Mihai Ianc, az udvarhelyiek edzője nehéz mérkőzésre számít szombaton 14 órától a Brassói SR otthonában.
„Az utóbbi fordulókban rendre pozitív eredményeket értek el a brassóiak, így magabiztosan várják a meccset. Népes szurkolótáboruk van, így biztosan jó hangulat fog uralkodni a stadionban. Mi is jó sorozatban vagyunk, Plopeni ellen is jól játszottunk.
Három játékosunk kisebb sérüléssel bajlódik, remélem, hogy a meccs kezdetéig felépülnek. Továbbra is az a véleményem, hogy a mi csoportunk a legkiegyenlítettebb az összes közül, így minden szerzett pont sokat jelent majd a végelszámolásnál” – vezette fel a szombati bajnokit az SZFC vezetőedzője.
Brassó jelenleg ötödik a táblázaton, pontjai nagyját a legutóbbi három fordulóban gyűjtötte be, a CS Blejoi otthonában 2–1-re győzött, hazai pályán 1–0-ra verte a Kids Tâmpát, majd 2–2-t játszott Barcarozsnyón.
A táblázatot jobb gólkülönbsége révén vezető Sepsi OSK II.-re az egyik legnehezebb hazai bajnoki vár, pénteken 15 órakor a 4. helyezett CS Blejoi-t fogadja. A zsinórban három vereségsorozatban álló Kézdivásárhelyi SE a vele azonos pontszámmal rendelkező Hermannstadt II.-t látja vendégül.
A 9-es csoportban pénteken 15 órakor a Nyárádtői Unirea és a Szászrégeni Avântul is idegenben játszik, előbbi az ötödik Kolozsvári Viitorul, utóbbi pedig az éllovas Vajdahunyad vendége lesz.
| 2021. 10. 08. 15:00 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK II. Sepsi OSK II. | CS Blejoi CS Blejoi | 4-1 |
| 2021. 10. 08. 15:00 | Nagyszebeni Hermannstadt II. Hermannstadt II. | Kézdivásárhelyi SE KSE | 1-1 |
| 2021. 10. 09. 14:00 | Brassói SR Municipal Brassói SR | Székelyudvarhelyi FC SZFC | 0-4 |
| 2021. 10. 09. 15:00 | CSO Plopeni CSO Plopeni | FC Pucioasa Pucioasa | 2-3 |
| 2021. 10. 09. 15:00 | Brassói Kids Tâmpa Brassói Kids | Barcarozsnyói Olimpic Cetate Barcarozsnyó | 0-2 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK II. Sepsi OSK II. | 6 | 4 | 1 | 1 | 11-6 | 13 |
2 | Székelyudvarhelyi FC SZFC | 6 | 4 | 1 | 1 | 10-5 | 13 |
3 | FC Pucioasa Pucioasa | 6 | 3 | 2 | 1 | 15-7 | 11 |
4 | CS Blejoi CS Blejoi | 6 | 3 | 1 | 2 | 12-4 | 10 |
5 | Brassói SR Municipal Brassói SR | 6 | 2 | 2 | 2 | 8-8 | 8 |
6 | Kézdivásárhelyi SE KSE | 6 | 2 | 1 | 3 | 7-8 | 7 |
7 | Nagyszebeni Hermannstadt II. Hermannstadt II. | 6 | 2 | 1 | 3 | 7-12 | 7 |
8 | Barcarozsnyói Olimpic Cetate Barcarozsnyó | 6 | 1 | 3 | 2 | 5-9 | 6 |
9 | CSO Plopeni CSO Plopeni | 6 | 1 | 2 | 3 | 6-13 | 5 |
10 | Brassói Kids Tâmpa Brassói Kids | 6 | 0 | 2 | 4 | 4-13 | 2 |
| 2021. 10. 08. 15:00 | Kolozsvári Viitorul Kolozsvári Viitorul | Nyárádtői Unirea Nyárádtő | 2-0 |
| 2021. 10. 08. 15:00 | Vajdahunyadi SK Vajdahunyad | Szászrégeni Avântul Szászrégen | 2-0 |
| 2021. 10. 08. 15:00 | Kolozsvári Sănătatea Kolozsvári Sănătatea | Marosújvári SK Marosújvár | 2-4 |
| 2021. 10. 08. 15:00 | Gyulafehérvári Unirea Gyulafehérvár | Besztercei Gloria Beszterce | 0-4 |
| 2021. 10. 09. 15:00 | Kudzsiri Metalurgistul Kudzsir | Tordai Arieșul Torda | 3-2 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Vajdahunyadi SK Vajdahunyad | 7 | 6 | 1 | 0 | 23-5 | 19 |
2 | Kudzsiri Metalurgistul Kudzsir | 7 | 5 | 2 | 0 | 16-10 | 17 |
3 | Kolozsvári Viitorul Kolozsvári Viitorul | 7 | 4 | 1 | 2 | 10-10 | 13 |
4 | Nyárádtői Unirea Nyárádtő | 7 | 4 | 0 | 3 | 16-9 | 12 |
5 | Besztercei Gloria Beszterce | 7 | 4 | 0 | 3 | 16-18 | 12 |
6 | Szászrégeni Avântul Szászrégen | 7 | 3 | 1 | 3 | 11-9 | 10 |
7 | Marosújvári SK Marosújvár | 7 | 2 | 2 | 3 | 9-12 | 8 |
8 | Tordai Arieșul Torda | 7 | 1 | 1 | 5 | 7-13 | 4 |
9 | Gyulafehérvári Unirea Gyulafehérvár | 7 | 1 | 0 | 6 | 6-19 | 3 |
10 | Kolozsvári Sănătatea Kolozsvári Sănătatea | 7 | 0 | 2 | 5 | 9-18 | 2 |
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!