Hirdetés

Craiova–Sepsi: kevés helyzet, két piros lap, egy-egy pont

Az első félidőben kölcsönösen kioltotta egymást a két csapat, egyetlen helyzetet lehetett feljegyezni
Fotó: Facebook/UCVOficial

2021. január 12., 22:05

A Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK ott folytatta, ahol december végén abbahagyta: pontot szerzett az egyik bajnoki címre pályázó otthonában. A labdarúgó 1. Liga 16. fordulójában, kedden este gólnélküli döntetlent játszott az Universitatea Craiovával.

2021. január 12., 22:05

A meccs előtt egy órával még havazott Craiován, a pályagondnokok nagyjából letakarították a havat az utólag pirosra festett vonalak és a tizenhatosok környékéről. A pálya többi felületét viszont vékony hóréteg borította, így a tévés közvetítésben a zöldben játszó Sepsi-játékosokat és a narancssárga labdát is nehéz volt követni/észrevenni.

A háromszékieket a megbetegedett Leo Grozavu hiányában ezúttal is Ilyés Róbert másodedző irányította a kispadról.

Kapcsolódó

Alig kezdődött meg a mérkőzés, ápolás miatt percekig állt a játék, rögtön az elején a Sepsi OSK kapusát, Niczuly Rolandot letalpalta a labdáról lekéső horvát Ivan Mamut – Kovács István játékvezető nem adott sárga lapot a hazaiak játékosának. A kézdivásárhelyi hálóőrnek előbb az orvosi stáb segítségére volt szüksége, majd a szertároséra is, hiszen kiszakadt a cipője, ezért azt le kellett cserélnie.

Hirdetés

A játékra visszatérve, a mérkőzés elején főleg a Sepsi kapuja előtt zajlott a játék, ám nem került megoldhatatlan feladat a háromszékiek védelme elé, könnyen hatástalanították a craiovai próbálkozásokat. A pálya másik felén is hasonlóan zajlott a játék, a Sepsi hiába ért fel többször is az Universitatea tizenhatosáig, a bajnokság egyik legjobb védelmét nem tudták átjátszani.

A játék színvonaláról sokat elmond, hogy az első lövést a 38. percben jegyezhettük fel,

a hazaiak jobbhátvédje, Ștefan Vlădoiu próbálkozott, nagyon pontatlanul. Az első igazi helyzetre pedig még további öt percet kellett várni, egy beívelést követően Boubacar Fofana fejelt nyolc méterről kapura, Dan Nistor mentett a gólvonalról, igaz, mögötte Mirko Pigliacelli is rajta volt a labdán.

A második félidőre elolvadt a hó a pályáról, a játék is feljavult.

Az Universitatea pedig sokkal aktívabban kezdett, 48. percben Gabriel Vașvari szabálytalanságát követően veszélyes szabadrúgáshoz jutott, ám a labda a sorfalban halt el. A Sepsi Adnan Aganovic révén válaszolt, ám a horvát próbálkozását szögletre mentették.

A háromszékiek percei következtek, előbb egy szabadrúgást követően Bogdan Mitrea fejelhetett kapura, Pigliacelli védett magabiztosan, majd Fülöp Loránd cselezgetett a jobb szélen, a labda végül Florin Ștefanhoz került, távoli lökete kevéssel, de elkerülte a kaput. Craiovától Cicâldău próbálkozott a 60. percben, ám Niczuly a helyén volt és szögletre mentett.

•  Fotó: Facebook/UCVOficial Galéria

Fotó: Facebook/UCVOficial

Innentől visszaesett a ritmus, egymást érték a játékmegszakítások és szabálytalanságok, a hajrá kezdetén pedig nagy előnyhöz jutott a Sepsi OSK,

Vladimir Screciu talpalta le teljesen fölöslegesen a félpályánál Aganovicot, Kovács pedig rögtön kiállította.

Ilyés Róbert másodedző gyorsan cserére szánta el magát, az 59. percben pályára küldött Admir Bajrovic helyett Kovács Lóránt lépett pályára.

Ez viszont nem érződött meg a pályán, hiszen hamarosan a háromszéki csapat is tíz emberre fogyatkozott, miután Fofana előbb sárga lapot kapott egy szabálytalanságért, majd reklamálásért megkapta a másodikat is Kovácstól.

A meccs végül gól nélküli döntetlennel ért véget, a szerzett ponttal egyik csapat sem mozdult el a táblázaton, a Craiova maradt a 2., míg a Sepsi a 4. helyen. A háromszékiek továbbra is jól teljesítenek idegenben, ez volt a csapat 16. szerzett pontja távol Sepsiszentgyörgytől.

És egy újabb komoly bravúrt ért el Leo Grozavu csapata,

hiszen az idei kiírásban a bajnokesélyes Kolozsvári CFR és az FCSB után az Universitatea Craiova otthonából is ponttal távozott.

