Az első félidőben jobban focizott a vendég együttes, Lucian Nicolau tanítványai beszorították a házigazdájukat, gyakorlatilag az OSK II. térfelén és tizenhatosa előtt zajlott a játék. A fiatal Niczuly több védést is bemutatott, a 36. percben viszont már ő is verve volt, sokadik szögletét végezhette el az udvarhelyi együttes, Simó ívelését Becze közelről a hálóba fejelte. A szünetig már nem erőltette annyira a támadásokat az SZFC, az OSK II. is felért vendége tizenhatosáig, de nem tudott veszélyesen játszani.
A második játékrészben sokáig a vendégek akarata szerint alakult a játék, a 67. percben viszont minden megváltozott: egy szerencsés támadás végén a csereként beállt Șerban elé került a labda, aki a tizenhatos vonaláról hatalmas gólt lőtt Vlasának.
Az egyenlítés nagyon megfogta az udvarhelyi gárdát, az OSK II. fiataljai pedig egymás után puskáztak el több hatalmas ziccert. A hajrában erre szinte ráfáztak a hazaiak, ám Gavîrliță tekerését Niczuly nagy nyújtózkodással szögletre tolta.
1–1-es döntetlennel ért véget tehát a találkozó, egyben az alapszakasz is a két együttes számára, az OSK II. és az SZFC is az alsóházban folytatja, így még kétszer találkoznak a tavaszi szezonban.
| 2023. 03. 24. 15:00 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK II. Sepsi OSK II. | Székelyudvarhelyi FC SZFC | 1-1 |
| 2023. 03. 25. 15:00 | Zernyesti Olimpic Zernyest | CS Blejoi CS Blejoi | 3-3 |
| 2023. 03. 25. 15:00 | Brassói Kids Tâmpa Brassói Kids | Barcarozsnyói Olimpic Cetate Barcarozsnyó | 0-1 |
| 2023. 03. 25. 15:00 | CSO Plopeni CSO Plopeni | Brassói SR Municipal Brassói SR | 1-1 |
| 2023. 03. 25. 15:00 | Kézdivásárhelyi SE KSE | CS Păulești Păulești | 1-2 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | CS Blejoi CS Blejoi | 18 | 13 | 3 | 2 | 54-19 | 42 |
2 | CSO Plopeni CSO Plopeni | 18 | 9 | 5 | 4 | 18-10 | 32 |
3 | Barcarozsnyói Olimpic Cetate Barcarozsnyó | 18 | 9 | 3 | 6 | 27-19 | 30 |
4 | Brassói SR Municipal Brassói SR | 18 | 9 | 3 | 6 | 26-22 | 30 |
5 | Székelyudvarhelyi FC SZFC | 18 | 7 | 4 | 7 | 31-20 | 25 |
6 | CS Păulești Păulești | 18 | 7 | 3 | 8 | 21-33 | 24 |
7 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK II. Sepsi OSK II. | 18 | 5 | 4 | 9 | 25-39 | 19 |
8 | Brassói Kids Tâmpa Brassói Kids | 18 | 5 | 3 | 10 | 22-31 | 18 |
9 | Zernyesti Olimpic Zernyest | 18 | 4 | 4 | 10 | 27-40 | 16 |
10 | Kézdivásárhelyi SE KSE | 18 | 4 | 4 | 10 | 15-33 | 16 |
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!