A CSO Voluntari otthonában játszott pénteken este a Marosvásárhelyi VSK az élvonalbeli férfi kosárliga felsőházának utolsó játéknapján. Ahhoz, hogy bejusson a rájátszásba, mindenképpen győznie kellett, illetve reménykedni abban, hogy szombaton a nyolcadik helyért zajló küzdelemben a vetélytársai, a Dinamo és a Brassó is vereséget szenvednek.
Remekül indították a mérkőzést a vásárhelyiek, az első negyedben leginkább náluk volt az előny, de ezt nem sikerült megőrizni, az Ilfov megyei gárda fordított, és nyolc ponttal elhúzott. Ezt követően is a házigazda akarata érvényesült, ám a VSK a fiatal Nistor pontjaival kiválóan tartotta magát, fokozatosan dolgozta le a hátrányát, és a szünetre kiegyenlítette az állást.
Rögtön a pihenő után az eltiltása után visszatérő Martinic kosarával a marosvásárhelyi csapat átvette a vezetést, de csak nagyon rövid ideig, a folytatásban ugyanis a Voluntari eredményesebben játszott és a harmadik játékrész végére tíz ponttal meglépett. A végéig a vendégek már tehetetlenek voltak, nem tudták megállítani a házigazdát, amely átlépve a száz pontos határt fölényesen győzött.
A Marosvásárhelyi VSK sorozatban nyolc vereséggel zárta a felsőházi küzdelmeket, amelyet hiába kezdett kedvező pozícióból, elszalasztotta az esélyét, hogy bejusson a rájátszásba, és a 10. helyen végez a bajnokságban.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!