Medgyesen fogadta az Astrát a Nagyszebeni Hermannstadt, a találkozó első félidejében nem találták el a kaput a felek, ám az Astra közel volt a gólhoz, Krpic szép sarkazása kevéssel, de mellé ment.
A szünetet követően sokkal aktívabban jöttek ki az öltözőből Eugen Neagoe tanítványai, jöttek a helyzetek, majd a kapufa, végül a gól is, Graovac szerezte meg a vezetést az Astrának. Habár hamar válaszolt a Hermannstadt, gyorsan visszavette az előnyt az Astra, majd a hajrában bebiztosította sikerét. A gyurgyevói együttes az élre ugrott az alsóházban, míg az utolsó helyre beragadt Hermannstadt egyre nehezebb helyzetbe kerül.
A másik Szeben megyei együttes, a Medgyesi Gaz Metan is vereséget szenvedett, a Konstancai Viitorul büntetőből szerzett góllal nyert ellene 1–0-ra. A két csapat helyet cserélt a táblázaton, a konstancaiak a 11. helyről várják a folytatást.
Fegyveres rablás áldozata lett spanyolországi otthonában Gulácsi Péter, de a Villarreal labdarúgócsapatának korábbi válogatott kapusa és a családtagjai nem sérültek meg.
Kedden közösségi oldalán jelentette be a Csíkszeredai Sportklub női jégkorongcsapata, hogy már nem Varga András irányítja a szakmai munkájukat. Az eddigi másodedző, Popescu Magdolna vette át a vezetőedzői feladatokat.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Egy munkahelyen a beígért béremeléstől a távozás feltételeiig sok minden válhat vita tárgyává. Vallasek Magdolna jogásszal arról beszélgettünk, mit érdemes tisztázni a szerződés aláírása előtt, és milyen mozgástere van a dolgozónak a munkaviszony során.
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!