Hirdetés

Helyi játékosokkal erősített a bennmaradásért harcoló szászrégeni focicsapat

Az új igazolások (balról jobbra): Menyhárt János Loránd, Suciu Toni, Dragoș Cotoi és Dorinel Todoran, középen Dan Răzvan klubigazgató
Fotó: Facebook/CSM Avântul Reghin

A kiesőzónából várja a labdarúgó 3. Liga tavaszi szezonját a Szászrégeni Avântul, amely a téli szünetben több helyi játékossal erősítette meg keretét azzal a céllal, hogy kiharcolja a bennmaradást.

2024. február 15., 12:12

A szászrégeni csapat két győzelemmel, öt döntetlennel és nyolc vereséggel a nyolcadik helyen zárta a bajnokság 9-es csoportjának őszi idényét. Az Avântul jelenleg elkerüli a biztos kiesést jelentő utolsó két pozíciót, ám nagyon leszakadt a középmezőnytől, a tabellán előtte álló Kudzsiri Metalurgistullal szemben kilenc pont a lemaradása.

A Maros megyeiek Sandu Borș vezetőedző irányításával január 22-én kezdték el a felkészülést, azóta pedig három barátságos mérkőzést játszottak. Előbb a megyei negyedosztályban érdekelt Marosvásárhelyi Academica ellen 6–3-ra nyertek, majd az egyaránt 3. ligás Székelyudvarhelyi FC-vel és Kolozsvári Sănătateával is 2–2-es döntetlent értek el.

Hirdetés

Az együttes programjában még további négy edzőmeccs szerepel, február 17-én a Medgyesi SK-val, 23-én a Dési Someșullal, 24-én a Besztercei Transilvania U19-es csapatával, március 2-án pedig a Besztercei Gloriával találkozik.

Az Avântul nemrég négy új játékos szerződtetését jelentette be, mindannyian helyi vagy környékbeli származásúak.

Az FK Csíkszeredánál is játszott támadót, Suciu Tonit a Gyulafehérvári Unireától igazolták le, a támadó középpályás Dorinel Todoran a Kolozsvári CFR-től kölcsönben érkezett, az ugyancsak középpályás Dragoș Cotoi játékjogát a Nyárádtői Unireától szerezték meg, míg a kapus Menyhárt János Loránd a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK ifjúsági csapatának a játékosa volt.

„Folytatjuk a klub azon politikáját, hogy helyi és környékbeli játékosokat igazolunk le. Az érkezésükkel elmondhatjuk, hogy a keretünk sokkal értékesebb, mint az őszi szezonban. Nagy reményeket fűzünk az új szerzeményekhez, minél jobb teljesítményt várunk tőlük, és bízunk benne, hogy az idény végén együtt érjük el a kitűzött céljainkat” – nyilatkozta a Székely Sportnak Dan Răzvan, a Szászrégeni Avântul igazgatója.

Mint mondta, zsúfolt időszak előtt állnak, a tavaszi szezon pedig nagyon megterhelő lesz számukra. „Nagyon erős csoportban vagyunk, nagyrészt olyan csapatokkal, amelyek be akarnak kerülni a rájátszásba és fel szeretnének jutni a másodosztályba.

A célkitűzésünk egyértelmű, bent akarunk maradni a 3. Ligában és versenyképes csapatot kialakítani a következő szezonra”

– fogalmazott a klubvezető a megkeresésünkre.

Dan Răzvan kifejtette, azért is hajtották végre télen az átigazolásokat, hogy másképp tekintsenek a jövőre, mert az új játékosokkal mindenképpen erősödtek, és meglátása szerint nem olyan csapatot alkotnak majd, amely a nyolcadik pozícióban kell legyen, hanem egyértelműen a tabella első felében van a helye.

A március 9-én folytatódó harmadosztályú bajnokság alapszakaszának utolsó három fordulójában a szászrégeniek hazai pályán játszanak a Gyulafehérvári CSU és a Kolozsvári Viitorul, illetve idegenben a Gyulafehérvéri Unirea ellen.

Labdarúgó 3. Liga, 2023–2024-es szezon, 9-es csoport, alapszakasz

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Hazai pályán szakadt meg a Kézdivásárhelyi SE jó sorozata

Mérsékelt teljesítménnyel háromgólos vereséget szenvedett és visszacsúszott a rangsor ötödik helyére a Kézdivásárhelyi SE a labdarúgó 3. Liga 12. játéknapján.

Nem bírt egymással a Sepsi OSK II. és a Kovásznai Kárpátok a háromszéki fociderbin

Gól nélküli döntetlennel zárult a Sepsi OSK II. és Kovásznai Kárpátok közti háromszéki rangadó a labdarúgó 3. Liga visszavágósorozatának nyitányán, a 12. fordulóban rendezett összecsapáson egyik fél sem tudott a másik fölé kerekedni.

Öngól döntött a Hargita megyei rangadón

A Székelyudvarhelyi FC pénteken délután hazai pályán legyőzte a Gyergyószentmiklósi VSK együttesét a labdarúgó 3. Liga 12. fordulójában.

Nem sáfárkodott jól a helyzetekkel, pontokat hullajtott a Kézdi SE

Szakadó esőben, sáros talajon nem tudta érvényesíteni a papírformát a Kézdivásárhelyi SE, amely mindössze döntetlent ért el a vendég Viitorul Onești ellen a labdarúgó 3. Liga 11. körében.

A pihenő után összeomlott a Gyergyószentmikósi VSK

Nem tudta megnehezíteni a Bradul Putna dolgát a Gyergyószentmiklósi VSK a labdarúgó 3. Liga 11. fordulójában. Az első félidőt még sikerült kapott gól nélkül átvészelni, de a szünet után háromszor is betalált a bukovinai csapat.

Sorozatban harmadszor kaptak ki a Sepsi OSK fiataljai a 3. Ligában

Kétgólos vereségbe futott bele a Sepsi OSK fiókcsapata a harmadosztályú labdarúgó-bajnokság 11. játéknapján, a piros-fehérek hazai környezetben kaptak ki a Muscelul Aro Câmpulungtól.

Két gyors góllal nyert az Adjud Székelyudvarhelyen

Elszenvedte szezonbeli harmadik vereségét a Székelyudvarhelyi FC, ezúttal hazai pályán nem bírt a CSM Adjuddal pénteken délután a labdarúgó 3. Liga 11. fordulójában, a Vrancea megyeiek magukkal vitték a pontokat.

Elcsípett egy pontot a listavezetőtől a Gyergyószentmiklósi VSK

A Vaslui-i CSM együttesét fogadta szombaton délután a Gyergyószentmiklósi VSK a labdarúgó 3. Ligában. Nem veszítette el veretlenségét a listavezető, de csak egy pontot tudott elvinni.

Szárnyal és már második a Kézdivásárhelyi SE, sereghajtóvá vált a Kovászna

Újabb értékes győzelmet aratott idegenben a Kézdivásárhelyi SE, amely zsinórbeli ötödik sikerével előlépett a rangsor második helyére a labdarúgó 3. Ligában. Ezzel szemben a Kovásznát az ág is húzza, kilencedik vereségével lecsúszott az utolsó helyre.

A csőd szélére került a székelyföldi csapatok csoportellenfele

Elutasította a Ceahlăul Piatra Neamț átszervezési tervét a Bákói Ítélőtábla, ezzel a hagyományos labdarúgóklub a csőd szélére került. A döntés a harmadosztályú szereplését is veszélybe sodorhatja, nagy az esélye annak, hogy visszalép a bajnokságtól.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!