Hirdetés

Két távozó, három érkező – lejárt a vakáció, elkezdte a felkészülést az FK Csíkszereda

Fotó: Veres Nándor

2022. január 13., 10:38

Megtartotta idei első edzését az FK Csíkszereda felnőtt futballcsapata. A labdarúgó 2. Liga február végi folytatására készülő együttes január végéig hazai környezetben készül, ezt egy kéthetes törökországi edzőtábor követné.

2022. január 13., 10:38

Szerdán délelőtt a kötelező orvosi vizsgán vettek részt a játékosok, majd délután az Erőss Zsolt Aréna melletti műgyepes pályán megtartották az első edzést. Valentin Suciu vezetőedző szerint hosszú vakáció volt, közel másfél hónapos.

Hirdetés

„Remélem, hogy a fiúk mozogtak a vakáció alatt is, betartották a kapott programot, így nem a nulláról folytatjuk a munkát.

Ez a hét a tesztelésekről, orvosi vizsgákról szól, az igazi kemény munka jövő héten kezdődik.

A felkészülés célja, hogy február végére legyünk formába és nyerjük meg az első, a Dés elleni mérkőzést” – mondta Suciu.

A következő két hétben hazai környezetben tart edzéseket az FK, január 28. és február 11. között pedig tervben van egy törökországi edzőtábor, ahol öt mérkőzést szeretnének játszani, ebből háromról már született egyezség.

A törökországi edzőtábor előtt két felkészülési mérkőzést terveztek a Suciu-legénységnek, január 22-én a klub U19-es csapata ellen lépnek pályára, 26-án pedig a Székelyudvarhelyi FC-vel játszanak.

•  Fotó: Veres Nándor Galéria

Fotó: Veres Nándor

Még nem végleges a keret

Az őszi szezont záró keretből ketten távoztak: Bor Dávid a NB II-ben szereplő Békéscsaba 1912 Előrénél folytatja pályafutását, a másik távozó pedig a litván Rokas Krusnauskas.

„Ezúton is köszönetet mondok Bor Dávidnak mindazért, amit másfél évig az FK Csíkszeredáért tett. Rokas nem nyújtotta azt a minőséget, amit elvártunk volna tőle, ezért váltunk el tőle” – folytatta Suciu.

Az első edzésen három új játékos vett részt.

Az első a 2002-es születésű, marosvécsi származású, FK Csíkszereda-nevelésű Vita Dániel, aki a Puskás Akadémiától tért haza, a második az 1999-es születésű menasági Csiszér Balázs, aki 22 élvonalbeli meccsen szerepelt a román élvonalban a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK színeiben, a harmadik pedig a 19 éves Tajti Balázs (a Barcelona ificsapatánál is megfordult Tajti Mátyás öccse), aki ősszel a magyar NB III-ban, a Gárdony FC színeiben focizott.

•  Fotó: Veres Nándor Galéria

Fotó: Veres Nándor

„Még lesznek távozók, lesznek érkezők, ugyanakkor azt szeretném, hogy minél több fiatal akadémista megkóstolja, megtapasztalja a felnőtt csapat légkörét, edzéseit. Szeretnék hét–nyolc ifijátékost is elvinni az edzőtáborba” – hangsúlyozta Valentin Suciu.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Csíkszentsimon lett Hargita megye bajnoka

Telt ház, fúvószenekar és kiváló hangulat fogadta a bajnoki döntőnek beillő rangadót vasárnap kora este Csíkszentsimonban. A hazaiak 4–0-ra legyőzték az Agyagfalvi Lendületet, és megnyerték a labdarúgó 4. Liga Hargita megyei csoportjának bajnoki címét.

Az FK Csíkszereda nem fogadta el az FCSB ajánlatát

A feleknek nem sikerült megállapodniuk, az FK Csíkszereda nem bólintott rá az FCSB által tett ajánlatért Anderson Cearáért. Úgy tűnik, a fővárosiak visszalépnek az üzlettől.

Székelyhon

A polgármesternek is futnia kellett, amikor rájuk rontott a medve

Bár eredetileg csikót próbált elejteni egy agresszív székelyvarsági medve, később rátámadt és megkergette a vasárnap esti riasztásra kiérkező hatóságokat. Kénytelenek voltak ártalmatlanítani a nagyvadat.

