Hétfőn 18, kedden pedig 11 órakor az Alexandriai ISK ellen, hazai pályán rendezett párosmeccsen lép pályára a kék-fehérek felnőtt csapata. Az 1. ligás alakulat sorait kilenc 14–17 év közötti junior is erősíti, ők az U18-as bajnokságban is képviselik a KSE-t, ahol az első három fordulóban nem termett babér a zömében ellenfeleiknél két évvel kisebb lányoknak.
A tapasztalt játékosok közül hárman helyiek: Bartók Rita és Tuchilus Kriszta tavaly is a céhes városi együttes tagja volt, Kozman Kriszta a Kolozsvári U színeit képviselte, mellettük az új szezonban az amerikai Tolivert Mikyla Lena és Jordan Anisa Celeste erősíti a gárdát.
Az idénybeli célokról Lénárt Adolf ügyvezető menedzsert és Claudio Garcia Morales vezetőedzőt kérdeztük.
„Az 1. Liga dobogóján szeretnénk végezni, az U18-ban pedig a középmezőnyre lehet esélyünk” – emelte ki a klubvezető.
„Az U18-as csapattal a cél, hogy a klub tehetséges játékosai színvonalas mérkőzéseken, fizikailag erősebb ellenfelekkel játszva szerezzenek tapasztalatot. Ami a felnőtt alakulatot illeti, folytatjuk a tavaly elkezdett projektet: helyi nevelésű játékosokra alapozunk, őket erősíti idén a két amerikai lány, hogy szintet lépve mielőbb az élvonalban szerepelhessünk” – hangsúlyozta a spanyol tréner.
A hétvégén a Hargita megyei labdarúgó-bajnokságokban minden mérkőzés egyperces néma csenddel kezdődik, így adóznak a Gyimesközéploki Loki SE tragikus hirtelenséggel elhunyt csapatkapitánya, Tankó Barna emléke előtt.
Három Sepsi-SIC-nél töltött idény után új fejezetet nyitott pályafutásában Márton Evelyn. A húszéves irányító a Bukaresti Știința színeiben 43 percet játszott és három gólt szerzett élvonalbeli bemutatkozásán.
Egy Hargita megyei férfi holttestét találták meg szerdán a tengerben Costinești közelében, miután a turista kedden eltűnt a román tengerparton.
Traktor alá szorult és életét vesztette szerdán Damian Diniș, a Hunyad megyei Boica (Băița) község polgármestere. Az 58 éves elöljáró a település közelében dolgozott, amikor a munkagép felborult.
Farkasok terrorizálják egy ideje a Hunyad megyei Petrilla városához tartozó beosztott falu, Csimpa lakóit.
A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!