A mérkőzésen mindkét fél sokat kísérletezett, így helyzetekben nem bővelkedett a kilencven perc. Az SZFC korán, a 13. percben gólt szerzett, Mateiciuc ugratta ki Petrát, aki kapussal szemben nem hibázott.
Mint utólag kiderült, ez volt a mérkőzés egyetlen találata, az SZFC 1–0-ra nyert.
Az SZFC legközelebb vasárnap délelőtt 11 órakor játszik, újabb felkészülési mérkőzésen a Marosvásárhelyi SE lesz az ellenfél, majd jövő szerdán 17.30-kor a Román Kupa 2. fordulójában Bákó megyébe, a Viitorul Curița otthonába látogat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!