Zerkula nagyon gyorsan megszerezte a vezetést egy kétpontossal a gyergyóiak számára, de ez volt az utolsó pillanat, amikor előnyben volt az ISK-VSK, a következő sikeres dobás ugyanis bő hat perccel később következett, amikor már 13 pontnál tartottak a házigazdák.
Innen már sikerült kiegyenlítettebbé tenni a játékot, de az eredményen már nem nagyon tudott javítani Kercsó Zoltán legénysége, a nyitó negyed végén 20–13 állt a craiovai csarnok eredményjelzőjén.
Az ezt követő mindhárom játékrészben hasonlóan alakult a forgatókönyv. Rövidebb időszakokra el tudott lépni a házigazda, a gyergyószentmiklósiak pedig rendre visszakapaszkodtak, de csak annyira hogy állandósult a 10-15 pontos előnye az Universitatea együttesének, a félidőben 48–38 volt az állás.
A harmadik és negyedik negyedet is szorossá tudta tenni az ISK-VSK, de végül mind a négy periódust megnyerték a hazaiak, így 15 pontos, 92–77-es vereséggel térhet haza a gyergyói csapat.
„Nagyon kemény mérkőzés volt. Megszoktuk a jégkorong világából, hogy a play-off fizikális, de mivel ez egy másik sport, a játékvezetők nem szabadna engedjék ezt a típusú játékot. Szerencsére megúsztuk sérülés nélkül. Az első negyedben néhány kihagyott dobás után nem zártunk vissza, amivel az ellenfél elhúzott tíz ponttal. Többször is visszazárkóztunk, de nem sikerült fordítani” – nyilatkozta a találkozó után a Székely Sportnak Kercsó Zoltán, a Gyergyói ISK-VSK vezetőedzője.
A rájátszás következő mérkőzésén a CSU Ploiești csapatával néznek szembe gyergyóiak, vasárnap a szárhegyi sportcsarnokban.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!