Két nehéz helyzetben levő együttes találkozott a Sepsi OSK Arénában. A házigazda háromszéki gárda idén lejátszott három bajnokijából kettőt elveszített, emiatt továbbra sem került közelebb a felsőházi rájátszáshoz. A Medgyesnél pedig a gyenge eredmények mellett a pénzügyi gondok is nehezítik a mindennapokat. A Digi Sport információi szerint 3 millió euró tartozása van a klubnak, és amennyiben nem tud törleszteni, akkor hamarosan a Román Labdarúgó-szövetség pontbüntetéssel sújtja a csapatot.
A kezdő sípszótól kezdve magához ragadta a kezdeményezést a Sepsi, jöttek is a lehetőségek, ám sorrendben Achahbar, Eder és Tudorie helyzete is kimaradt. Közel fél órán át tudta komoly nyomás alatt tartani a Gaz Metant a Sepsi, a vendégek tíz emberrel hatékonyan védekeztek, ám alig lépték át a felezővonalat.
Fél óra játék után alakult ki a mérkőzés legnagyobb helyzete, Tudorie sarokkal továbbította kapura a labdát, de Buzbuchi ezúttal is a helyén volt és nagy reflexszel védett.
A masszív labdabirtoklás ellenére idővel elfogyott a Sepsi lendülete, a Gaz Metan kiegyenlítette a játékot, igaz, veszélyt továbbra sem jelentett Niczuly kapujára, az első negyvenöt percben egyetlen lövésük sem volt.
A szünetet követően a Medgyes próbálkozott támadóbban játszani, de nem tudott helyzetet kialakítania, annál inkább az OSK, Aganovic nagyszerűen helyezett fejesét a gólvonalon fogta meg Buzbuchi. Nem sokkal később ismét Eder előtt adódott lehetőség, ám 16 méterről eleresztett lövése középre ment. A nyomás végül a 64. percben érett góllá, Ștefănescu baloldali beadását Horj sodorta saját kapujába.
A gólt követően megnyílt a vendégek védelme, a Sepsi pedig könnyen bevitte a labdát a tizenhatosba, ám a befejezéssel továbbra is gondok adódtak.
A Gaz Metanon a hármas csere sem segített, hiszen a meccs a 80. percben eldőlt: a végig jól játszó Ștefănescu indította nagyszerűen Achahbart, aki estében is helyzetbe tudta hozni Tudoriét, a januárban érkezett támadó pedig a bal alsóba lőtt. A hajrában még volt egy les miatt érvénytelenített gólja a Sepsinek, Cristano Bergodi legénysége magabiztos játékkal tartotta otthon a pontokat.
Szezonbeli hetedik győzelmével a Sepsi csökkentette hátrányát a felsőházi rájátszást érő helyeken álló csapatokkal szemben, ám továbbra is nagyon nehéz lesz bejutnia a legjobb hatba.
A csapat legközelebb pénteken játszik, nehéz kiszállás vár a fiúkra, 19.55-kor a Bukaresti Rapid vendégei lesznek Mioveni-ben, a meccset nézők nélkül rendezik.
1970. 01. 01. 02:33 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | Medgyesi Gaz Metan Gaz Metan | 2-0 |
1970. 01. 01. 02:33 | Kolozsvári CFR CFR | Aradi UTA UTA | 0-0 |
1970. 01. 01. 02:33 | FC Voluntari Voluntari | Bukaresti Rapid Rapid | 0-0 |
1970. 01. 01. 02:33 | Chindia Târgoviște Chindia | FC Argeș Pitești FC Argeș | 1-1 |
1970. 01. 01. 02:33 | CS Mioveni Mioveni | Konstancai Farul Farul | 1-1 |
1970. 01. 01. 02:33 | Academica Clinceni Clinceni | FCSB FCSB | 0-3 |
1970. 01. 01. 02:33 | FC U Craiova 1948 FC U Craiova | FC Botoșani Botoșani | 3-2 |
1970. 01. 01. 02:33 | Bukaresti Dinamo Dinamo | Universitatea Craiova U Craiova | 1-6 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Kolozsvári CFR CFR | 25 | 19 | 4 | 2 | 37-13 | 61 |
2 | FCSB FCSB | 25 | 16 | 7 | 2 | 49-22 | 55 |
3 | FC Voluntari Voluntari | 25 | 12 | 7 | 6 | 28-21 | 43 |
4 | FC Botoșani Botoșani | 25 | 10 | 11 | 4 | 29-23 | 41 |
5 | Universitatea Craiova U Craiova | 25 | 11 | 6 | 8 | 45-28 | 39 |
6 | Konstancai Farul Farul | 24 | 10 | 6 | 8 | 27-17 | 36 |
7 | Bukaresti Rapid Rapid | 25 | 8 | 11 | 6 | 28-24 | 35 |
8 | FC Argeș Pitești FC Argeș | 25 | 10 | 5 | 10 | 23-21 | 35 |
9 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | 25 | 7 | 11 | 7 | 26-21 | 32 |
10 | Aradi UTA UTA | 25 | 7 | 11 | 7 | 19-17 | 32 |
11 | Chindia Târgoviște Chindia | 25 | 6 | 10 | 9 | 15-18 | 28 |
12 | CS Mioveni Mioveni | 25 | 6 | 9 | 10 | 17-29 | 27 |
13 | FC U Craiova 1948 FC U Craiova | 25 | 6 | 8 | 11 | 23-28 | 26 |
14 | Medgyesi Gaz Metan Gaz Metan | 25 | 6 | 6 | 13 | 20-31 | 24 |
15 | Bukaresti Dinamo Dinamo | 25 | 3 | 3 | 19 | 17-58 | 12 |
16 | Academica Clinceni Clinceni | 24 | 2 | 5 | 17 | 16-48 | 11 |
Szerződést bontott vezetőedzőjével a labdarúgó Szuperligában kieső helyen álló FC Botoșani, a Törökországban edzőtáborozó együttes közös megegyezéssel megvált Liviu Ciobotariutól.
Zajlik a labdarúgó Szuperliga tavaszi szezonjára a keret kialakítása a Sepsi OSK-nál, míg a fiúk Törökországban edzőtáboroznak, addig újabb és újabb lehetséges érkezőkről lehet hallani.
Vonat sodort el egy autót a Maros megyei Kóródszentmártonnál. Öt személy megsérült, egyikük a roncsok köré szorult – adja hírül közleményében a Maros megyei tűzoltóság.
A bolgár hatóságok január 8-ától újraindítják a teljes felújítási munkálatokat a Giurgiu és Rusze közötti Duna-híd bulgáriai oldalán – tájékoztatott közleményében a román külügyminisztérium.
Három személy sérült meg a Kóródszentmártonnál történt vasúti balesetben; a mozdonyvezető ittas volt – számolt be kedd délelőtt a Maros megyei rendőrség.
Antagonisztikus ellentét feszült a két ország között Erdély kérdésében, ami alapjaiban határozta meg a diplomáciai kapcsolatokat a múlt század húszas éveiben – mondja Marchut Réka történész.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!