Hirdetés

A sereghajtó ellen gyarapíthatja pontjai számát a Sepsi OSK

Két hetet tudott készülni a Sepsi OSK a Clinceni elleni mérkőzésre
Fotó: Facebook/Sepsi OSK

2021. november 19., 10:44

A visszavágó-sorozattal folytatódik a válogatott mérkőzései miatt két hétig szünetelő hazai labdarúgó 1. Liga. A pontvadászat 16. játéknapjának nyitómeccsén a Sepsi OSK az eddig nyeretlen Academica Clinceni vendége lesz.

2021. november 19., 10:44

A pénteki találkozó esélyesének a piros-fehérek számítanak, a sereghajtó Ilfov megyei együttes ugyanis eddig még egyetlen mérkőzését sem tudta megnyerni a bajnokság idei kiírásában, mindössze négy döntetlenre futotta erejükből.

Hirdetés

A háromszékiek viszont Cristiano Bergodi irányítása alatt javuló formát mutattak, a Dinamo legyőzése után Craiováról is sikerült pontot rabolniuk.

A két csapat egymás elleni mérlege is a háromszékieknek kedvez, akik eddig négy alkalommal bizonyultak jobbnak ellenfelüknél, míg az Academica háromszor örülhetett a győzelemnek, két összecsapás pedig döntetlennel ért véget. Legutóbb idén júliusban, a bajnokság első fordulójában lejátszott mérkőzésen az OSK Rajko Rep és Bogdan Mitrea találataival kétgólos sikert aratott a jelenleg komoly pénzügyi gondokkal küzdő Ilfov megyeiek ellen.

A pénteki mérkőzést megelőzően Cristiano Bergodi, a Sepsi OSK vezetőedzője úgy vélekedett, hasznos volt a kéthetes szünet,

ugyanis lehetőséggel szolgált arra, hogy bizonyos játékelemeket begyakoroljanak, és ezáltal is javítsanak a játékon.

Az olasz szakember szerint tetten érhető a fejlődés, ezt a legutóbbi eredmények is igazolják, de nem szabad kevéssel megelégedniük, ezért a Clinceni ellen is a három pont megszerzése a cél.

„Hasznos volt számunkra ez a szünet, mert dolgozhattunk azon, hogy elképzeléseimet beépítsük a csapat játékába, és minél közelebb kerüljünk ahhoz, amit látni szeretnék a pályán. Egy olyan csapat ellen játszunk, amely bár jelenleg az utolsó helyen áll, de a támadó futballt részesíti előnyben. Ezért egy látványos mérkőzésre számítok, és bízom abban, hogy sikerül begyűjteni a három pontot.

Nem mondhatom, hogy mi vagyunk az esélyesebbek, a labdarúgásban ez sohasem jelenthető ki egyértelműen. De természetesen győzni akarunk, és bíztató, hogy az utóbbi időben szemmel láthatóan fejlődött a játékunk.

Ez viszont még nem elegendő, eredményekre van szükségünk” – nyilatkozta Cristiano Bergodi, a Sepsi OSK vezetőedzője.

A szentgyörgyiek trénere azt is elmondta, felépült hosszan tartó sérüléséből Fülöp István, azonban játékára egyelőre nem számíthatnak, még csak keveset edzett együtt a csapattal, és időre van szükség ahhoz, hogy visszatérhessen a pályára.

A pénteken 17 óra 30 perckor kezdődő Academica Clinceni–Sepsi OSK összecsapást a Florin Andrei, Mihai Marica, Tunyogi Ferenc által alkotott bírói hármas vezeti, és a Digi Sport 1, a Telekom Sport 1 és a Look Sport televíziós csatornák élőben közvetítik.

Megvan a Sepsi OSK kupameccsének időpontja 

Közzétették a jövő évi labdarúgó Román Kupa negyeddöntős mérkőzéseinek időpontját. A Sepsi OSK november 30-án este fél 9-től a Chindia Târgoviște vendége lesz, a mérkőzést a ploiești-i Ilie Oană Stadionban rendezik.
Labdarúgó Román Kupa, negyeddöntő: november 30-án 20.30-tól Chindia Târgoviște–Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK; december 1-jén 17.30-tól FC Buzău–FC Voluntari, 20.30-tól Temesvári Poli–FC Argeș Pitești; december 2-án 20.30-tól CSO Filiași–Craiovai U. A továbbjutás egyetlen összecsapáson dől el, az elöl írt csapatok házigazdák.

