Jovana Pasic 2018-ban igazolt a háromszéki klubhoz, 134 mérkőzésen lépett pályára zöld-fehér színekben, ezalatt pedig 3 bajnoki címet, és 4 kupagyőzelmet ünnepelhetett.
Az évek során Pasic a Sepsi-SIC egyik legmeghatározóbb kosárlabdázójává vált, és a sepsiszentgyörgyi szurkolók kedvenc játékosa volt.
A 2021–2022 idény végén távozott a csapattól, a francia bajnokságba, az Union Féminine Angers együtteséhez igazolt, ahol azonban hosszas sérülés miatt kevés mérkőzésen játszott.
A jelenlegi szezont az izraeli ASA Jerusalem csapatánál kezdte a 180 cm magas sportoló, aki hármas és négyes poszton is bevethető, a Sepsi-SIC vezetőségének innen sikerült ismét szerződtetnie.
A nyáron megrendezett Európa-bajnokságon Pasic is részt vett Montenegró nemzeti együttesével, és a nyolcadik helyen végeztek.
A Sepsi-SIC szerdán este kiélezett küzdelemben, hosszabbítás után egy ponttal, 69–68-ra maradt alul hazai pályán a spanyol Casademost Zaragozával szemben az Euroliga csoportkörének 8. fordulójában. Zoran Mikes vezetőedző csapata hétvégén a bajnokságban is pályára lép, szombaton 19 órától az Aradi FCC Baschet gárdáját fogadja a Sepsi Arénában.
Megtartotta az odavágón szerzett egygólos előnyét a Kovásznai Kárpátok, történelmi sikert ért el a Csíkszentsimoni KSK ellenében: 3–2-es összesítéssel feljutott a labdarúgó harmadosztályba.
Újabb változás történt a Sepsi OSK keretében: a háromszéki klub bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg Darius Oroian szerződését. A 22 éves jobbhátvéd a mögöttünk hagyott idényben alapembernek számított, ennek ellenére távozik a piros-fehérektől.
Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
A szélsőséges kirohanásairól ismert Diana Șoșoacă EP-képviselő élesen kikelt Emil Boc ellen egy közösségi médiás bejegyzésében.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!