Kedden korábban a Medgyesi Gaz Metan fontos három pontot szerett, Ze Manuel duplájával 2–0-ra legyőzte az FC Voluntari együttesét és elmodult a forró zónából, egy pontra van az utolsó, felsőházat érő helyen álló Viitorul mögött.

Labdarúgó 1. Liga, 16. forduló
Universitatea Craiova–Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK 0–0
Craiova: Pigliacelli – Vlădoiu, Bălaşa, M. Constantin, Bancu – Nistor (Căpăţînă, 63.), Screciu, Cicâldău (Mateiu, 84.) – Bărbuţ (Ivan, 46.), Mamut, Ofosu (Baiaram, 84.).
Sepsi OSK: Niczuly – Csiszér, Bouhenna, Mitrea, Ştefan – Aganovic, Vaşvari (Deligiannidis, 90+1.), Fofana, Achahbar (Nouvier, 46.) – Fülöp L. (Bajrovic, 59.; Kovács, 86.), Petrila (Golofca, 46.)
Kiállítva: Screciu (81.), illetve Fofana (90+2.)

Medgyesi Gaz Metan–FC Voluntari 2–0 (0–0)
gólszerző Ze Manuel (70., 73.)
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

`
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Nem bírt egymással a CFR és a Craiova, az oltyánok átvették a vezetést

Gól nélküli döntetlennel zárult a Kolozsvári CFR és az Universitatea Craiova összecsapása a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában vasárnap este.

Fábio Vianna: jót fog tenni ez a győzelem az önbizalmunknak (videóval)

Öt nyeretlen bajnoki után újra győzött a Sepsi OSK, amely 2–1-re verte az FC Voluntari-t. Fábio Vianna szerint erre a sikerre volt szüksége a csapatnak, Ovidiu Burcă azonban a megnyert mérkőzés után is hiányolta a nyugodtabb lezárást.

Két hónap után nyert ismét, fontos győzelemmel mehet a bajnoki szünetre a Sepsi OSK

Megszakította rossz sorozatát, vasárnap kora este hazai pályán legyőzte az FC Voluntari együttesét a Sepsi OSK a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának felénél. A háromszékiek egy félidőt emberelőnyben játszva is megizzadtak a három pontért.

Elég volt a botladozásból, győzelemmel menne szünetre a Sepsi OSK

Az elmúlt öt forduló alapján a Szuperliga két leggyengébb formában lévő együttese találkozik vasárnap Sepsiszentgyörgyön. Az OSK két pontot szerzett ebben az időszakban, az FC Voluntari egyet sem, így mindkét csapatnak égetően szüksége lenne a sikerre.

Az újonc Corvinul megviccelte az FCSB-t

Nagy meglepetés született a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában: az élvonalba újoncként feljutó Vajdahunyadi Corvinul 1–0-ra győzte le az FCSB-t Bukarestben. A vendégek sikerükkel megelőzték a fővárosi együttest a tabellán.

Valentin Suciu: Az önbizalom kezdett visszatérni

Az FK Csíkszereda és a Kolozsvári U döntetlent játszott a szombati Szuperliga-mérkőzésen. Valentin Suciu szerint csapata az első félidőben jobb volt ellenfelénél, a vendégek vezetőedzője pedig a hazaiak szervezettségét és agresszivitását emelte ki.

Bátran futballozott az FK Csíkszereda, pont lett a jutalma az ezüstérmes ellen (videóval)

Az első félidőben több helyzetet dolgozott ki az FK Csíkszereda, a pihenő után élénkebb volt a Kolozsvári U a labdarúgó élvonal 15. fordulójának meccsén. Nem született gól, de nem volt unalmas meccs.

Legyőzte az éllovast és utolérte a Sepsi OSK-t az FC Argeș

Megszakadt a Bukaresti Dinamo jó sorozata, miután az FC Argeș 2–1-re legyőzte az éllovast a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában. A pitești-i gárda ezzel pontszámban utolérte a Sepsi OSK-t.

Jebari teljesen felépült, az FK Csíkszereda feltérképezte a Kolozsvári U-t

Az FK Csíkszereda szombaton a Kolozsvári U-t fogadja a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában. Valentin Suciu vezetőedző szerint minden pontnak nagy jelentősége van, Soufiane Jebari pedig a hosszú kihagyás után már teljesen egészségesen várja a találkozót.

Hazai találkozót játszik az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK is, elindult a jegyértékesítés

Mindkét székelyföldi élvonalbeli labdarúgócsapat saját szurkolói előtt lép pályára a Szuperliga következő fordulójában. Az FK Csíkszereda a Kolozsvári Universitateát, a Sepsi OSK pedig az FC Voluntarit fogadja. Megvásárolhatjuk a belépőket.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!