Kiélezett küzdelem folyik az alsóházban az első két pozícióért, amelyre mind a Sepsi OSK, mind vasárnapi ellenfele, az FC Botoșani is bejelentkezett, de hasonló célt fogalmazott meg a Rapid és az Aradi UTA, illetve arra is számítani lehet, hogy még az FC U Craiova 1948 is beleszólhat ebbe a versenyfutásba. És mivel a végelszámolásnál minden egyes megszerzett pont sokat nyomhat majd a latban,
a piros-fehérek számára aranyat érhet egy győzelem a Marius Croitoru által irányított együttes ellen.
A két csapat eddig tizennégy alkalommal találkozott egymással az élvonalban, a mérleg pedig egyértelműen a moldvaiak oldalára billen, akik hétszer arattak sikert, míg a háromszékiek csak kétszer örülhettek a győzelemnek, öt mérkőzés pedig pontosztozkodással ért véget. Az alapszakaszban is előbb döntetlen született a szentgyörgyi találkozón, majd a visszavágón egyetlen találat döntött az FC Botoșani javára.
A vasárnapi összecsapást megelőzően Cristiano Bergodi, a Sepsi OSK vezetőedzője úgy vélekedett, egy jól felkészült ellenféllel kell megküzdeniük, de ez nem lehet akadálya annak, hogy egy jó meccset játsszanak ellenük, és három ponttal térjenek haza.
Az olasz tréner szerint csapata jó formában van, a játékosok tudatban vannak a meccs jelentőségének, és a győzelemért fognak harcolni.
„Nehéz meccsre számítok egy remek labdarúgókból álló csapat ellen, amely a rövidpasszos játékot részesíti előnyben, de gyors szélsőik a hosszú indításokkal is tudnak veszélyt okozni, viszont mint mindenkinek, nekik is vannak hiányosságaik, amelyeket ki kell használnunk. Az alapszakaszban is egy jó meccset játszottunk ellenük, és bár kikaptunk tőlük, voltak bőven helyzeteink, amelyeket nem tudtunk gólra váltani.
Hiszünk abban, hogy harcban tudunk maradni az első két pozícióért, a fiúk is ezért dolgoznak naponta, én pedig elégedett vagyok azzal, amit látok az edzéseken, ahogyan mindent beleadnak. Lényegében négy csapat küzd ezekért a helyekért, és a végén kiderül, kik érnek majd oda. Én optimista személyiség vagyok, és annak alapján, ahogyan eddig játszottunk, meg vagyok győződve, hogy ebben a rájátszásban minden ellenfelet nehéz helyzetbe tudunk hozni” – nyilatkozta Cristiano Bergodi, a Sepsi OSK vezetőedzője.
A vasárnap 17 óra 30 perckor kezdődő FC Botoșani–Sepsi OSK összecsapást a George Găman, Sebastian Gheorghe és Alexandru Cerei által alkotott bírói hármas vezeti, és a Digi Sport 1, a Telekom Sport 1 és a Look Sport televíziós csatornák élőben közvetítik.
| 2022. 04. 08. 17:30 | Academica Clinceni Clinceni | Chindia Târgoviște Chindia | 0-3 |
| 2022. 04. 08. 20:30 | Bukaresti Dinamo Dinamo | FC U Craiova 1948 FC U Craiova | 1-2 |
| 2022. 04. 09. 20:30 | Aradi UTA UTA | Bukaresti Rapid Rapid | 0-2 |
| 2022. 04. 10. 17:30 | FC Botoșani Botoșani | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | 0-1 |
| 2022. 04. 11. 18:00 | Medgyesi Gaz Metan Gaz Metan | CS Mioveni Mioveni | 1-2 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Bukaresti Rapid Rapid | 4 | 4 | 0 | 0 | 9-1 | 32 |
2 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | 4 | 3 | 1 | 0 | 10-1 | 30 |
3 | FC Botoșani Botoșani | 4 | 2 | 0 | 2 | 6-4 | 29 |
4 | Aradi UTA UTA | 4 | 2 | 0 | 2 | 7-3 | 26 |
5 | FC U Craiova 1948 FC U Craiova | 4 | 2 | 2 | 0 | 5-2 | 25 |
6 | CS Mioveni Mioveni | 4 | 2 | 1 | 1 | 5-5 | 22 |
7 | Chindia Târgoviște Chindia | 4 | 1 | 1 | 2 | 3-3 | 22 |
8 | Bukaresti Dinamo Dinamo | 4 | 1 | 1 | 2 | 4-5 | 13 |
9 | Academica Clinceni Clinceni | 4 | 0 | 0 | 4 | 0-13 | 3 |
10 | Medgyesi Gaz Metan Gaz Metan | 4 | 0 | 0 | 4 | 1-13 | -13 |
Három év börtönbüntetést kapott Răzvan Began, a Sepsi OSK korábbi kapusa. A 29 éves labdarúgó ügye testi sértés miatt került a bíróságra, az ítélet egyelőre nem jogerős.
Sima gyergyói továbbjutásra utalt a papírforma, ehhez képest nem ez történt. Adorján Örs hőssé vált, bevédte a Steauát a jégkorong Román Kupa döntőjébe. A GYHK csak a harmadik helyért játszik vasárnap.
Nem fizetik többé a betegszabadság első napját Romániában, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba.
Az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, vagy elgondolkodik azon, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből, vagy felfüggeszti tagságát – jelentette ki Kolumbán Vilmos, az egyházkerület püspöke szombaton az M1 aktuális csatornán.
Heves indulatokat váltott ki a közösségi oldalakon Korodi Attilának, Csíkszereda polgármesterének az állásfoglalása, amelyben elfogadhatatlannak nevezte, hogy a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) tüntetést szervezzen a városban.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!