A mérkőzés első felében a hazaiak domináltak, Gajdó a 22. percben meg is szerezhette volna a vezetést, de Cauca nagyot védve mentett. A szünet előtt Gáll szabadrúgásból nagyszerűen ívelt az ellenfél tizenhatosába, ahol az utolsó pillanatban mentettek Locutuș elől, így az eredmény továbbra is maradt 0–0.
Alig kezdődött el a második játékrész, hátrányba került a KSE. A 47. percben Tankó felszabadító rúgása eltalálta Gállt és a labda a vendégek csatára, Răchișan elé került, aki higgadtan gurított a hálóba a hazai hálóőr, Bunduc mellett. Az óriási védelmi hibát kihasználva Brassó átvette a vezetést (1–0).
A felsőháromszéki együttes a továbbiakban próbálkozott az egyenlítéssel, de a brassói védelem túl jónak bizonyult. A 76. percben Gáll 23 méterről rúghatott szabadrúgást, de Cauca ismét a helyén volt, a léc alá tartó labdát szögletre tolta.
„Sajnos elvesztettük ezt a csatát, támadásban pedig továbbra is gyengék vagyunk. Ami a legjobban elszomorít, hogy ismét egy szerzett gól nélküli mérkőzést játszottunk le” – nyilatkozta a meccs után, Gazda József, a KSE edző-játékosa.
Kézdivásárhelyi SE a következő mérkőzését szintén otthon játssza, pénteken az AFC Hermanstadt II. csapatát látja vendégül.
| 2022. 04. 16. 17:00 | Nagyszebeni Hermannstadt II. Hermannstadt II. | CS Blejoi CS Blejoi | 0-4 |
| 2022. 04. 16. 17:00 | Kézdivásárhelyi SE KSE | Brassói SR Municipal Brassói SR | 0-1 |
| 2022. 04. 16. 17:00 | CSO Plopeni CSO Plopeni | Brassói Kids Tâmpa Brassói Kids | 2-0 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | CS Blejoi CS Blejoi | 3 | 1 | 1 | 1 | 5-3 | 29 |
2 | Kézdivásárhelyi SE KSE | 3 | 1 | 1 | 1 | 3-1 | 26 |
3 | CSO Plopeni CSO Plopeni | 3 | 2 | 1 | 0 | 3-0 | 24 |
4 | Nagyszebeni Hermannstadt II. Hermannstadt II. | 3 | 0 | 1 | 2 | 1-6 | 23 |
5 | Brassói SR Municipal Brassói SR | 3 | 2 | 1 | 0 | 4-1 | 20 |
6 | Brassói Kids Tâmpa Brassói Kids | 3 | 0 | 1 | 2 | 1-6 | 14 |
Ritkán látott gólfesztivált rendezett az FK Csíkszereda női ifjúsági csapata: a klub 53 találatot számolt a Dinamo ellen, hivatalosan azonban 50–0 került a jegyzőkönyvbe. Az előbbi eredmény mindössze négy góllal marad el a Guinness női rekordjától.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
Románia közel 280 000 fős lakosságnövekedést könyvelhetett el a bevándorlóknak köszönhetően a 2022 és 2025 közötti időszakban – derül ki a Friedrich Ebert Alapítvány projektjeként működő Monitorul Social hivatalos statisztikákon alapuló adataiból.
Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!