Hirdetés

Nem spóroltak a gólokkal és a piros lapokkal a Craiova–Botoșani mérkőzésen

Zsinórban harmadik vereségét szenvedte el az oltyán együttes
Fotó: Halmágyi Zsolt

2021. május 09., 21:22

Kiszállt a labdarúgó 1. Liga bajnoki címéért folytatott versenyből az Universitatea Craiova, vasárnap este hazai pályán 3–2-re kikapott az FC Botoșani-tól.

2021. május 09., 21:22

Jól kezdte a meccset a vendég Botoșani, Al Mawas már a kilencedik percben betalált, a szíriai játékos közelről volt eredményes. Gyorsan válaszolhatott volna a Craiova, ám Baiaram cseles lövésénél helyén volt Hankic. Az egyenlítés sem váratott sokáig magára, a 25. percben Nistor egyenlített büntetőből.

A szünet előtt emberelőnybe került a házigazda, Țigănașu kapta meg a második sárga lapját, így idő előtt mehetett az öltözőbe. A Craiova viszont nem tudott élni a lehetőséggel, sőt előbb Vătăjelu is megkapta a második sárga lapját, miután Al Mawast felborította, majd a szabadrúgásból beívelt labdát Rodriguez a hálóba fejelte, ismét vezetett a Botoșani.

Hirdetés

A bajnoki álmait lassan feladó Craiova hajtotta az egyenlítést, az 57. percben Ivan 11 méterről fejelt a hálóba. Egy perccel később Cicâldău lőhetett a tizenhatosból, ám próbálkozása gyengére sikerült. A következő lehetőségek is a craiovaiak előtt adódtak, ám előbb Mateiu, majd Tudorie sem tudta eltalálni a kaput.

Az egyre idegesebben játszó craiovaiak a hajrára kilenc emberre fogyatkoztak, Bancu kapott jogosan piros lapot, miután Florescut labda nélkül megrúgta. Ezt a lehetőséget pedig nem hagyta elúszni a Botoșani, Enriko Papa révén a 87. percben harmadszorra is átvette a vezetést, amit meg is tartott a hármas sípszóig.

A nagyon feszült hangulatú mérkőzésen gyakran kellett a zsebéhez nyúlnia Marian Barbu játékvezetőnek, a három piros lap mellett nyolc sárga lapot is kiosztott.

Ezzel a vereséggel a Craiova gyakorlatilag kiszállt a bajnoki címért folytatott versenyből, hiszen hátránya továbbra is nyolc pont az egy meccsel kevesebbet játszó éllovas Kolozsvári CFR-rel szemben.

Labdarúgó 1. Liga, felsőházi rájátszás, 7. forduló
Universitatea Craiova–FC Botoșani 2–3 (1–2)
gólszerzők Nistor (25., büntetőből), Ivan (57.), illetve Al Mawas (9.), Chindriș (45+3.), Papa (87.)
kiállítva Vătăjelu (45+1.), Bancu (83.), illetve Țigănașu (37.)

Labdarúgó 1. Liga, 2020–2021-es szezon, felsőházi rájátszás, 7. forduló

1. Liga, felsőházi rájátszás

##
CsCs
MM
GyGy
DD
VV
GkGk
PP
1
Kolozsvári CFR CFR
7
4
1
2
9-4
45
2
FCSB FCSB
7
3
2
2
11-9
44
3
Universitatea Craiova U Craiova
7
2
2
3
7-8
37
4
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK
7
4
1
2
7-4
36
5
FC Botoșani Botoșani
7
3
1
3
10-12
31
6
Academica Clinceni Clinceni
7
1
1
5
4-11
26
FCSB:
Kolozsvári CFR:
Universitatea Craiova:
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK:
Academica Clinceni:
FC Botoșani:
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Ez is érdekelheti

Legyőzte az éllovast és utolérte a Sepsi OSK-t az FC Argeș

Megszakadt a Bukaresti Dinamo jó sorozata, miután az FC Argeș 2–1-re legyőzte az éllovast a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában. A pitești-i gárda ezzel pontszámban utolérte a Sepsi OSK-t.

Jebari teljesen felépült, az FK Csíkszereda feltérképezte a Kolozsvári U-t

Az FK Csíkszereda szombaton a Kolozsvári U-t fogadja a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában. Valentin Suciu vezetőedző szerint minden pontnak nagy jelentősége van, Soufiane Jebari pedig a hosszú kihagyás után már teljesen egészségesen várja a találkozót.

Hazai találkozót játszik az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK is, elindult a jegyértékesítés

Mindkét székelyföldi élvonalbeli labdarúgócsapat saját szurkolói előtt lép pályára a Szuperliga következő fordulójában. Az FK Csíkszereda a Kolozsvári Universitateát, a Sepsi OSK pedig az FC Voluntarit fogadja. Megvásárolhatjuk a belépőket.

A petárdázásért és a rasszista rigmusok miatt büntették az FCSB-t és a Rapidot

Összesen 31 875 lej pénzbírságot szabott ki a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága a FCSB-re és a Bukaresti Rapidra a két csapat október 24-i bajnoki mérkőzésén történt szurkolói rendbontások miatt.

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Az FK Csíkszereda kiesését várják, a Sepsi OSK a felsőházat is elérheti

Az FK Csíkszeredánál 72,4 százalékos kiesési kockázattal, a Sepsi OSK-nál 3,9 százalékos felsőházi eséllyel számol a Football Meets Data. A 14. forduló után készült szimuláció szerint mindkét székelyföldi együttesnek alsóházi folytatást vetít előre.

Kényszerből állt be, végül a forduló legjobbjai közé játszotta magát a Sepsi OSK védője

Fábio Viannát is beválasztotta a Szuperliga 14. fordulójának ideális csapatába a Hivatásos Labdarúgóliga (LPF). A Galacon gólpasszt jegyző portugál védő a Sepsi OSK második játékosa, aki ebben az idényben kiérdemelte az elismerést.

Lukić megszakította az FCSB győzelmi sorozatát, már negyedik a Kolozsvári U

Három bajnoki győzelem után megtorpant az FCSB: Jovo Lukić találatával a Kolozsvári U otthon tartotta a három pontot. A fővárosiak csak lesgólig és kapufáig jutottak, a Farul sikere pedig az első hatból is kiszorította őket.

Ovidiu Burcă: nem vagyunk különösen kedvelt csapat Romániában

Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.

A 95. percben jött a hidegzuhany, két pontot Galacon hagyott a Sepsi OSK (videóval)

Dimitri Oberlin találatával közel került a győzelemhez a Sepsi OSK, a Galaci Oțelul azonban a 95. percben büntetőből egyenlített. A háromszékiek így már öt bajnoki óta nyeretlenek a labdarúgó Szuperligában.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!