Hirdetés

Visszavágott a török csapat, búcsúzott a Sepsi-SIC

Fotó: Miska Brigitta

2018. december 05., 20:05

Az utolsó szünetben még egyenlőt mutatott az eredményjelző, de a záró játékrészben alulmaradt a háromszéki együttes, és ezzel búcsúzott a női kosárlabda Európa Kupa idei sorozatától.

2018. december 05., 20:05

Törökországban, a Mersin BSB otthonában lépett pályára szerdán a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC. Zoran Mikes tanítványainak mindenképp győzelemre volt szükségük, hogy esélyük maradjon a továbblépésre.

November 1-jén hazai pályán a háromszékiek 87–70-re verték a Mersin BSB-t, ezt nem sikerült megismételni a Földközi-tenger partján fekvő városban.

•  Fotó: Miska Brigitta Galéria

Fotó: Miska Brigitta

Szorosan alakult az első negyed, felváltva vezettek a csapatok. Félidőre egy kicsit elhúztak a hazaiak, de ezt a harmadik játékrészben ledolgozta a Sepsi-SIC, és egyenlő állással várták a mindent eldöntő utolsó negyedet.

A záró felvonásban már csak „egy csapat volt a pályán”, ugyanis a vendégeknek semmi nem jött össze. Egymás után maradtak ki a távoli és közeli próbálkozások, a törökök pedig fokozatosan növelték a különbséget. Öt perccel a meccs vége előtt már tízzel vezettek (61–51), és ezt a különbséget meg is őrizték: 71–61-re nyert a Mersin BSB.

•  Fotó: Miska Brigitta Galéria

Fotó: Miska Brigitta

Érdekesség, hogy a vendégek tíz alkalommal próbáltak meg pontot szerezni a félkörön kívülről, de egyszer sem landolt a labda a gyűrűben. A hazaiak 26 alkalommal próbálkoztak hárompontossal, ebből tíz célba ért.

Kudarcával a Sepsi-SIC biztosan búcsúzik a sorozattól, a továbbjutást érő második helyre már nem tud pályázni, a másik török együttes, az Ormanspor két ponttal előzi meg az utolsó forduló előtt.

Hirdetés

Még egy meccset le kell játsszanak a háromszékiek, december 13-án, csütörtökön épp az Ormansport fogadják.

Előtte viszont lesz még egy román bajnoki találkozójuk, vasárnap 19 órakor a sereghajtó Kolozsvári Universitateát látják vendégül.

Női kosárlabda, Európa Kupa, D csoport, 5. forduló:
Mersin BSB–Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC 71–61 (18–16, 17–14, 12–17, 24–14)
Mersin BSB: Walker 24 (3x3), Mitchell 17 (2x3), Cado 16 (4x3), Petronyte 11, Talay 3. Játszott még: Cigi és Yalcin. Cserék: G. Karatas, O. Karatas, Kaya, Korkmaz. Edző: Osman Olcay Orak.
Sepsi-SIC: Whitted 20, Gödri-Părău 19, Slamova 10, Higgins 8, Solopova 4. Játszott még: Ghizilă és Nagy. Cserék: Demeter, Kovács, Sipos. Edző: Zoran Mikes.

A másik csoportmeccsen:
Jenyiszej Krasznojarszk–Ormanspor 84–63 (21–17, 24–18, 17–17, 22–11)

Ranglista:
1. Jenyiszej Krasznojarszk 9 pont (4 győzelem/1 vereség)
2. Ormansport 8 (3/2)
3. Mersin BSB 7 (2/3)
4. Sepsi-SIC 6 (1/4).

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Szondy Zoltán: az FK Csíkszereda pár meccs után nem cseréli le az edzőjét

Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.

Bemutatta új csapata Anderson Cearát

Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.

Székelyhon

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj

Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

`
Krónika

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Krónika

Ha leáll az atomerőmű, nehéz napok elé nézünk. De honnan lesz egyáltalán áram?

Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.

Főtér

Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix

Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.

Ez is érdekelheti

A kánikula sem riasztotta vissza a kosárcsapatokat Csíkszeredában

Harmincnégy csapat és több mint 110 játékos részvételével rendezték meg Csíkszeredában a 9. CsíkBall 3x3-as kosárlabdatornát. Az eseményen öt kategóriában hirdettek győztest.

Beteltek a helyek, kiegészült a Marosvásárhelyi VSK kerete

Kialakult a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatának kerete a következő idényre. Újabb amerikai játékossal erősítettek, a klub elérte a szabályzatban engedélyezett hat légiós létszámot.

Sorsoltak a kosárbajnokságban, megismerte programját a Marosvásárhelyi VSK

A Román Kosárlabda-szövetség elkészítette a férfi élvonalbeli bajnokság 2026–2027-es szezonjának menetrendjét. A Marosvásárhelyi VSK idegenbeli mérkőzéssel indítja a pontvadászatot.

Átalakították a bajnoki rendszert, módosított szabályok a férfi kosárligában

Elfogadták a román férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság 2026–2027-es idényének versenykiírását. Változik a rájátszás rendszere, bevezetik a play-int, valamint a címvédő Kolozsvári U-BT ismét különleges bánásmódban részesül.

Lemondott a nemzetközi kupaszereplésről a Sepsi-SIC

Szomorú hír látott napvilágot a háromszéki kosárlabdacsapat háza tájáról: a Sepsi-SIC a 2026–2027-es idényben nem vállalja a nemzetközi kupaszereplést, kizárólag a hazai pontvadászatban és a Román Kupában áll rajthoz.

Újra hosszabbított a kapitány, tengerentúli kosarasok a Marosvásárhelyi VSK-nál

A következő szezonban is a Marosvásárhelyi VSK-nál folytatja a tapasztalt csapatkapitány Sánta Szabolcs. Az együttes újabb idegenlégiósokkal erősítette meg keretét, ugyanakkor egy fontos távozót is bejelentett.

Bronzérmet nyert a székelyföldi kosárlabda lányválogatott Sopronban

Értékes bronzérmet szerzett a Székelyföldi Tehetségek együttese a Sopronban megrendezett nyolccsapatos, nemzetközi U13-as kosárlabdatornán. A válogatottban felső-háromszéki, csíki, gyergyói és udvarhelyi lányok léptek pályára.

3x3-as utcai kosárlabda a főszerepben: jön a Székely Pattogó

Ismét Borzontra hívják a 3x3-as utcai kosárlabda szerelmeseit, szombaton rendezik a Székely Pattogó bajnokságot. A szervezők legalább 40 csapat részvételére számítanak, miközben a családokat egész napos szórakoztató programok várják.

Edzőváltással fut neki az új szezonnak a KSE

Rekordszámú csapattal szerepelt az országos bajnokságokban a KSE kosárlabda-szakosztálya. A másodosztályban ezüstérmes együttes feljutott az élvonalba, miközben edzőváltásra is sor került. A következő hetek nagy kérdése: lesz-e pénz az A osztályra?

Nagy a jövés-menés a marosvásárhelyi kosárcsapatnál

Javában zajlik a keret átalakítása az élvonalbeli bajnokság új szezonjára készülő Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatánál, amely az elmúlt napokban érkezőket és távozókat jelentett be.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!