A találkozó elején Kocsis szerezte az első pontokat, majd hamar megérkezett Rácz, Lokodi és Olariu is. A negyed végére 27–9-re léptek el a gyergyóiak, ami megadta a mérkőzés alaphangját.
A második negyedben a Ploiești próbált visszakapaszkodni, de amikor közelebb értek, mindig érkezett valaki gyergyói részről, aki nem engedte, hogy a hazaiak megfordítsák az eredményt, Csillag és Magusar is feliratkozott a pontszerzők közé, a félidőre pedig 41–30-as Antares előnnyel vonultak a felek.
A harmadik játékrészben a hazaiak többször is megközelítették a gyergyóiakat, de mindig volt válasz, tíz pontos különbség maradt.
A végjátékban a Ploiești még próbált talpra állni, de Rácz továbbra is tarthatatlan volt. Újabb duplák és triplák érkeztek tőle, és Tamás is betett két pontot a közösbe, majd Lokodi 40. percben bedobott triplája végleg lezárta a párharcot.
„Nagyon készültünk, szerettünk volna visszavágni Ploiești-nek, mert itthon 3 ponttal kikaptunk tőlük. Az első negyedben sikerült elhúzni, de a győzelem kulcsa főként az 1–3–1-es zónavédekezésünk volt, a lepattanók megszerzése és az, hogy jó százalékkal dobtunk. Jó mérkőzés volt. Várjuk a következő meccset, ami már itthon lesz a gyergyószentmiklósi csarnok új padlóján” – összegzett Kercsó Zoltán edző.
Vasárnap a Bukaresti Total Sport elleni meccs 22 év után lesz az első másodosztályú kosárlabda-mérkőzés Gyergyószentmiklóson. A csapat jó formában készül a hazatérésre, a bajnokság januárban kezdődött helyosztó szakaszában 8 mérkőzésből 6 győzelem a mérlegük.
Megható pillanatokkal és nosztalgikus játékkal találkozott újra a csíki hoki egyik aranygenerációja. Az 1975–1976-os születésű játékosok nemcsak a múltat idézték fel, hanem elhunyt társaik előtt is tisztelegtek.
Felejthető első félidőt követően a második játékrészt rögtön góllal indította a Sepsi OSK a Bukaresti Steaua ellen. Közelebb kerültek a feljutáshoz, de akár a másodosztály megnyeréséhez is a piros-fehérek.
Autójavító műhelyben keletkezett tűzhöz riasztották csütörtök este a csíkszeredai tűzoltókat.
Az 1989-es rendszerváltás utáni évben megalapítottam a Wildt József Tudományos Társaságot, aminek céljai közt a matematikán kívül kulturális, történelmi örökségünk ápolása is szerepelt.
A határon túli magyarok számára van nagy tétje a választásnak, hiszen az elmúlt 16 év nemzetegyesítési politikája hosszabb távra is garantálja az ő túlélésüket – jelentette ki Orbán Viktor csütörtökön Debrecenben.
Az áldozatszerepet felnagyító narratíva elfedi azt a tényt, hogy a román társadalom nem monokróm jobbágytömeg volt, hanem egy dinamikusan rétegződő, felemelkedő közösség. MCC történész-kerekasztal 5.0.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!