A VSK Csíkszereda közösségi oldalán jelentette be az új igazolást. „Luka Igrutinović, a 30 éves irányító játékos Szerbiából érkezik csapatunkhoz, az idei szezont a Radnicki 1950 csapatánál, a szerb másodosztályban kezdte. Ebben az idényben Igrutinovićnak 11 mérkőzésen 19,4 dobott pont, 6,3 assziszt és 7,7 lepattanó az ott teljesített mutatóinak átlaga, vele szeretnénk megerősödni az irányító poszton, hogy eredményesebben tudjunk játszani a bajnokság második felében” – olvasható a VSK közleményében.
A 193 cm magas szerb játékos az 1-es (irányító) és 2-es (hátvéd) posztokon játszik, gazdag pályafutása során 2015-ben a Prievizdával Szlovákiában, 2018-ban pedig a Mostarral Boszniában szerzett bajnoki címet. Igrutinovic 2015-ben a szlovák, 2016-ban pedig a cseh bajnokság legponterősebb játékosa volt.
A VSK Csíkszereda az elmúlt napokban megvált két idegenlégiósától, a szintén szerb Nemanja Manojlovićtól és Haris Ćućovićtól. A távozók helyére az év elején bejelentették a 203 cm magas, 26 éves kanadai, a 3-as (erőcsatár) poszton játszó D’Andre Bernard leigazolását, most Luka Igrutinović érkezését.
A férfi kosárlabda MozzartBet Liga alapszakaszában a VSK Csíkszereda az A jelű konferencia-csoportban szerepel, ahol az eddigi 12 mérkőzésen két győzelem és tíz vereség a mérlege.
A csíkiak következő bajnoki mérkőzése január 18-án 19 órától lesz, amikor a Marosvásárhelyi VSK vendégei lesznek.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!