Az első negyed nem kezdődött a legjobban a vendégek számára, a házigazda törökök gyorsan öt pontos előnyre tettek szert. A kezdeti megingás rövid ideig tartott a Sepsi-SIC-nél, egymás után jöttek a kosarak, fokozatosan átvette a mérkőzés irányítását és az első tíz perc végére hétpontos előnyt kovácsolt össze (23:30).
A második negyed szoros csatát és jóval kevesebb kosarat hozott. Próbált kapaszkodni a házigazda, ám a Sepsi magabiztosan tartotta előnyét, és a szünetben hat ponttal vezetett (37:43).
A harmadik negyedben felcsillant a hazaiak előtt a remény, hogy ledolgozhatják hátrányukat, hiszen pillanatok alatt két pontra csökkentették hátrányukat, ám gyorsan kapcsolt Zoran Mikes gárdája, és ismét ellépett az eredményjelzőn.
Vezetett tizenkét ponttal is a Sepsi-SIC, végül +9-nél zárta az utolsó előtti játékrészt (52:61).
A törökök győzelmi esélye egyre halványodni látszott, hiszen pár perccel a vége előtt ismét 12 pont volt a Sepsi előnye. Majd hiába kezdett huszáros hajrába a Galatasaray, és csökkentette ötre hátrányát, az utolsó pontokat a Sepsi-SIC szerezte, a végeredmény 70:78 lett.
Harmadik sikerét aratta a háromszéki gárda az E csoportban és az utolsó forduló eredményeitől függetlenül továbbjutott,
hiszen pontegyenlőség esetén jobbak a mutatói a Galatasaray-jal szemben (Sepsiszentgyörgyön 78:62-re győzött).
Saját szurkolói előtt zárja a csoportkört a szentgyörgyi kosárlabdacsapat, december 5-én 19 órakor a sereghajtó svéd Lulea lesz a vendég a Sepsi Arénéban.
Női kosárlabda Európa Kupa, E. csoport, 5. forduló
Galatasaray–Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC 70:78 (23:30, 14:13, 15:18, 18:17)
Meglepő igazolást hajthat végre a Bukaresti Steaua: sajtóértesülések szerint a másodosztályú fővárosi klub szerződteti Huszti Andrást, aki így a klub történetének első Magyarországról érkező magyar játékosa lehet.
Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.
45 éves korában meghalt Kontra György, az MTVA munkatársa, az M1 híradó bemondója.
Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.
Az elmúlt évek egyik legsúlyosabb erdélyi műemléki eseménye rázta meg a szakmát és a helyi közösséget. A szilágycsehi református templom tornyának az összeomlása kapcsán a felújítást tervező szakember, Makay Dorottya nyilatkozott a Krónikának.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!