Hirdetés

Vladislav Solopával erősített a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárcsapata

Vladislav Solopa (balra) az előző idényben Jászvásár színeiben a Maros KK ellen játszott
Fotó: Haáz Vince

2018. augusztus 21., 16:36

Javában zajlik a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatának felkészülése. A bajnokság harmadik értékcsoportjában érdekelt együttes közben bejelentette a fehérorosz, de román állampolgársággal is rendelkező Vladislav Solopa érkezését.

2018. augusztus 21., 16:36

A 23 éves, tehetséges játékos a montenegrói Goran Martinic után a marosvásárhelyi együttes keretének második külföldi kosarasa.

„És hogy ugyanolyan jól zárjuk a napot, mint ahogyan kezdtük, bemutatjuk legújabb játékosunkat” – írták hétfőn este a kosárlabdacsapat Facebook-oldalán, utalva arra, hogy Solopa leigazolása előtt a klub bejelentette első támogatóját, a Nova Vita Egészségügyi Központot.

Hirdetés

Vladislav Solopa tapasztalt játékosnak számít a Nemzeti Ligában, hiszen öt évvel ezelőtt mutatkozott be a román bajnokságban, ahol azóta több mint száz találkozón lépett pályára.

Az előző idényben a Jászvásári Politehnicánál játszott, mérkőzésenként átlagban 10,8 pontot és 5,5 lepattanót szerzett. Korábban az SCMU Craiova és a Medgyesi Gaz Metan játékosa is volt.

{K1}

Érkezésével kilencven százalékban teljes a VSK kerete (amelyben még Sánta Szabolcs, Kilyén Örs, Engi Dávid, Alin Borşa, Steff Norbert, Bölöni Tamás és Goran Martinic található) – tudtuk meg George Trif vezetőedzőtől, aki érdeklődésünkre elmondta, hogy egyelőre még egy játékos érkezése várható. A nevét nem árulta el, csak annyit mondott, hogy idegenlégiós és belföldi is lehet.

Hozzátette, hogy amennyiben később szükségük lesz rá, még igazolhatnak újabb kosárlabdázókat is.

„Jól haladunk a felkészüléssel, napi két edzést tartunk. Teljesen elégedett vagyok a játékosokkal” – közölte a szakvezető. George Trif ismertette, hogy

a tervek szerint szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Maros Kupa barátságos tornát,

amelyre a Medgyesi VSK már jelezte részvételi szándékát, több klubbal pedig még tárgyalnak, az is elképzelhető, hogy Magyarországról érkezik egy csapat.

Mivel sok belföldi együttes csak nemrég kezdte el az edzéseket, más felkészülési mérkőzések egyelőre nincsenek leszögezve, ám George Trif szerint a Maros Kupa előtt még biztosan lesznek meccseik.

Mint ismert, a VSK a C értékcsoportban – kilenc csapat mellett – játszik majd az október elején kezdődő bajnokságban, ellenfele a nyitófordulóban a Galaci Phoenix lesz.

Előtte azonban első hivatalos mérkőzését szeptember végén a Román Kupa első körében játssza, ugyancsak a Duna-partiak ellen. A vásárhelyiek vezetőedzője a múlt heti sorsolással kapcsolatban megjegyezte, hogy

keveset tudnak az ellenfelekről, információi szerint a Zsilvásárhelyi ACS és a CSM Focșani erősített leginkább játékoskeretén. Hangsúlyozta, hogy céljuk változatlan: feljutni a B csoportba.

„Természetesen ennek eléréséhez szeretnénk a C csoport első helyén végezni, de a második vagy a harmadik helyről is fel lehet jutni. A csoportban minden meccsünket meg kell nyernünk ahhoz, hogy utána lehetőségünk legyen a bajnokság erősebb csapataival játszani” – fogalmazott.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Szondy Zoltán: az FK Csíkszereda pár meccs után nem cseréli le az edzőjét

Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.

Bemutatta új csapata Anderson Cearát

Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.

Székelyhon

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj

Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

`
Krónika

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Krónika

Ha leáll az atomerőmű, nehéz napok elé nézünk. De honnan lesz egyáltalán áram?

Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.

Főtér

Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix

Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.

Ez is érdekelheti

A kánikula sem riasztotta vissza a kosárcsapatokat Csíkszeredában

Harmincnégy csapat és több mint 110 játékos részvételével rendezték meg Csíkszeredában a 9. CsíkBall 3x3-as kosárlabdatornát. Az eseményen öt kategóriában hirdettek győztest.

Beteltek a helyek, kiegészült a Marosvásárhelyi VSK kerete

Kialakult a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatának kerete a következő idényre. Újabb amerikai játékossal erősítettek, a klub elérte a szabályzatban engedélyezett hat légiós létszámot.

Sorsoltak a kosárbajnokságban, megismerte programját a Marosvásárhelyi VSK

A Román Kosárlabda-szövetség elkészítette a férfi élvonalbeli bajnokság 2026–2027-es szezonjának menetrendjét. A Marosvásárhelyi VSK idegenbeli mérkőzéssel indítja a pontvadászatot.

Átalakították a bajnoki rendszert, módosított szabályok a férfi kosárligában

Elfogadták a román férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság 2026–2027-es idényének versenykiírását. Változik a rájátszás rendszere, bevezetik a play-int, valamint a címvédő Kolozsvári U-BT ismét különleges bánásmódban részesül.

Lemondott a nemzetközi kupaszereplésről a Sepsi-SIC

Szomorú hír látott napvilágot a háromszéki kosárlabdacsapat háza tájáról: a Sepsi-SIC a 2026–2027-es idényben nem vállalja a nemzetközi kupaszereplést, kizárólag a hazai pontvadászatban és a Román Kupában áll rajthoz.

Újra hosszabbított a kapitány, tengerentúli kosarasok a Marosvásárhelyi VSK-nál

A következő szezonban is a Marosvásárhelyi VSK-nál folytatja a tapasztalt csapatkapitány Sánta Szabolcs. Az együttes újabb idegenlégiósokkal erősítette meg keretét, ugyanakkor egy fontos távozót is bejelentett.

Bronzérmet nyert a székelyföldi kosárlabda lányválogatott Sopronban

Értékes bronzérmet szerzett a Székelyföldi Tehetségek együttese a Sopronban megrendezett nyolccsapatos, nemzetközi U13-as kosárlabdatornán. A válogatottban felső-háromszéki, csíki, gyergyói és udvarhelyi lányok léptek pályára.

3x3-as utcai kosárlabda a főszerepben: jön a Székely Pattogó

Ismét Borzontra hívják a 3x3-as utcai kosárlabda szerelmeseit, szombaton rendezik a Székely Pattogó bajnokságot. A szervezők legalább 40 csapat részvételére számítanak, miközben a családokat egész napos szórakoztató programok várják.

Edzőváltással fut neki az új szezonnak a KSE

Rekordszámú csapattal szerepelt az országos bajnokságokban a KSE kosárlabda-szakosztálya. A másodosztályban ezüstérmes együttes feljutott az élvonalba, miközben edzőváltásra is sor került. A következő hetek nagy kérdése: lesz-e pénz az A osztályra?

Nagy a jövés-menés a marosvásárhelyi kosárcsapatnál

Javában zajlik a keret átalakítása az élvonalbeli bajnokság új szezonjára készülő Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatánál, amely az elmúlt napokban érkezőket és távozókat jelentett be.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!