. 11. 12. 14:00 | Székelyudvarhelyi FC SZFC | Kézdivásárhelyi SE KSE | 3-0 |
| 2021. 11. 13. 14:00 | CS Blejoi CS Blejoi | FC Pucioasa Pucioasa | 1-1 |
| 2021. 11. 13. 14:00 | Barcarozsnyói Olimpic Cetate Barcarozsnyó | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK II. Sepsi OSK II. | 1-0 |
| 2021. 11. 13. 14:00 | Brassói Kids Tâmpa Brassói Kids | Nagyszebeni Hermannstadt II. Hermannstadt II. | 1-0 |
| 2021. 11. 13. 14:00 | Brassói SR Municipal Brassói SR | CSO Plopeni CSO Plopeni | 4-4 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Székelyudvarhelyi FC SZFC | 12 | 9 | 1 | 2 | 27-8 | 28 |
2 | FC Pucioasa Pucioasa | 12 | 7 | 4 | 1 | 27-13 | 25 |
3 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK II. Sepsi OSK II. | 12 | 8 | 1 | 3 | 22-13 | 25 |
4 | Barcarozsnyói Olimpic Cetate Barcarozsnyó | 12 | 5 | 4 | 3 | 12-12 | 19 |
5 | Kézdivásárhelyi SE KSE | 12 | 5 | 2 | 5 | 15-16 | 17 |
6 | Nagyszebeni Hermannstadt II. Hermannstadt II. | 12 | 4 | 3 | 5 | 15-20 | 15 |
7 | CS Blejoi CS Blejoi | 12 | 4 | 2 | 6 | 18-17 | 14 |
8 | Brassói SR Municipal Brassói SR | 12 | 3 | 3 | 6 | 18-24 | 12 |
9 | CSO Plopeni CSO Plopeni | 12 | 1 | 4 | 7 | 16-28 | 7 |
10 | Brassói Kids Tâmpa Brassói Kids | 12 | 1 | 2 | 9 | 8-27 | 5 |
| 2021. 11. 12. 14:00 | Tordai Arieșul Torda | Szászrégeni Avântul Szászrégen | 3-1 |
| 2021. 11. 12. 14:00 | Kolozsvári Sănătatea Kolozsvári Sănătatea | Vajdahunyadi SK Vajdahunyad | 1-7 |
| 2021. 11. 13. 14:00 | Marosújvári SK Marosújvár | Nyárádtői Unirea Nyárádtő | 1-6 |
| 2021. 11. 13. 14:00 | Besztercei Gloria Beszterce | Kudzsiri Metalurgistul Kudzsir | 0-1 |
| 2021. 11. 13. 14:00 | Gyulafehérvári Unirea Gyulafehérvár | Kolozsvári Viitorul Kolozsvári Viitorul | 0-0 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Vajdahunyadi SK Vajdahunyad | 12 | 11 | 1 | 0 | 44-12 | 34 |
2 | Kudzsiri Metalurgistul Kudzsir | 12 | 9 | 2 | 1 | 30-14 | 29 |
3 | Nyárádtői Unirea Nyárádtő | 12 | 8 | 0 | 4 | 31-16 | 24 |
4 | Kolozsvári Viitorul Kolozsvári Viitorul | 12 | 6 | 2 | 4 | 14-17 | 20 |
5 | Besztercei Gloria Beszterce | 12 | 5 | 1 | 6 | 21-25 | 16 |
6 | Szászrégeni Avântul Szászrégen | 12 | 3 | 4 | 5 | 12-14 | 13 |
7 | Marosújvári SK Marosújvár | 12 | 3 | 4 | 5 | 14-22 | 13 |
8 | Tordai Arieșul Torda | 12 | 3 | 2 | 7 | 17-21 | 11 |
9 | Gyulafehérvári Unirea Gyulafehérvár | 12 | 1 | 2 | 9 | 7-26 | 5 |
10 | Kolozsvári Sănătatea Kolozsvári Sănătatea | 12 | 1 | 2 | 9 | 14-37 | 5 |
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Több mint két hónapja nincs csapata Valentin Suciunak, aki a meghiúsult szatmárnémeti lehetőségről és a jövőbeli terveiről beszélt. A sepsiszentgyörgyi szakember szerint egyre nehezebb új együttest találni, de készen áll arra, hogy ismét kispadra üljön.
Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Közismert okok miatt jó ideje nemigen beszélhetünk román–magyar államközi kapcsolatokról. Ennek ellenére, sőt annál inkább adódik a kérdés, hogy merre mozdul el a két szomszédos ország viszonya, és hogy ez milyen hatást gyakorol az erdélyi magyarokra.
Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!