Kötelező győzelem várt a jó formában levő Székelyudvarhelyi FC-re pénteken délután, a három pontot pedig esélyeshez méltón szerezte meg a csapat.
A vendégek az első negyedórában magas letámadással próbáltak gondot okozni a hazai támadásépítésekben, ám ezt az intenzitást nem bírták sokáig fenntartani, az udvarhelyiek fokozatosan átvették a meccs irányítását és érkeztek is a gólok: Mitra Bálint szögletét követően bólintott a hálóba, Pop egy nagyon szép akció végén talált be, majd Bálint egyéni akcióból lőtt szép gólt. A vendégeknek a szünet előtt sikerült szépíteniük, Mihăilă fejelt védhetetlenül a hálóba.
A második játékrészben sem változott a játék képe, az SZFC dominált, Savin növelte az előnyt, majd Pop duplázott. Fél óra játék után már 6–1 volt az eredmény, miután a Marucza által kiharcolt büntetőt Simó magabiztosan értékesítette. A 7–1-es végeredményt a csereként beállt Stanciu állította be, aki egy ellentámadás végén higgadtan gurított a kapuba.
„Az ilyen meccsek nehezek, amikor gyengébb képességű csapat ellen kell a koncentrációt megtartani, és ha nem kezeled helyén a dolgokat, könnyen nehéz helyzetbe kerülhetsz. Az ilyen csapatoknak nincs veszítenivalójuk, pozitív a hozzáállásuk, mindig lelkesek. Szerencsére mi jól kezeltük a helyzetet, kivételt képez az első félidő vége, amikor figyelmetlenségből gólt kaptunk.
– összegzett Mihai Ianc, az SZFC edzője.
Az udvarhelyiek kiütéses győzelemmel avatták fel a városi stadionba frissen felszerelt eredményjelző táblát, jobb gólkülönbségüknek köszönhetően továbbra is vezetik az 5-ös csoportot, a következő fordulóban, jövő szombaton Barcarozsnyóra látogatnak.
| 2021. 10. 15. 15:00 | Székelyudvarhelyi FC SZFC | Brassói Kids Tâmpa Brassói Kids | 7-1 |
| 2021. 10. 15. 15:00 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK II. Sepsi OSK II. | Nagyszebeni Hermannstadt II. Hermannstadt II. | 3-1 |
| 2021. 10. 16. 15:00 | CS Blejoi CS Blejoi | Barcarozsnyói Olimpic Cetate Barcarozsnyó | 1-2 |
| 2021. 10. 16. 15:00 | FC Pucioasa Pucioasa | Brassói SR Municipal Brassói SR | 3-1 |
| 2021. 10. 16. 15:00 | Kézdivásárhelyi SE KSE | CSO Plopeni CSO Plopeni | 3-1 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Székelyudvarhelyi FC SZFC | 8 | 6 | 1 | 1 | 21-6 | 19 |
2 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK II. Sepsi OSK II. | 8 | 6 | 1 | 1 | 18-8 | 19 |
3 | FC Pucioasa Pucioasa | 8 | 5 | 2 | 1 | 21-10 | 17 |
4 | Barcarozsnyói Olimpic Cetate Barcarozsnyó | 8 | 3 | 3 | 2 | 9-10 | 12 |
5 | Kézdivásárhelyi SE KSE | 8 | 3 | 2 | 3 | 11-10 | 11 |
6 | CS Blejoi CS Blejoi | 8 | 3 | 1 | 4 | 14-10 | 10 |
7 | Brassói SR Municipal Brassói SR | 8 | 2 | 2 | 4 | 9-15 | 8 |
8 | Nagyszebeni Hermannstadt II. Hermannstadt II. | 8 | 2 | 2 | 4 | 9-16 | 8 |
9 | CSO Plopeni CSO Plopeni | 8 | 1 | 2 | 5 | 9-19 | 5 |
10 | Brassói Kids Tâmpa Brassói Kids | 8 | 0 | 2 | 6 | 5-22 | 2 |
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!