KOSÁRLABDA

Sepsi-SIC

Alaposan megszórta bukaresti ellenfelét a Sepsi-SIC

Kiütéses győzelemmel tudta le utolsó idegenbeli mérkőzését a női élvonalbeli kosárlabda-bajnokság alapszakaszában a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC, amely egy híján dupla annyi pontot dobott, mint ellenfele.

Hirdetés
Marosvásárhelyi VSK

Nagy verést kaptak a fővárosiaktól a marosvásárhelyi kosarasok

Nem tudott javítani hazai pályán az előző fordulóban elszenvedett idegenbeli vereségért a Marosvásárhelyi VSK, amely péntek este nagy különbséggel kapott ki a Bukaresti Steauától az élvonalbeli férfi kosárlabda-bajnokság alapszakaszának 21. fordulójában.

utánpótlás

Románia három utánpótlás kosárlabda-Eb-t rendez ebben az évben

Történelmi sikert könyvelhet el a romániai kosárlabda: a FIBA Europe döntése értelmében 2026 nyarán három utánpótlás Európa-bajnokságot is Romániában rendeznek. Egyetlen évben, egy országban korábban még nem volt példa erre.

Marosvásárhelyi VSK

Megérezte a hiányzókat a nagyszebeni kiszállásán a marosvásárhelyi kosárcsapat

Már a mérkőzés elején hátrányba került és végig futott az eredmény után a marosvásárhelyi kosárlabdacsapat Nagyszebenben, ahol nem tudta elkerülni a vereséget.

Kézdivásárhelyi SE

Hibátlanul nyerte meg az alapszakaszt a Kézdivásárhelyi SE

A Kézdivásárhelyi SE női kosárlabdacsapata pénteken és szombaton Ploiești-en, a Prahova otthonában játszotta le az 1. Liga alapszakaszának hetedik, utolsó fordulójának mérkőzéseit, és két újabb győzelemmel tette fel a koronát a szezonbeli teljesítményére.

Hirdetés
Sepsi-SIC

Hatalmas verést mért brassói ellenfelére a Sepsi-SIC

Egy pillanatig sem volt kérdés a győztes kiléte: a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC ellentmondást nem tűrő játékkal, kiütéses győzelmet aratott a sereghajtó Brassói CSU ellen péntek este a női kosárlabda élvonal 16. fordulójában.

VSK Csíkszereda

Országos elődöntőbe jutott a Csíkszeredai VSK U17-es kosárlabdacsapata

Mindhárom hazai mérkőzését megnyerte, ezzel bejutott az országos U17-es kosárlabda-bajnokság elődöntőjébe a Csíkszeredai VSK utánpótláscsapata.

Marosvásárhelyi VSK

Fölényesen vezetett, mégis megszenvedett a győzelemért a marosvásárhelyi kosárcsapat

Sokáig úgy tűnt, hogy magabiztosan nyeri meg a hazai mérkőzését a Marosvásárhelyi VSK, ám a Petrolul Ploiești a végjátékban kemény küzdelemre késztette.

Sepsi-SIC

Idegenben nyerte meg a rangadót, tovább üldözi az éllovast a Sepsi-SIC

Sokáig kemény ellenállásba ütközött a Sepsi-SIC a CSM Târgoviște otthonában, de a harmadik negyedben eldöntötte a mérkőzést. A háromszéki gárda fontos idegenbeli győzelemmel kapaszkodott vissza az élmezőnybe.

Marosvásárhelyi VSK

Bele a sűrűjébe – két fronton kell helytálljon a Marosvásárhelyi VSK

Zsúfolt időszak vár a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatára, amely szűk másfél hét alatt három bajnoki mérkőzést is játszik, utána pedig a Román Kupa nyolcas döntőjében lesz érdekelt.

Gyergyószentmiklósi ISK-VSK

Drámai végjáték Brassóban: hosszabbításban nyert a gyergyói kosárcsapat

A férfi kosárlabda 1. Liga vasárnapi játéknapján a Gyergyószentmiklósi ISK-VSK Antares idegenben lépett pályára a listavezető Brassói CSU ellen, és egy fordulatokban gazdag, feszült mérkőzésen hosszabbítás után 84–78-ra győzni tudott.

Sepsi-SIC

Játszi könnyedséggel hozta el a pontokat Bukarestből a Sepsi-SIC

Ellentmondást nem tűrő játékkal rukkolt elő szombat délután a Sepsi-SIC a Bukaresti Agronómia otthonában, ahonnan könnyed győzelemmel hozta el a pontokat, és továbbra is versenyben maradt a női kosárlabda-élvonal első helyéért.

Marosvásárhelyi VSK

Hosszabbításban gyűrte le temesvári vetélytársát a marosvásárhelyi kosárcsapat

A felsőházi rájátszásba jutás szempontjából rendkívül értékes győzelmet aratott a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapata, amely hazai pályán fordulatos csatában, hosszabbítás után múlta felül a Temesvári SCM Poli együttesét.

Gyergyószentmiklósi ISK-VSK

Hosszabbításban nyertek a gyergyói kosarasok Bukarestben

A Gyergyószentmiklósi ISK-VSK Antares elképesztően izgalmas meccset játszott Bukarestben, drámai végjátékban győzte le a házigazda Total Sport csapatát.

Kézdivásárhelyi SE

Utolérhetetlen az alapszakaszban a Kézdivásárhelyi SE

A Kézdivásárhelyi SE női kosárlabdacsapata szombaton és vasárnap a Bukaresti Dan Dacian alakulatát fogadta az 1. Liga hatodik fordulójában.

Sepsi-SIC

Idegőrlő végjátékban verte a kolozsvári együttest a Sepsi-SIC

Újabb fontos győzelmet aratott a Sepsi-SIC, szombaton este hazai pályán, egy kiélezett mérkőzésen győzte le a Kolozsvári U együttesét a női élvonalbeli kosárlabda-bajnokságban.

Marosvásárhelyi VSK

Kihasználatlanul hagyta esélyét a Marosvásárhelyi VSK

Győzelem esetén megelőzhette volna soros ellenfelét a Marosvásárhelyi VSK a férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság élmezőnyében, de nem tudott élni az esélyével, és elveszítette a craiovai kiszállását.

Sepsi-SIC

Megismerték kupaellenfelüket a marosvásárhelyi és a sepsiszentgyörgyi kosarasok

Szerdán kora délután kisorsolták a férfi és a női kosárlabda Román Kupa nyolcas-, illetve négyes döntőjének párosításait.