Az élvonalbeli bajnokság 13. helyén telelő FC Voluntari szerdán bejelentette, hogy közös megegyezéssel felbontotta Mihai Teja vezetőedző szerződését. A bukaresti előváros csapata jó eredményekkel kezdte a szezont, sokáig a tabella első felében tartózkodott, de aztán elindult a lejtőn.
Az Ilfov megyeiek november elején még 4–0-ra győztek hazai pályán a Poli Iași ellen, ám az ezt követő hat mérkőzés mindegyikén nyeretlenek maradtak. Az 1. Liga legutóbbi öt fordulójában csak két pontot tudtak szerezni, a Román Kupából pedig a Medgyesi Gaz Metan 6–0-s sikerrel ütötte ki őket.
Mihai Teja közel egy éven át dolgozott a Voluntari-nál. A tavaly januárban kinevezett edző benntartotta a csapatot az élvonalban. Irányításával a gárda 35 mérkőzésen 14 győzelmet, öt döntetlent és 16 vereséget jegyzett.
A 42 éves edző eddigi pályafutása során a Kolozsvári U-t, az U21-es román válogatottat, a Dinamo, a Pandurii Târgu Jiu, Medgyes, az FCSB és a Poli Iași csapatát készítette még fel.
Sajtóhírek szerint a voluntari-i labdarúgóklub vezetősége Bogdan Andonet vagy Claudiu Niculescut szeretné kinevezni vezetőedzőnek. Mindketten megfordultak már az együttesnél, Niculescu vezetésével 2017-ben a Román Kupát és a szuperkupát is megnyerte a Voluntari.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Megszakadt a Szatmárnémeti VSK nyeretlenségi sorozata, Ilyés Róbert vezetésével a csapat megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Ligában. A szatmáriak hazai pályán 2–0-ra győzték le a Sellenberk együttesét, és elkezdték a felzárkózást.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!