Hirdetés

Zsinórban harmadik UTA-vereség

Jobban játszott az Universitatea, megérdemelt győzelmet aratott
Fotó: Facebook/Universitatea Craiova

2021. március 16., 21:56

Újabb vereséget szenvedett az Aradi UTA a labdarúgó 1. Ligában, az alapszakasz 28. fordulójának nyitómeccsén, kedden este két góllal kikapott az Universitatea Craiova otthonában.

2021. március 16., 21:56

Az első helyzeteket a hazaiak hagyták ki, a mérkőzés elején előbb Papp, majd Baiaram dolgoztatta meg Iacobot, ám az aradiak hálóőre hárította a próbálkozásokat. A szünet előtt könnyen előnybe kerülhetett volna az UTA, egy beadásba Papp rosszul ért bele, a labda saját kapuja felé pattant, Pigliacelli nagyot kellett nyújtózzon, hogy védeni tudjon.

A második félidőben is egymás után gyártotta a helyzeteket a Craiova, előbb Cicâldău, majd Camara komoly lehetősége maradt ki. A 69. percben tört meg a jég, Baiaram ziccerét még nagyszerűen védte Iacob, ám a kipattanó labdára egyik aradi védő sem mozdult rá, érkezett Dan Nistor és lapos lövéssel bevette az UTA kapuját. A végeredményt Tudorie állította be Erico kezezéséért megítélt büntetőből.

Hirdetés

A Craiova 56 pontjával a harmadik a táblázaton, négy egységnyire az éllovas FCSB–Kolozsvári CFR duótól.

Az UTA zsinórban harmadik vereségét szenvedte el, maradt a tizedik helyen, négy pontra az utolsó felsőházi rájátszást érő pozíciótól.

Labdarúgó 1. Liga, alapszakasz, 28. forduló
Universitatea Craiova–Aradi UTA 2–0 (0–0)
gólszerzők Nistor (69.), Tudorie (90+1., büntetőből)

Labdarúgó 1. Liga, 2020–2021-es szezon, alapszakasz, 28. forduló

1. Liga, alapszakasz

##
CsCs
MM
GyGy
DD
VV
GkGk
PP
1
FCSB FCSB
28
20
3
5
56-21
63
2
Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR
28
18
6
4
41-15
60
3
Universitatea Craiova U Craiova
28
16
8
4
33-14
56
4
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK
28
10
14
4
42-28
44
5
FC Botoșani Botoșani
28
10
8
10
37-35
38
6
Academica Clinceni Clinceni
28
8
14
6
25-24
38
7
FC Argeș Pitești FC Argeș
28
9
10
9
29-36
37
8
Astra Giurgiu Astra
28
9
9
10
38-39
36
9
Chindia Târgoviște Chindia
28
9
9
10
22-23
36
10
Aradi UTA UTA
28
8
9
11
24-36
33
11
FC Viitorul Viitorul
27
6
13
8
35-32
31
12
FC Voluntari Voluntari
28
8
7
13
31-38
31
13
Medgyesi Gaz Metan Gaz Metan
28
8
5
15
31-41
29
14
Bukaresti Dinamo Dinamo
28
7
6
15
25-37
27
15
Nagyszebeni Hermannstadt Hermannstadt
28
4
11
13
24-38
23
16
Jászvásári Poli Jászvásár
27
5
4
18
25-61
19
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Az újonc Corvinul megviccelte az FCSB-t

Nagy meglepetés született a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában: az élvonalba újoncként feljutó Vajdahunyadi Corvinul 1–0-ra győzte le az FCSB-t Bukarestben. A vendégek sikerükkel megelőzték a fővárosi együttest a tabellán.

Valentin Suciu: Az önbizalom kezdett visszatérni

Az FK Csíkszereda és a Kolozsvári U döntetlent játszott a szombati Szuperliga-mérkőzésen. Valentin Suciu szerint csapata az első félidőben jobb volt ellenfelénél, a vendégek vezetőedzője pedig a hazaiak szervezettségét és agresszivitását emelte ki.

Bátran futballozott az FK Csíkszereda, pont lett a jutalma az ezüstérmes ellen (videóval)

Az első félidőben több helyzetet dolgozott ki az FK Csíkszereda, a pihenő után élénkebb volt a Kolozsvári U a labdarúgó élvonal 15. fordulójának meccsén. Nem született gól, de nem volt unalmas meccs.

Legyőzte az éllovast és utolérte a Sepsi OSK-t az FC Argeș

Megszakadt a Bukaresti Dinamo jó sorozata, miután az FC Argeș 2–1-re legyőzte az éllovast a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában. A pitești-i gárda ezzel pontszámban utolérte a Sepsi OSK-t.

Jebari teljesen felépült, az FK Csíkszereda feltérképezte a Kolozsvári U-t

Az FK Csíkszereda szombaton a Kolozsvári U-t fogadja a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában. Valentin Suciu vezetőedző szerint minden pontnak nagy jelentősége van, Soufiane Jebari pedig a hosszú kihagyás után már teljesen egészségesen várja a találkozót.

Hazai találkozót játszik az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK is, elindult a jegyértékesítés

Mindkét székelyföldi élvonalbeli labdarúgócsapat saját szurkolói előtt lép pályára a Szuperliga következő fordulójában. Az FK Csíkszereda a Kolozsvári Universitateát, a Sepsi OSK pedig az FC Voluntarit fogadja. Megvásárolhatjuk a belépőket.

A petárdázásért és a rasszista rigmusok miatt büntették az FCSB-t és a Rapidot

Összesen 31 875 lej pénzbírságot szabott ki a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága a FCSB-re és a Bukaresti Rapidra a két csapat október 24-i bajnoki mérkőzésén történt szurkolói rendbontások miatt.

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Az FK Csíkszereda kiesését várják, a Sepsi OSK a felsőházat is elérheti

Az FK Csíkszeredánál 72,4 százalékos kiesési kockázattal, a Sepsi OSK-nál 3,9 százalékos felsőházi eséllyel számol a Football Meets Data. A 14. forduló után készült szimuláció szerint mindkét székelyföldi együttesnek alsóházi folytatást vetít előre.

Kényszerből állt be, végül a forduló legjobbjai közé játszotta magát a Sepsi OSK védője

Fábio Viannát is beválasztotta a Szuperliga 14. fordulójának ideális csapatába a Hivatásos Labdarúgóliga (LPF). A Galacon gólpasszt jegyző portugál védő a Sepsi OSK második játékosa, aki ebben az idényben kiérdemelte az elismerést.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!