Hirdetés

1. Liga: teljessé vált a felsőházi rájátszás mezőnye

Fotó: Pinti Attila

2021. április 09., 23:10

Az Academica Clinceni és az FC Botoșani jutott be utolsóként a labdarúgó 1. Liga felsőházi rájátszásába, az alapszakasz 30. fordulójának pénteki játéknapján megőrizték az ötödik és a hatodik helyet.

2021. április 09., 23:10

A bajnokság első részének zárófordulója előtt még három csapatnak volt esélye bekerülni a playoffba, a Clinceni és a Botoșani mellett a Chindia Târgoviște is versenyben volt, így a három csapat pénteki idegenbeli meccsét azonos időpontban játszották le.

Hirdetés

Közülük egyedül utóbbinak kellett feltétlenül megszereznie a három pontot, mégpedig az idén remeklő FC Argeș otthonában. Az első félidőt követően reménykedett a Chindia, hiszen előnyben volt, a szünet után viszont a hazaiak hamar egyenlítettek, sőt az utolsó negyedórában két góllal fordítottak is. A târgoviștei csapat nem tudta véghezvinni a bravúrt, így akárcsak tavaly, idén is az alsóházban folytatja.

Az Academica nagyon hamar bebiztosította részvételét az első hat között, a szenvedő Bukaresti Dinamo pályáján bő negyedóra után már hárommal vezetett, így végül könnyedén győzött.

Az Ilfov megyeiek a szezon legnagyobb meglepetését szolgáltatva bejutottak a felsőházba.

Jól indult a mérkőzés a Voluntari-ban játszó Botoșani számára is, amely a szünetben vezetett, és bár a második játékrész elején gyors gólt kapott, a megszerzett döntetlen elegendő volt a hatodik hely megszerzéséhez. A moldvaiak az előző idényhez hasonlóan a jelenlegi bajnokságban is a playoffban játszanak.

Labdarúgó 1. Liga, 2020–2021-es szezon, alapszakasz, 30. forduló

1. Liga, alapszakasz

##
CsCs
MM
GyGy
DD
VV
GkGk
PP
1
FCSB FCSB
30
20
5
5
57-22
65
2
Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR
30
19
7
4
42-15
64
3
Universitatea Craiova U Craiova
30
16
10
4
33-14
58
4
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK
30
10
15
5
43-31
45
5
Academica Clinceni Clinceni
30
10
14
6
30-26
44
6
FC Botoșani Botoșani
30
11
9
10
39-36
42
7
FC Argeș Pitești FC Argeș
30
10
10
10
33-41
40
8
Chindia Târgoviște Chindia
30
10
9
11
24-26
39
9
Astra Giurgiu Astra
30
9
11
10
38-39
38
10
Aradi UTA UTA
30
9
10
11
26-36
37
11
Medgyesi Gaz Metan Gaz Metan
30
9
6
15
33-41
33
12
FC Voluntari Voluntari
30
8
8
14
32-40
32
13
FC Viitorul Viitorul
30
6
13
11
36-37
31
14
Bukaresti Dinamo Dinamo
30
7
6
17
26-41
27
15
Nagyszebeni Hermannstadt Hermannstadt
30
5
11
14
28-40
26
16
Jászvásári Poli Jászvásár
30
7
4
19
29-64
25
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ovidiu Burcă: nem vagyunk különösen kedvelt csapat Romániában

Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.

Megszerezte első győzelmét Ilyés Róbert a Szatmárnémeti VSK-val

Megszakadt a Szatmárnémeti VSK nyeretlenségi sorozata, Ilyés Róbert vezetésével a csapat megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Ligában. A szatmáriak hazai pályán 2–0-ra győzték le a Sellenberk együttesét, és elkezdték a felzárkózást.

Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

`
Krónika

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak

Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.

Krónika

Aranyat ér az érkörtvélyesi málnapálinka

A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

Lukić megszakította az FCSB győzelmi sorozatát, már negyedik a Kolozsvári U

Három bajnoki győzelem után megtorpant az FCSB: Jovo Lukić találatával a Kolozsvári U otthon tartotta a három pontot. A fővárosiak csak lesgólig és kapufáig jutottak, a Farul sikere pedig az első hatból is kiszorította őket.

Ovidiu Burcă: nem vagyunk különösen kedvelt csapat Romániában

Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.

A 95. percben jött a hidegzuhany, két pontot Galacon hagyott a Sepsi OSK (videóval)

Dimitri Oberlin találatával közel került a győzelemhez a Sepsi OSK, a Galaci Oțelul azonban a 95. percben büntetőből egyenlített. A háromszékiek így már öt bajnoki óta nyeretlenek a labdarúgó Szuperligában.

A székely derbi után jön a téli szünet, január közepén folytatódik a Szuperliga

December 21-én zárul az idei bajnoki program, január 15-én pedig már folytatódik a Szuperliga. A Sepsi OSK és az FK Csíkszereda egymás ellen búcsúzik az évtől, az újrakezdéskor a háromszékiek idegenben, a csíkiak otthon játszanak.

Galacon keres kiutat a hullámvölgyből a Sepsi OSK

Négy bajnoki óta nyeretlen a Sepsi OSK, vasárnap pedig közvetlen riválisánál, a Galaci Oțelul otthonában próbálna javítani. A háromszékieknek a támadójátékukon is változtatniuk kell, miközben a házigazdák pontrúgások után különösen sebezhetők.

Tovább tart az FC Argeș mélyrepülése, a Kolozsvári CFR döntetlent játszott a Petrolulnál (videóval)

Tovább remekel a labdarúgó Szuperliga egyik újonca. A Vajdahunyadi Corvinul a végjátékban szerzett találatokkal nyert. A Kolozsvári CFR lőtt érvényes és szabálytalan gólt is.

Keserű szájízzel távozott a Rapid stadionjából az FK Csíkszereda

Kétgólos vereséggel zárta a Bukaresti Rapid elleni péntek esti idegenbeli mérkőzését az FK Csíkszereda. A piros-feketéknek több nagy gólszerzési lehetőségük volt, Valentin Suciu vezetőedző és Eduard Pap szerint legalább a döntetlenre rászolgáltak volna.

Bátran futballozott, de pont nélkül maradt az FK Csíkszereda Bukarestben

Az FK Csíkszereda bátran futballozott pénteken este, több nagy helyzetet is kialakított, de nem tudta kihasználni lehetőségeit. A Bukaresti Rapid a második félidőben fölénybe került, és végül két góllal nyert a labdarúgó Szuperliga 14. fordulójában.

Jobban kell sáfárkodnia a helyzeteivel az FK Csíkszeredának a Rapid otthonában

Egy héten belül harmadszor lép pályára az FK Csíkszereda, amely a Voluntari elleni első bajnoki győzelem és a Bihar FC-vel szembeni kupavereség után péntek este a Bukaresti Rapid vendége lesz a labdarúgó Szuperliga 14. fordulójában.

Adóssághegyek mellett pontlevonás is fenyegeti a Kolozsvári CFR-t

A feltételes tételekkel együtt csaknem 41 millió euróra rúgnak a Kolozsvári CFR-vel szembeni követelések. A fizetésképtelenségi eljárás alatt álló klubot pontlevonás is fenyegeti, de a büntetés egyelőre nem tekinthető eldöntöttnek.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!