`
Krónika

Halálra sebzett a medve egy fiatal férfit az egyik erdélyi megyében

Egy 34 éves férfi életét vesztette szombat reggel, miután a hatóságok szerint medvetámadás érte a Szeben megyei Prod település közelében – közölte a Szeben Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU).

Krónika

Kemping közelében végzett áldozatával a medve, a polgármester a „túlzott” vadvédelmet okolja

Egy kemping közelében történt az a medvetámadás, amelynek nyomán életét vesztette egy férfi szombaton Szeben megyében. A település polgármestere és egy liberális parlamenti képviselő a medvepopuláció szabályozását sürgeti a tragédia nyomán.

Főtér

Az egyesült Nagy-Románia máig nem jelent egységesítést

A mítosztalanított román–magyar közös történelem nem széles körű fogyasztásra alkalmas termék, de az MCC-történészkerekasztal előadói egyelőre optimisták.

Ez is érdekelheti

Meglepetés az osztályozón: először szerepelhet a másodosztályban a Popești-Leordeni

Története legnagyobb sikerét érte el a SC Popești-Leordeni, amely 2–0-ra legyőzte a Gyulafehérvári CSM Unireát a másodosztályba jutásért rendezett osztályozó döntőjében, így először szerepelhet a román labdarúgás második vonalában.

Veszélyben a Marosvásárhelyi ASA indulása a 2. Ligában?

Váratlan információ látott napvilágot a Marosvásárhelyi ASA kapcsán, korábbi tartozások miatt veszélybe került a csapat indulása a labdarúgó 2. Liga következő idényében.

A Sepsi OSK három játékosa is bekerült a legjobbak közé

A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) közzétette a májusi hónap álomcsapatát a 2. Ligában, amelyben az élvonalba feljutott Sepsi OSK három játékosa is helyet kapott.

Az FC Voluntari két büntetőt belőtt, a Nagyszeben másodosztályos lesz (videóval)

Nyernie kellett a 2. Liga harmadik helyezettjének az élvonalbeli gárdával szemben. Nem csak a hátrányt dolgozták le, hanem a feljutást jelentő gólt is megszerezték.

Másodosztályú klubnál folytatja Kilyén Szabolcs

A Vajdahunyadi Corvinullal feljutott az élvonalba a szovátai származású labdarúgó, de nagyon kevés játéklehetőséget kapott az együttesnél. Kilyén Szabolcs úgy döntött, hogy marad a 2. Ligában, a Nagyváradi Bihar FC színeiben kezdi az új szezont.

Marosvásárhelyi ASA: megválasztották a szezon játékosát, távozott az egyik alapember

A csapat házi gólkirályát választották az elmúlt szezon legjobbjának a Marosvásárhelyi ASA szurkolói. A klubtól távozott az egyik meghatározó labdarúgó, aki marad a másodosztályban, a bajnoki vetélytársnál folytatja.

Ha nincs feljutási jog, akkor nincs felsőházi szereplés

Évek óta vitatéma a román másodosztályban, hogy olyan csapatok is szerepelhetnek a felsőházi rájátszásban, amelyeknek nincs feljutási joguk az élvonalba. A tervek szerint 2027-től ezek a klubok nem lehetnek ott a 2. Liga play-offjában.

Egy héttel később kezdődik az új szezon a romániai futballban

A Román Labdarúgó-szövetség módosította a 2026–2027-es idény rajtjának időpontját: a Szuperliga az eredetileg tervezettnél egy héttel később, július közepén kezdődik. Az új szezonban az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK képviseli Székelyföldet az élvonalban.

Az erdélyi csapat maradt bent a fővárosival szemben a 2. Ligában

Lejátszották a labdarúgó 2. Liga osztályozós párharcának visszavágóját, amelyen a Sellenberki SK került ki győztesen a Bukaresti Dinamo SK-val szemben.

Korábbi sokszoros válogatott csatlakozott a Marosvásárhelyi ASA vezetőségéhez

A Marosvásárhelyi ASA bejelentette Gabriel Tamaș érkezését a klub ügyvezető menedzseri posztjára. A korábbi sokszoros román válogatott neves hátvéd pályafutása lezárása után vezetői szerepben is tevékenykedett.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!