Mindössze a találkozó elején vezettek Ionel Brustur tanítványai (6–0-ra), amely ezután nem tudott lépést tartani a hazaiakkal, akik átvették az irányítást, és fokozatosan elhúztak, szünetben pedig nyolc pont volt az előnyük. A folytatásban megpróbált felzárkózni a Sirius KK, azonban tehetetlen volt, sőt a végéig Alexandria fölényes vezetést dolgozott ki, és ezzel közel került a továbbjutáshoz.
A marosvásárhelyi csapat legjobbja, akárcsak az előző idény második felében, az amerikai Angel Robinson volt, aki 20 pontig jutott, őt honfitársa, az új igazolás, Alyssa Lawrence követte. A további idegenlégiósok közül a szerb Zorica Mitov nem hozta a felkészülési meccseken nyújtott formáját, a legfrisseb igazolás, az amerikai Sherise Williams bemutatkozott a csapatban, a szerb Andjela Radovic pedig sérülés miatt hiányzott.
A legeredményesebb belföldi játékos Gál Emese volt, aki 10 pontot szerzett.
A párharc visszavágóját szombaton 17 órától játsszák a ligeti Sportcsarnokban, ahol a vásárhelyieknek roppant nehéz dolguk lesz ledolgozni nagy hátrányukat, azonban nem lehetetlen, hiszen ezt már megmutatták – éppen Alexandria ellen a sorozat előző kiadásában, a sepsiszentgyörgyi Final 8 negyeddöntőjében, ahol végül fordítottak és továbbjutottak.
A többi párharcban jóval szorosabb eredmények születtek, szintén a hazai pályán játszó együttesek kerültek előnybe: a Galaci Phoenix, a Temesvári SCM és a Kolozsvári U.
Női kosárlabda, Román Kupa, nyolcaddöntő, odavágó:
CSBT Alexandria–Marosvásárhelyi Sirius KK 82–62 (14–10, 22–18, 23–14, 23–20)
CSBT: Vrancic 26 (4x3), Bartee 17 (2x3), Amukamara 9, Podar 9, Voicu 8, Coper 5 (1x3), Mihai 4, Grbic 4. Edző: Mădălin Piperea.
Sirius KK: Robinson 20, Lawrence 11, Gál 10 (3x3), Mitov 6, Mészáros 6, Pop 5 (1x3), Williams 4, Beldian. Edző: Ionel Brustur.
Vezették: Valentin Negrea (Konstanca), Bedir Sefer (Corabia, Olt), Andrei Bădilă (Bukarest)
További eredmények a nyolcaddöntőből:
Galaci Phoenix–Gyulafehérvári CSU 62–53 (26–14, 12–19, 9–10, 15–10)
Temesvári SCM–Aradi ICIM 69–64 (20–15, 18–17, 17–21, 14–11)
Kolozsvári U–Szatmárnémeti CSM 77–73 (11–20, 21–16, 21–15, 24–22).
Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.
Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!