Fülöp István érkezését kedden jelentette be a nyárádtői klub, a 33 éves támadó középpályás egy szezonra szóló megállapodást kötött a Maros megyeiekkel, így szülőfaluja, Sáromberke közelébe igazolt, a két település között mindössze 25 kilométer a távolság.
„Öröm számunkra, hogy Fülöp István aláírt a mi csapatunkhoz. Szeretnénk, hogy az utóbbi időben megszerzett tapasztalatával nagyban hozzájáruljon ahhoz, hogy az együttesünk elérje a célkitűzéseit. Egy olyan labdarúgó, aki ha minél hamarabb rendbe jön erőnlétileg, kiemelkedő játékos lehet a 3. Ligában” – nyilatkozta Fülöp István szerződtetéséről a Székely Sport érdeklődésére Adrian Pop, a Nyárádtői Unirea elnöke.
Nyárádtő az előző szezonban egy párharcra volt a másodosztályba való feljutástól, a harmadosztályú bajnokság osztályozójának döntőjéig jutott, ahol viszont mindkét mérkőzést elveszítette a Vajdahunyadi Corvinullal szemben.
A Maros megyei csapatnak az új szezonban is hasonló a célkitűzése, a klubelnök elmondása szerint lépésről lépésre kell haladjanak, az első számú céljuk a felsőházi rájátszásba jutás, majd ott az osztályozót jelentő első két hely megszerzése, és ha ezt elérik szeretnék azt, hogy feljussanak a 2. Ligába.
Fülöp István a Szászrégeni Avântul csapatánál kezdte felnőtt pályafutását, majd az FC Botoșani-hoz került, amellyel a 2012–2013-as szezonban megnyerte a másodosztályú bajnokságot. Az élvonalban a moldvai együttes meghatározó játékosává vált, a klubnál összesen öt szezon alatt 113 mérkőzésen 26 gól és 21 gólpassz volt a mérlege.
Aztán 2017-ben a magyar élvonalba a Diósgyőri VTK-hoz igazolt, ahol mindössze egy fél évet töltött, majd júliusban a román élvonal akkori újoncához, a Sepsi OSK-hoz igazolt kölcsönbe. A háromszékieknél huszonnyolc bajnoki mérkőzésen kilencszer volt eredményes a 2017–2018-as szezonban, majd a Sepsi 2018 nyarán végleg szerződtette a DVTK-tól.
Fülöp öt szezont játszott a Sepsi OSK színeiben, ahol eredményes időszakot töltött. Összesen 94 mérkőzésen lépett pályára, 18 találat és 19 gólpassz fűződik a nevéhez, és a 2021–2022-es szezonban megnyerte a Román Kupát a székelyföldi klubbal.
Az előző idényben a magyar és a román másodosztályban a Békéscsaba, illetve a Buzău csapataiban játszott.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!