Labdarúgó 1. Liga, 2021–2022-es szezon, alapszakasz, 16. forduló

Labdarúgó 1. Liga, 2021–2022-es szezon, alapszakasz

##
CsCs
MM
GyGy
DD
VV
GkGk
PP
1
Kolozsvári CFR CFR
16
14
0
2
25-8
42
2
FCSB FCSB
16
10
4
2
29-13
34
3
Universitatea Craiova U Craiova
16
9
1
6
30-16
28
4
FC Voluntari Voluntari
16
9
1
6
19-17
28
5
Bukaresti Rapid Rapid
16
7
6
3
21-14
27
6
FC Botoșani Botoșani
16
7
6
3
15-14
27
7
Konstancai Farul Farul
16
7
4
5
18-9
25
8
Aradi UTA UTA
16
6
7
3
15-10
25
9
FC Argeș Pitești FC Argeș
16
7
3
6
16-12
24
10
Chindia Târgoviște Chindia
16
4
6
6
12-12
18
11
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK
16
3
8
5
17-17
17
12
CS Mioveni Mioveni
16
4
4
8
10-22
16
13
Medgyesi Gaz Metan Gaz Metan
16
4
3
9
12-19
15
14
FC U Craiova 1948 FC U Craiova
16
3
5
8
11-17
14
15
Bukaresti Dinamo Dinamo
16
2
2
12
13-38
8
16
Academica Clinceni Clinceni
16
0
4
12
12-37
4
Medgyesi Gaz Metan:
Medgyesi Gaz Metan:
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ovidiu Burcă: nem vagyunk különösen kedvelt csapat Romániában

Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.

A székelykeresztúriak az utolsó félórában megsorozták a Golimpiákoszt, vezetik a Hargita megyei focibajnokságot

Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.

Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

`
Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

Kényszerből állt be, végül a forduló legjobbjai közé játszotta magát a Sepsi OSK védője

Fábio Viannát is beválasztotta a Szuperliga 14. fordulójának ideális csapatába a Hivatásos Labdarúgóliga (LPF). A Galacon gólpasszt jegyző portugál védő a Sepsi OSK második játékosa, aki ebben az idényben kiérdemelte az elismerést.

Lukić megszakította az FCSB győzelmi sorozatát, már negyedik a Kolozsvári U

Három bajnoki győzelem után megtorpant az FCSB: Jovo Lukić találatával a Kolozsvári U otthon tartotta a három pontot. A fővárosiak csak lesgólig és kapufáig jutottak, a Farul sikere pedig az első hatból is kiszorította őket.

Ovidiu Burcă: nem vagyunk különösen kedvelt csapat Romániában

Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.

A 95. percben jött a hidegzuhany, két pontot Galacon hagyott a Sepsi OSK (videóval)

Dimitri Oberlin találatával közel került a győzelemhez a Sepsi OSK, a Galaci Oțelul azonban a 95. percben büntetőből egyenlített. A háromszékiek így már öt bajnoki óta nyeretlenek a labdarúgó Szuperligában.

A székely derbi után jön a téli szünet, január közepén folytatódik a Szuperliga

December 21-én zárul az idei bajnoki program, január 15-én pedig már folytatódik a Szuperliga. A Sepsi OSK és az FK Csíkszereda egymás ellen búcsúzik az évtől, az újrakezdéskor a háromszékiek idegenben, a csíkiak otthon játszanak.

Galacon keres kiutat a hullámvölgyből a Sepsi OSK

Négy bajnoki óta nyeretlen a Sepsi OSK, vasárnap pedig közvetlen riválisánál, a Galaci Oțelul otthonában próbálna javítani. A háromszékieknek a támadójátékukon is változtatniuk kell, miközben a házigazdák pontrúgások után különösen sebezhetők.

Tovább tart az FC Argeș mélyrepülése, a Kolozsvári CFR döntetlent játszott a Petrolulnál (videóval)

Tovább remekel a labdarúgó Szuperliga egyik újonca. A Vajdahunyadi Corvinul a végjátékban szerzett találatokkal nyert. A Kolozsvári CFR lőtt érvényes és szabálytalan gólt is.

Keserű szájízzel távozott a Rapid stadionjából az FK Csíkszereda

Kétgólos vereséggel zárta a Bukaresti Rapid elleni péntek esti idegenbeli mérkőzését az FK Csíkszereda. A piros-feketéknek több nagy gólszerzési lehetőségük volt, Valentin Suciu vezetőedző és Eduard Pap szerint legalább a döntetlenre rászolgáltak volna.

Bátran futballozott, de pont nélkül maradt az FK Csíkszereda Bukarestben

Az FK Csíkszereda bátran futballozott pénteken este, több nagy helyzetet is kialakított, de nem tudta kihasználni lehetőségeit. A Bukaresti Rapid a második félidőben fölénybe került, és végül két góllal nyert a labdarúgó Szuperliga 14. fordulójában.

Jobban kell sáfárkodnia a helyzeteivel az FK Csíkszeredának a Rapid otthonában

Egy héten belül harmadszor lép pályára az FK Csíkszereda, amely a Voluntari elleni első bajnoki győzelem és a Bihar FC-vel szembeni kupavereség után péntek este a Bukaresti Rapid vendége lesz a labdarúgó Szuperliga 14. fordulójában.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!