A jó formában levő Székelyudvarhelyi FC – az eddigi összes felkészülési, illetve két kupameccsét is megnyerte – már a negyedik percben megszerezte a vezetést, Petra indításából Stanciu futott el egyedül és a kapussal szemben nem hibázott.
Az első játékrész közepén megduplázta előnyét a vendég csapat, a hazaiak egyik játékosa kézzel ért bele egy beadásba, a megítélt büntetőt Simó értékesítette, egyben beállította a félidei eredményt.
A hazaiak a mérkőzés 66. percében faragtak a hátrányukból, Georgescu ejtette saját kapujába a labdát. A végeredményt az SZFC-től Rácz Barna állította be a hajrában, nagyszerű indítást kapott Pop Alextől, majd a 16-os sarkáról leadott erős lövése a hosszú sarokban kötött ki, a labda a kapufát is érintve került a hálóba.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!