Hirdetés

Gól és helyzetek nélküli székely derbi

Küzdelmes, ám helyzetekben szegény mérkőzést játszottak egymással a csapatok
Fotó: Beliczay László

2021. március 26., 18:01

A labdarúgó 3. Liga 13. fordulójában a Székelyudvarhelyi FC-hez látogatott a Kézdivásárhelyi SE, a péntek délutáni találkozón ritkán forogtak veszélyben a kapuk, így a csapatok egy-egy ponttal gazdagodtak.

2021. március 26., 18:01

Mindkét együttesnek égetően szüksége van a pontokra, hiszen az SZFC a 9., míg a KSE a 7. helyről várta a találkozó kezdetét jelző sípszót. A felsőháromszékiek agresszív letámadásával nagyon meggyűlt a hazaiak dolga, ám kivédekezték a KSE rohamait, a vendégektől előbb Gajdó, majd Antal lövése volt pontatlan.

Az udvarhelyi csapat csak az félidő második felében tudott veszélyesebben játszani, a 38. percben a mérkőzés első szögletét is ők végezhették el, Bálint jó tekerését Sütő fejelte fölé.

Hirdetés

A második félidőben egyre fáradtabb lettek Kézdi játékosai, a 60. perctől pedig ritkán tudták átlépni a felező vonalat. Az udvarhelyi csapat egyre aktívabb lett támadásban, de az igazán nagy helyzetek továbbra is várattak magukra. Hodgyainak volt egy lövése, ami az egyik vendég védőről pattant mellé, majd Szfárli nem tudott élni az előtte adódott lehetőséggel, végül Szőcs fejelhetett egy szögletet követően kapura, egyenesen Farkas ölébe. A mérkőzés végén volt egy tizenegyesgyanús eset a KSE tizenhatosában, a játékvezető végül kirúgást ítélt.

Gólnélküli döntetlennel ért véget a találkozó, mindkét együttes pedig egy helyet lépett előre a táblázaton, a KSE a 6., míg az SZFC a 8. helyen található.

A következő fordulóban, április 3-án az SZFC a jelenlegi második helyezett CS Blejoi vendége lesz, míg a KSE a CSO Plopeni-t fogadja. Mindkét mérkőzés 17 órakor kezdődik.

Nem játszott a Sepsi OSK II.

Elhalasztották a forduló rangadóját, a Sepsi OSK II.–Brassói Corona mérkőzést, mivel a vendégeknél több játékos is megfertőződött a koronavírussal, a találkozót valószínűleg április 6-án fogják bepótolni.

Labdarúgó 3. Liga, 5-ös csoport, 13. forduló
Székelyudvarhelyi FC–Kézdivásárhelyi SE 0–0
SZFC: Bordás – Marucza, Mitra, Stoian, Negotei, Sütő (Szfárli, 46.), Bálint, János (Turcu, 55.), Simó, Hodgyai (Szőcs, 71.), Vékás (Țepeș, 46.).
KSE: Farkas – Tankó, Damian, Rancz (Kanyó, 57.), Pakucs, Péter (Bandi, 42.), Locotuș (Becze, 57.), Gajdó, Gáll, Antal (Dobozi, 75.), Telecean (Albu, 75.).

Labdarúgó 3. Liga, 2020–2021-es szezon, 5-ös csoport, 13. forduló

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Ez is érdekelheti

Nem bírt egymással a Sepsi OSK II. és a Kovásznai Kárpátok a háromszéki fociderbin

Gól nélküli döntetlennel zárult a Sepsi OSK II. és Kovásznai Kárpátok közti háromszéki rangadó a labdarúgó 3. Liga visszavágósorozatának nyitányán, a 12. fordulóban rendezett összecsapáson egyik fél sem tudott a másik fölé kerekedni.

Öngól döntött a Hargita megyei rangadón

A Székelyudvarhelyi FC pénteken délután hazai pályán legyőzte a Gyergyószentmiklósi VSK együttesét a labdarúgó 3. Liga 12. fordulójában.

Nem sáfárkodott jól a helyzetekkel, pontokat hullajtott a Kézdi SE

Szakadó esőben, sáros talajon nem tudta érvényesíteni a papírformát a Kézdivásárhelyi SE, amely mindössze döntetlent ért el a vendég Viitorul Onești ellen a labdarúgó 3. Liga 11. körében.

A pihenő után összeomlott a Gyergyószentmikósi VSK

Nem tudta megnehezíteni a Bradul Putna dolgát a Gyergyószentmiklósi VSK a labdarúgó 3. Liga 11. fordulójában. Az első félidőt még sikerült kapott gól nélkül átvészelni, de a szünet után háromszor is betalált a bukovinai csapat.

Sorozatban harmadszor kaptak ki a Sepsi OSK fiataljai a 3. Ligában

Kétgólos vereségbe futott bele a Sepsi OSK fiókcsapata a harmadosztályú labdarúgó-bajnokság 11. játéknapján, a piros-fehérek hazai környezetben kaptak ki a Muscelul Aro Câmpulungtól.

Két gyors góllal nyert az Adjud Székelyudvarhelyen

Elszenvedte szezonbeli harmadik vereségét a Székelyudvarhelyi FC, ezúttal hazai pályán nem bírt a CSM Adjuddal pénteken délután a labdarúgó 3. Liga 11. fordulójában, a Vrancea megyeiek magukkal vitték a pontokat.

Elcsípett egy pontot a listavezetőtől a Gyergyószentmiklósi VSK

A Vaslui-i CSM együttesét fogadta szombaton délután a Gyergyószentmiklósi VSK a labdarúgó 3. Ligában. Nem veszítette el veretlenségét a listavezető, de csak egy pontot tudott elvinni.

Szárnyal és már második a Kézdivásárhelyi SE, sereghajtóvá vált a Kovászna

Újabb értékes győzelmet aratott idegenben a Kézdivásárhelyi SE, amely zsinórbeli ötödik sikerével előlépett a rangsor második helyére a labdarúgó 3. Ligában. Ezzel szemben a Kovásznát az ág is húzza, kilencedik vereségével lecsúszott az utolsó helyre.

A csőd szélére került a székelyföldi csapatok csoportellenfele

Elutasította a Ceahlăul Piatra Neamț átszervezési tervét a Bákói Ítélőtábla, ezzel a hagyományos labdarúgóklub a csőd szélére került. A döntés a harmadosztályú szereplését is veszélybe sodorhatja, nagy az esélye annak, hogy visszalép a bajnokságtól.

Háromgólos pofon után talpra állt, de mégis pont nélkül maradt a Sepsi OSK II.

Küzdelmes meccsen szenvedett vereséget a Sepsi OSK fiókcsapata, amely a Medgyesi SK vendégeként 3–2 arányban hajtott fejet a labdarúgó 3. Liga 10. fordulójában.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!