Nagy igénye van a pontokra az Aradi UTA-nak a labdarúgó 1. Ligában, hiszen a jó szezonrajtot követően legutóbbi öt meccsén mindössze egy döntetlenre futotta, így a középmezőny alsó felébe csúszott le Bálint László György együttese.
A Voluntari otthonában rendezett mérkőzés első félidejére egyik fél sem lehet büszke, gyakorlatilag helyzet nélkül telt el az első negyvenöt perc, amelyben a vendégek próbálkoztak több támadással, sikertelenül.
A szünetet követően sem változott sokat a játék képe, a harcos focit néha helyzetekkel szakították meg a felek. Az első komoly lehetőséget a hazaiak alakították ki, Ricardinho 20 méterről leadott lövését Iacob védte.
Ezt követően csak a Viitorul kapuja forgott veszélyben, ám úgy tűnt, a mérkőzés döntetlennel végződik.
Az aradiak azonban nem adták fel, a hosszabbítás 4. percében szöglethez jutottak, Roger beadását követően Antal csúsztatta meg a labdát, Erico pedig fél méterről bevetődve a hálóba lőtt. Ez volt a mérkőzés utolsó mozzanata, Ionuț Coza játékvezető le is fújta a mérkőzést.
Nagyon nagy szüksége volt a moráljavító győzelemre az Aradi UTA-nak, a csapat idegenben továbbra is sokkal jobban játszik, mint hazai pályán, hiszen három döntetlen mellett ez volt a negyedik győzelme távol a Béga-partjától, míg otthon csupán hat pontot szerzett eddig. Ezen a mutatóján változtathat a következő fordulóban, szombaton az FC Argeșt fogadja.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Az első félidőben több helyzetet dolgozott ki az FK Csíkszereda, a pihenő után élénkebb volt a Kolozsvári U a labdarúgó élvonal 15. fordulójának meccsén. Nem született gól, de nem volt unalmas meccs.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!