Nagy melegben rendezték a mérkőzést, melynek legelején könnyen előnybe kerülhetett volna a vendég SZFC, Becze Tamás lőtt 14 méterről, nagyon jó helyzetből, de nem találta el a kaput. A hazaiak idővel átvették a mérkőzés irányítását, ám befejezéseikbe rendre hiba csúszott, így fél órát kellett várni az első nagy helyzetre: ekkor egymás után három szögletet is elvégezhetett a Blejoi, a harmadiknál Petrescu nagyot védett.
Nem sokkal később az udvarhelyieken volt a sor, hogy veszélyeztessenek, a 36. percben Matei végzett el egy szögletet, a labdát Mitra jó helyzetből mellé fejelte. A játékrész vége mindkét oldalon tartogatott még egy-egy lehetőséget: előbb Gavîrliță hamarkodott el egy lehetőséget, és távolról nem találta el a kaput, majd a hazaiak végezhettek el egy közvetett szabadrúgást az SZFC tizenhatosában, a lövést sikerült blokkolniuk a vendégeknek.
Izgalmasan folytatódott a mérkőzés, a 49. percben a hazaiak kapusa és a védője nem értette meg egymást, a labdára Becze csapott le, azonban lövésével nem tudta eltalálni az üresen álló kaput. Rögtön jött a válasz, a CS Blejoi megszerezte a vezetést, ellentámadás végén érkezett a beívelés és a hazaiak középcsatára, Lambru értékesítette a lehetőséget. Érkeztek a friss emberek az SZFC-hez, az újabb gólt viszont ismét a hazaiak szerezték, Bălașa ]jabb ellentámadás végén volt eredményes.
A hazaiak kétgólos előnyük tudatában átengedték a mérkőzés irányítását a vendégeknek, és masszív védekezésre és ellentámadásokra rendezkedtek be. Az SZFC pedig nem tudta feltörni a CS Blejoi falát, így még a szépítés sem jött össze, a meccset 2–0-ra kikapta.
Sok pihenő nincs, újabb kiszállások következnek, mindkettő Brassó megyébe: a Román Kupa második fordulójában, szerdán 17.30-kor a Brassói SR Municipal, majd a bajnokság második játéknapján, jövő szombaton a Zernyesti Olimpic vendége lesz.
Emlékezetes mérkőzésen szerzett pontot az FK Csíkszereda a Galaci Oțelul otthonában. A székelyföldiek a hajrában két játékosukat is elveszítették, azonban kilenc emberrel is megőrizték a döntetlent, így megszerezték második pontjukat a Szuperligában.
Doru Andrei akár a román felnőttválogatottban is hasznos lehet – vélekedett Ovidiu Burcă, a Sepsi OSK vezetőedzője, miután csapata a középpályás találatával 1–1-es döntetlent játszott a Petrolul Ploiești otthonában.
Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak a csíkszeredaiak szombat reggel nyolc óra után, hogy nagyvadat észleltek a csíksomlyói Szék út 98/A szám alatt.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!