Hirdetés

A Youth League-re hangolnak a fiatal FK-sok, Kézdivásárhelyen az SZFC

Idegenben sokkal jobban megy a játék az udvarhelyieknek
Fotó: László Ildikó

2022. szeptember 30., 11:54

A hatodik játéknap következik a labdarúgó 3. Ligában. Az 1-es csoportban szereplő FK Csíkszereda II. a rangsorban épp mögötte álló Dante Botoșani együttesét fogadja pénteken 17 órakor. A Székelyudvarhelyi FC szombaton a KSE vendége lesz.

2022. szeptember 30., 11:54

Demény Norbert vezetőedző legénysége számára ez lesz az utolsó találkozó az Ifjúsági Bajnokok Ligája első körének visszavágójáig, jövő szerdán délután a Galatasaray vendége lesz, az első mérkőzésen 1–1-es döntetlen született. Visszatérve a 3. Ligára, a Botoșani ellen nagy valószínűséggel azok fognak játszani, akik majd Isztambulban is pályára lépnek.

Az 5-ös csoportban Kézdivásárhelyre látogat a Székelyudvarhelyi FC. A szombaton délután 3 órakor kezdődő találkozón mindkét fél javítani szeretne, hiszen a KSE eddig mindössze két pontot gyűjtött a bajnokságban, és a csoport utolsó helyén áll. Az udvarhelyieknek egyelőre jobban megy idegenben, hiszen két győzelmet szereztek, míg hazai pályán mindkétszer a mérkőzés hajrájában bukták el a pontszerzést.

Hirdetés

Múlt hét végén megszerezte első győzelmét a harmadosztályban újonc Marosvásárhelyi SE a 9-es csoportban, idegenben 1–0-ra győzte le egyik megyei vetélytársát, a Nyárádtői Unireát, a 6. forduló szombati játéknapján pedig folytathatja menetelését, a sereghajtó Kolozsvári Viitorul vendégeként lép pályára. A 9-es csoport második és harmadik helyén álló másik két Maros megyei csapat közül a Nyárádtői Unirea holnap a listavezető Vajdahunyadi Corvinul otthonába látogat, míg a Szászrégeni Avântul ma délután a Kudzsiri Metalurgistult fogadja.

Labdarúgó 3. Liga, 2022–2023-as szezon, 1-es csoport, alapszakasz, 6. forduló

Labdarúgó 3. Liga, 2022–2023-as szezon, 1-es csoport, alapszakasz

Dante Botoșani:

Labdarúgó 3. Liga, 2022–2023-as szezon, 5-ös csoport, alapszakasz, 6. forduló

Labdarúgó 3. Liga, 2022–2023-as szezon, 5-ös csoport, alapszakasz

Labdarúgó 3. Liga, 2022–2023-as szezon, 9-es csoport, alapszakasz, 6. forduló

Labdarúgó 3. Liga, 2022–2023-as szezon, 9-es csoport, alapszakasz

 

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

„Én a klubomért élek, ő pedig a klubjából él” – Diószegi László kitálalt a Dinamo-cirkuszról és a Sepsi OSK jövőjéről

A Dinamo elleni bajnoki után felparázslott a hangulat a Sepsi OSK háza táján. Diószegi László klubelnök tiszta vizet önt a pohárba a bukarestiek által gerjesztett „kajabotrány” kapcsán, rámutatva a háttérben meghúzódó szándékos figyelemelterelésre.

Olyan akart lenni, mint Hagi, játékvezetőként jutott a csúcsra Kovács István

A tehetség önmagában kevés, a videóbíró pedig nem veszi le a felelősséget a játékvezetőről – hangsúlyozta Kovács István Sepsiszentgyörgyön. A három európai kupadöntőt vezető szakember a MindFormers keretében beszélt pályafutásáról.

Székelyhon

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

`
Krónika

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Krónika

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Főtér

Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van

Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.

Ez is érdekelheti

Az utolsó pillanatban csúszott ki a győzelem az SZFC kezéből

Két alkalommal is vezetett, végül azonban meg kellett elégednie az egy ponttal a Székelyudvarhelyi FC-nek, amely hazai pályán 2–2-es döntetlent játszott a Jászvásári USV CSM együttesével, a vendégek a hosszabbítás negyedik percében lőtték a második gólt.

Kézdivásárhelyi bravúros fordítás idegenben, a listavezető vitte el a pontokat Szentgyörgyről

Hátrányból fordítva harcolt ki értékes idegenbeli győzelmet a Kézdivásárhelyi SE, míg az egy félidőt emberhátrányban játsszó Sepsi OSK másodcsapata hazai pályán nem bírt az éllovas Brassói Coronával a labdarúgó 3. Liga pénteki, 9. játéknapján.

Edzőváltás a Gyergyószentmiklósi VSK-nál

A nyári szünetben érkezett, már felállt a kispadról a Gyergyószentmiklósi VSK labdarúgócsapatának edzője. A 3. ligás klub vezetősége ideglenes trénert nevezett ki.

Az OSK II. nyert, Kovászna négygólos vereségbe szaladt bele

Idegenben szerzett értékes három pontot a Sepsi OSK másodcsapata, amely a CSO Teleajenul ellen ért el sima győzelmet, míg a Kovásznai Kárpátok hazai pályán hajtott fejet Breazával szemben a harmadosztályos labdarúgó bajnokság 8. fordulójában.

Csak a szépítésre futotta, elmaradt a gyergyói pontszerzés idegenben

A Gyergyószentmiklósi VSK 4–1-es vereséget szenvedett a CSM Adjud 1946 otthonában a labdarúgó 3. Liga nyolcadik fordulójában. A hazaiak már az első félidőben kétgólos előnyre tettek szert, a gyergyóiaknak pedig csak a szépítésre futotta.

Imponáló hazai győzelmével már a negyedik helyen a Kézdivásárhelyi SE

Magabiztos győzelemmel örvendeztette meg hazai közönségét a Kézdivásárhelyi SE, amely három góllal bizonyult jobbnak a Bákói Aerostarnál a labdarúgó 3. Liga 8. játéknapján.

Nem tört meg a hátránytól, elhozta a pontokat a Székelyudvarhelyi FC

Fordulatos mérkőzésen győzött idegenben a Székelyudvarhelyi FC: a 3. Liga 8. fordulójában, szombaton délután hátrányból fordítva 4–2-re múlta felül a Viitorul Onești csapatát.

Öngól után elkerülte a vereséget a Gyergyószentmiklósi VSK

Döntetlennel ért véget a Gyergyószentmiklósi VSK és a FC Bákó II. szombati összecsapása. A mérkőzés első felében kiegyenlített játék zajlott, a fordulás után azonban felgyorsultak az események, a számos helyzetből 1-1 gól esett.

Tovább hajszolja első győzelmét a Kovásznai Kárpátok

A Kovásznai Kárpátok számára továbbra is hiányzik a kezdő löketet jelentő első siker, ami a győztes útra terelné a gyengélkedő csapatot. A zöld-fehérek két góllal maradtak alul a CSO Băicoi-jal szemben a labdarúgó 3. Liga 7. fordulójában.

A KSE behúzta az SZFC elleni székely rangadót, az OSK II. sorozatban harmadszor kapott ki

A Kézdivásárhelyi SE idegenben nyerte a Székelyudvarhelyi FC elleni székelyföldi rangadót, míg a Sepsi OSK II. zsinórban a harmadik meccsét veszítette el a labdarúgó 3. Liga pénteki játéknapján.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!